25 perces jégidők a Ferencvárosban
Megnéztük, hogyan dolgoznak a zöld-fehérek hátvédei. Érdekes és beszédes számokat találtunk.
A péntek esti Ferencváros?HK Beograd összecsapás során ? amelyet 10-2-re nyertek a hazaiak ? megvizsgáltuk a győztes csapat védőjátékát. Mint már a csapatbemutató cikkünkben megírtuk, Hietamaki és Erdélyi maradt, mellettük Jaborník és Schwindt légiósok, valamint Gerencsér Dominik és Lengyel Levente érkezésével erősödött ez a csapatrész. Az első két mérkőzéshez hasonlóan ezúttal is a Hietamaki, Schwindt és a Jaborník, Erdélyi első két bekkpárral játszott a Fradi. A harmadik sorból a Brassó elleni meccshez hasonlóan hiányzott a betegséggel küzdő Gerencsér, így Lengyel Levente párja a tavalyi szezont is zöld-fehérben töltő Üveges Gábor lett.
A Fradi előnyben és hátrányban végig az első két hátvédpárral operált, Lengyel csak akkor kapott szerepet, ha ebből a négyesből ült valaki büntetőpadon. Erre viszonylag gyakran kerül sor, hiszen Hietamaki nem a fegyelmezettségéről híres, három meccsen 8 perc büntetést szedett össze. Schwindtben is benne van a hiba, a HK Beograd ellen egyszer magát, egyszer csapatát büntette. A két fiatal, Lengyel és Üveges kevesebb cserét kapott, mint a 4 tapasztalt hátvéd. Lengyel 16 shift alatt 13:48-at, Üveges 14 cserében 10:41-et töltött a jégen. Hozták, amit kellett, egyiküket sem állították ki a játékvezetők, kapott gólnál sem voltak jégen.
Nem úgy, mint a Hietamaki?Schwindt duó, ők már a 34. másodpercben kapituláltak, igaz, aztán javítottak, mind a ketten 1+2-vel zártak. Erre rengeteg idejük volt, a finn 23:46 percet, a kanadai 25:23-at töltött a jégen. A másik párosnak is becsúszott egy kapott gól, a második harmad végén kontrázták le Jaborníkot és Erdélyit. A szlovák két gólpasszal és +2-es plusz/mínusz mutatóval végzett, Erdélyi Tamás pontot nem jegyzett ugyan, de +3 került neve mellé a jegyzőkönyvben. Erdélyinek 23:50, Jaborínknek 22:32 perc lehetőség jutott.
A meccs leghosszabb cseréje a harmadik harmad elején történt, szokás szerint az első sor kezdett, ekkor 34 másodperc után egy szerb kétperces kisbüntetést kapott. Az emberelőnyben is Hietamakikék maradtak fent, egészen addig, amíg Schwindtnek nem sikerült beütnie a csapat hatodik gólját. Így mindketten egy huzamban 2:17 percet töltöttek a jégen. Jól látható volt a mérkőzésen, hogy ha speciális játékhelyzet következett, hiába csak 8 másodperce állt be a fiatal magyar páros, rögtön érkezett a helyére az egyik tapasztaltabb sor.
Gerencsér Dominik visszatérése esetén már 7 bevethető bekkel számolhat Greg Lindqvist, amire szüksége is lesz, hiszen egy 40 mérkőzéses alapszakasz során nagy megterhelést jelenthetnek a légiósoknak a 25 perces jégidők.
Jégidő | Csere | Átlagos jégidő cserénként | |
Hietamaki | 0:23:46 | 23 | 0:01:02 |
Schwindt | 0:25:23 | 25 | 0:01:01 |
Jaborník | 0:22:32 | 23 | 0:00:59 |
Erdélyi | 0:23:50 | 23 | 0:01:02 |
Lengyel | 0:13:48 | 16 | 0:00:52 |
Üveges | 0:10:41 | 14 | 0:00:46 |
További cikkek
- Négy fiatallal biztosan számolnak ősztől Dunaújvárosban
- Kiss Patrik újpesti marad
- Travis Ewanyk elhagyja az UTE-t
- Tóth Gergely visszatér a szülővárosába
- Pozsgai Tamás a tizedik budapesti szezonjára készülhet
- Tóth Gergő a hetedik ferencvárosi szezonjába vág bele
- Szeles Martin továbbra is a DEAC-ban
- Szilassy ősztől nem vezetőedző lesz, hanem az ICEHL-re készíti fel a GYHK-t
- Praták lesz Vosvrda váltótársa