A legjobb négy közé vágynak a zöld-fehérek

   

A Ferencváros az idén főként itthonról igazolt jól, ha elkapják a fonalat, számolni kell majd velük.

Második évére készül a Ferencvárosnál Greg Lindqvist. A korábban a Miskolcnál és a Brassónál is megfordult svéd tréner hosszú idő után az első olyan edző, akivel szerződést hosszabbított a Ferencváros. Ám a tavalyi idény sem indult könnyen, a Fradi nyögvenyelősen kezdte a bajnokságot, októberben a Miskolctól kapott 12 gól után távolinak tűnt a rájátszás. De egyszer csak összekapta magát a Pesterzsébeten játszó klub, és ha nem is könnyedén, de a Csíkszeredát maga mögé utasítva bejutott a playoffba. A fradisták elkezdtek meccsre járni, a csapat játéka bizakodásra adott okot. Erre törekedne idén is a megfiatalított együttes, szeretnének visszatérni a régi idők dicsőségéhez.

Kapusok:
Sevela Peter HK36 Skalica (SVK-1.)
Soós László

Kapusfronton átalakult a csapat. A remek pályafutást maga mögött tudó Budai Krisztián visszavonult, edzőként segíti a KMH és a Ferencváros csapatát. Bár a tavalyi 88%-os védési hatékonyságánál ért már el erősebb számokat is a nyolc világbajnokságot megjárt hálóőr, visszavonulása űrt hagyhat maga mögött. A tavalyi cserekapus, Ágoston Olivér a távozás mellett döntött, az örök rivális Újpest csapatát erősíti ezentúl. Az előző MOL Liga-idényben három harmadot kapó 19 éves Soós László lehet idén a második számú kapus. Merthogy az első számú szerepe betonbiztosnak látszik: a magyar válogatott Peter Sevela visszatér a ligába. A honosított kapus 6 évet húzott le Dunaújvárosban, tavaly igazolt vissza Szlovákiába, az azóta csődbe jutott Szakolcához. Idén Greg Lindqvist hívására a zöld-fehéreket erősíti. Érkezésével nagyot javulhat a Fradi védekezése, rá is fér, hiszen az alapszakaszban kapott 172 góljánál csak a sokszor juniorcsapattal felálló Brassó kapitulált többször. Bukmeker kontorunun bütün yeni müşt?ril?rin? 75.000 rubl bonus verdiyini heç eşitmisinizmi? Yoxdursa, sayta qaç?n mostbet az90 hal-haz?rda, bu promosyon orada keçirilir, istifad? etm?k üçün vaxt?n?z olmal?d?r, çünki bel? bir pulsuz h?diyy? qaç?r?lmamal?d?r.

FTC MACFTC 15_16

Fotó: Manases István

Hátvédek:
Stefan Boskovic (SRB), Metro Jets (NA3HL)
Erdélyi Tamás
Gerencsér Dominik, Long Beach Bombers (WSHL)
Juhamatti Hietamaki (FIN)
Henrich Jabornik (SVK), Poprad (SVK-1.)
Lengyel Levente, Fehérvár (MOL)
Michael Schwindt (CAN), Morzine-Avariaz- Les Gets (FRA-1.)
Üveges Gábor

Souriniemi és Valecko távozásával rutinos légiós védők hagyták el a Ferencvárost, őket hívatott pótolni a jóval fiatalabb Heinrich Jaborník és Michael Schwindt. Jaborník egy ízben járt már Magyarországon, a 2013/2014-es szezonban a Dunaújvárossal MOL Liga-alapszakaszt nyert. A ponterős bekk, aki jó barátságot ápol Sevela kapussal, nagy erősítés lehet a hátsó alakzatnak. A kanadai Schwindt a francia első osztályból érkezik, csapatával tavaly sikerült bennmaradnia a Ligue Magnusban. Az FTC harmadik légióshátvéd-igazolása a 20 éves szerb Boskovic, aki egy tengerentúli juniorligából jött hazánkba. Érdekes kérdés, milyen szerepet szán neki Lindqvist. A Fradi megtartotta csapata egyik legnagyobb értékét, a remek átlövéseiről híres Hietamakit, aki 31 évesen a legidősebb hátvéd. Az ő vállára hárul a védelem irányítása, az összhang megteremtése. Ha fegyelmezettebb lesz a jégen, mint tavaly ? amikor 153 percet töltött a büntetőpadon ?, akkor remek példát mutathat az újonnan érkező fiatal bekkeknek. Mert fiatalokban nincs hiány a Fradinál, megszerezték Gerencsér Dominiket, aki külföldi juniorbajnokságokat követően tért haza, és Lengyel Leventét, aki komoly szerepet kapott a Tyler Dietrich által irányított kis-Volánnál. A keret tagja még Üveges Gábor, akit tavaly majd minden meccsre neveztek, szerepet mégis ritkán kapott.

FTCHSC

Fotó: Claus János

Csatárok:
Dubek Vladimir
Egyed Márk, UTE
Farkas Lőrinc Simon
Fliszár Zalán
Gágyor Péter, Újpest
Hardi Richard
Inglis Ákos, MAC (U20)
Kiss Ákos, Újpest
Komjáti Gábor
Mach Márton
Németh Árpád, MAC
Papp Csaba
Rafaj Attila
Tommy Sumi (CAN), Elmira College (NCAA III)
Szappanos Dávid, MAC
Jereme Tendler (CAN)

Hét támadó maradt a tavalyi keretből, de összességében jelentősen átalakult ez a csapatrész is. A csapatkapitány, a klub ikonikus alakja, Kiss Gábor visszavonult, edzőnek állt, egyik legrutinosabb játékosát vesztette el a Fradi öltözője. Két remek finn csatár, Luomala és Manninen sincs már a zöldekkel, őket Tommy Suminak, az NCAA III-ból érkező ponterős centernek kell pótolnia. A másik légiós csatár Tendler, aki tavaly szezon közben érkezett Pesterzsébetre, 35 meccsen szerzett 53 pontjával hamar meggyőzte a vezetőket a szerződéshosszabbításról. A rutinosak táborát erősíti Dubek, aki immár csapatkapitányként készülhet harmadik FTC-s szezonjára. Szereztek hatalmas MOL Liga-rutinnal rendelkező, a Dunaújvárossal korábban bajnok játékosokat: Szappanos Dávid a MAC-tól, Kiss Ákos Újpestről igazolt a Fradihoz. Ha melléjük vesszük Rafaj Attilát, aki tavaly majdnem pont/meccset átlagolt, máris két veszélyes soruk lehet a zöld-fehéreknek. A harmadik-negyedik egységbe sokan pályáznak, a tavaly kiegészítőként megbízó teljesítménnyel előrukkoló Fliszár Zalán és Papp Csaba, a frissen az Újpestből igazolt Egyed Márk és Gágyor Péter, a MAC-ból érkező Inglis Ákos és Németh Árpád, a tavaly berobbanó Komjáti Gábor, a súlyos betegségéből felépülő Hardi Richárd. Farkas Lőrinc Simon a negyedik sorból léphet előrébb, csakúgy, mint a jelenleg sérült Mach Márton.

A Ferencvárosnál tehát sokféle játékos megtalálható, rutinosak, feltörekvő fiatalok, kiváló légiósok, a ligát remekül ismerő új igazolások. A csapat erőssége a sokszínűség lehet, a svéd edző mellett kanadai, finn, szlovák és szerb légiósok is vannak a keretben. Most már Greg Lindqvisté és stábjáé a feladat, hogy a játékosmasszából jó együttest gyúrjon, és akkor talán a tavalyi MOL liga negyeddöntőt is felülmúlhatja a szebb napokat is látott klub. A felkészülési meccsek alapján lehet keresnivalójuk a bajnokságban: a Dunaújvárost oda-vissza verték, és a Fehérvári Titánokkal is kiélezett meccseket vívtak.

Lindqvist HSCFTC2

Fotó: Pál Zoltán

A Ferencváros felkészülési mérkőzései:

augusztus 11: HK Nitra (SVK-1.)?Ferencváros 5-2
augusztus 12: Érsekújvár (SVK-1.)?Ferencváros 4-1
augusztus 18: Dunaújváros?Ferencváros 3-4
augusztus 24: Fehérvári Titánok?Ferencváros 3-2
augusztus 26: Ferencváros?Dunaújváros 3-2
szeptember 3: Ferencváros?Fehérvári Titánok 3-2

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN 0-4VÉGE
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum