Miért ne nyerne a Fehérvár Dornbirnban?

   

Sokadszor kapott esélyt a Fehérvár pénteken a felzárkózásra a szezon során, és sokadszor nem élt ezzel. Vasárnap jön az újabb sansz.

Nehéz visszafogottan értékelni azt a produkciót, amit a számtalan sebből vérző, juniorok tömkelegével kiálló Olimpija Ljubljana ellen mutatott be a magyar csapat. Mindazonáltal a meccs végi füttykoncert aligha önmagában ennek a meccsnek szólt, hiszen az elvitathatatlan volt, hogy hajtottak Szirányiék. A játékkal és az eredménnyel voltak nagy gondok, de a válogatott szidalmak és a kifütyülés talán inkább amiatt szólt, mert mostanra telt be a pohár a szurkolóknál a többéves eredménytelenség, az egy helyben toporgás láttán. Más kérdés, hogy minderről korántsem csak a játékosok tehetnek. Egy biztos: ilyen nézőtéri megnyilvánulásra korábban nem volt példa a Raktár utcában.

Ennek ellenére még mindig a saját kezébe vehetik a sorsukat Sofronék, hiszen az alsóház másik két mérkőzése igazán kedvezően alakult fehérvári szempontból, a Znojmo kikapott Grazban a Dornbirn pedig Villachból vitte el mind a három pontot. Az utolsó utáni esély érvényesítéséhez azonban egy a Ljubljanánál összehasonlíthatatlanul erősebb ellenfél, a Dornbirn otthonából kellene elhozni a három pontot.

A rájátszásra erősítő Dornbirn az alapszakasz végén beérte és jobb egymás elleni eredményével megelőzte a Fehérvárt, így 1 bónuszponttal kezdhette a középszakaszt. A csapat lendülete a középszakasz elejére megtört, két vereséggel nyitott, a Znojmo és a Graz is jobbnak bizonyult nála. A harmadik fordulóban viszont sikerült legyőzni a Villachot, ráadásul idegenben, ezzel visszajöttek a remények a legjobb 8-ba kerülésre. Mivel a Volán és a Bulldogs egyenlő ponttal áll, így a Dornbirnra ugyanaz vonatkozik, mint a Volánra: ahhoz, hogy a folytatást illetően legyen miről beszélni, mindenképpen nyerni kell, lehetőleg rendes játékidőben, 3 pontot szerezve.

A két csapat eddigi 4 meccsén 2-2 fehérvári és dornbirni győzelem született, ráadásul mindkét csapat egyszer győzött idegenben, egyszer hazai jégen. Viszont a Volán egyik alkalommal túlórában győzött, így ez csak 2 pontot hozott a mi konyhánkra, és 1-et a vorarlbergiekére is. A Fehérvár igazi túlóra-specialista lett idén nemcsak a MOL Ligában, de az EBEL-ben is. Övék a legtöbb túlórás meccs, amelyek 2/3-át meg is nyerték. Az ellenfél közel nem ilyen erős ebben a műfajban, minden túlórás meccsét elbukta.

“Nagyon fontos a számunkra a győzelem – nyilatkozta Christian Ban, a Villach elleni meccsre visszautalva. – Szerencsére ezzel idegenben megszereztük az első pontjainkat a középszakaszban. Most mindent meg kell tegyünk annak érdekében, hogy vasárnap nyerjünk, akkor elmondhatjuk, hogy újra versenyben vagyunk.”

Dave McQueen vezetőedző így beszélt a ligahonlapnak: “Nyertünk ugyan, de nem lehetünk elégedettek a meccs elejével. Idegesen kezdtünk, tudtuk, hogy mindenképpen nyernünk kell, ha versenyben akarunk maradni. A második és a harmadik harmadban egyértelműen feljavultunk. Florian Hardy a kapuban nagyszerű tartást adott a csapatnak, és így kiküzdöttük a győzelmet. Most ezzel a győzelemmel a tarsolyunkban vasárnap az első pillanattól készen kell álljunk  csatára.”

“Nincs más választásunk, ha a rájátszásba akarunk kerülni, akkor nyernünk kell” – mondta a ligahonlapnak Antonin Manavian, a Fehérvár kiváló francia válogatott hátvédje.

Dornbirn–Fehérvár 1-0

   

Hetényi Zoltán megadta a győzelem lehetőségét a Volánnak, de a Dornbirn zsinórban harmadszor nullázta le a magyar EBEL-csapatot.

Komoly lehetőséget kapott a Volán, de ismét nem sikerült vele élni. Így a felzárkózás helyett a tabella utolsó helyén találta magát Benoit Laporte csapata. A dornbirni mérkőzés rendes játékidejében nem esett gól, a kapusok mind az 51 lövést fogták. A hosszabbításban többen is lezárhatták volna a meccset, a gólig Saraueréknek volt több lehetőségük, de nem éltek vele. Nem úgy McBride, aki a 64. percben vetett véget a találkozónak.

A Fehérvár ismét egy ponttal gazdagodott, a középszakasz negyedik fordulójában a harmadik vereségét szenvedte. Így 5 ponttal áll a táblázaton, ugyanúgy, ahogy a pénteken Székesfehérváron győzni tudó Olimpija.

A mérkőzés legjobbja Hetényi Zoltán kapus volt, aki 34 lövést védett, 97% felett teljesített.

Nagyon jól játszottunk, rengeteg helyzetünk volt

   

A Fehérvár újra bizonyította az ősi hokis tételt: ha nem lősz gólt, nem is nyerhetsz.

Benoit Laporte (vezetőedző, Fehérvár AV): Úgy gondolom, nagyon jól játszottunk, rengeteg helyzetünk volt, többet is lőttünk kapura, mint az ellenfél. Többen is százszázalékos helyzetbe kerültek, de hasonlóan a Ljubljana elleni mérkőzéshez, nem mentek be a lehetőségeink. Ha nem lősz gólt, nem is nyerhetsz, és ma este nem tudtuk átjuttatni a korongot a vonalon. A védelmünk is jól működött, egy védővel kevesebben vagyunk, de mindannyian nagyon fegyelmezetten védekeztek és csapatként is jól működtünk. Idegenben, ha így játszol, nyerni kell. Úgy gondolom, több elszántságra van szükség a kapu előtt, nagyobb nyomást kell helyeznünk a másik csapatra a támadó harmadban. Ahogy a Ljubljana ellen, most is eldönthettük volna a mérkőzést. Hatpontos hétvégét terveztünk, két pontot szereztünk. Természetesen győzni akartunk mind a két mérkőzésen, ezért csalódott vagyok a két pont miatt, de a héten azért fogunk dolgozni, hogy megtaláljuk a módját, miként győzzük le a Znojmót a hét végén.

(Forrás: fehervarav19.hu)

EBEL, 1831 néző. Játékvezetők: Gruber, Nikolic, Pardatscher, Zgonc.
Hardy: 100% (Stroj)
K
Hetényi: 97,1% (Rajna)
Schmidt, Magnan-Grenier, Grabher-Meier, Arniel, D'Alvise
1
Sagert, Manavian, Sofron, Vas, Kóger
Connelly, Caruso, Macierzynski, McBride, Sylvester D.
2
Schiestel, Owens, Bodo, Sarauer, Erdély
Crawford, Siutz, Livingston, Haussle, Petrik
3
Orbán, Szirányi, Sárpátki, Maylan, Orban
Haberl, Ban, Konradsheim
4
Szabó D., Vincze, Reisz, Beauregard
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 63:37 DEC McBride Magnan-Grenier Schmidt
35 Kapura lövések száma 23
6 Kiállításpercek 4
Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 16., hétfő
VB 15:20 LATNOR 3-2VÉGE
VB 15:20 SVKCAN 1-5VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINUSA 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FRAGER 2-3VÉGE
május 17., kedd
VB 15:20 CZEAUT 1-2 BVÉGE
VB 15:20 ITADEN 1-2VÉGE
VB 19:20 SUIKAZ 3-2VÉGE
VB 19:20 SWEGBR 6-0VÉGE
május 18., szerda
VB 15:20 FRAITA 2-1 HVÉGE
VB 15:20 NORAUT 5-3VÉGE
VB 19:20 FINSWE 2-3 BVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUISVK 5-3VÉGE
május 19., csütörtök
VB 15:20 GBRUSA INFO
VB 15:20 GERDEN INFO
VB 19:20 CANKAZ INFO
VB 19:20 CZELAT INFO
május 20., péntek
VB 15:20 GBRFIN 
VB 15:20 GERITA 
VB 19:20 KAZSVK 
VB 19:20 LATAUT 
május 21., szombat
VB 11:20 DENFRA 
VB 11:20 USASWE 
VB 15:20 AUTFIN 
VB 15:20 CANSUI 
VB 19:20 ITASVK 
VB 19:20 NORCZE 
Partnerünk
Archívum