Aki nem bírja, az úgyis hamar kiáll a kapuból

Bár több MOL Liga-csapattól is kapott ajánlatot, 26 év után befejezte játékos-pályafutását Budai Krisztián. A nyolcszoros bajnok kapus a sportágtól nem szakad el, több csapatnál is dolgozik.

Csak 11 évesen kezdett jégkorongozni, egy személyes élmény hatására. A Ferencvárosnál kezdődött a története, és itt is ért véget játékosként. 26 évbe rengeteg minden elfér, Budai Krisztián 8-szoros bajnokként, 5-szörös Magyar Kupa-győztesként, 2-szeres Interliga-aranyérmesként vonul vissza. 8 világbajnokságon képviselte Magyarországot, a nemzeti válogatott tagjaként több mint 100-szor hallgathatta a himnuszt, 2003-ban az év jégkorongozója címet is elnyerte. 6-szor a legjobb magyar kapusnak választották, de volt a legjobb vb-n és Kontinentális Kupa négyes döntőben is.

Kivételes jelenség, hogy nevét az ellenfelek dalba-rigmusba foglalták ? nem szidalmazó módon ?, utalva az egyik klasszikus kapusmozdulatra, amelyből a rivális szurkolók megítélése szerint interjúalanyunk esetében szignifikánsan több jutott egy meccsre az átlagosnál.

Budai nem szakad el a sportágtól, a jégen képzeli el a jövőjét. Első lépésben két-három klubnál is munkát vállal, ami ki is tölti az idejét.

Miért kezdtél el jégkorongozni?

Kapus akartam lenni. Addig is mindig mindenhol a kapuba szerettem állni. Amikor elhatároztam, hogy sportolni fogok, akkor is ez volt az elsődleges. A foci vagy a vízilabda mellett is dönthettem volna. Aztán az 1990-es vb-n apu kivitt a BS-be. A válogatott leszerepelt, de nagyon tetszett a környezet, a hangulat, akkor láttam először élőben hokit, csak a tévében néztük addig. Nagyon megtetszett a kapusok felszerelése. Akkor döntöttem el, hogy jégkorongozni kezdek. Kovács Zoltánnál kezdtem, aki akkor még utánpótlásedzőként dolgozott a Fradinál. 18 éves koromig ott játszottam. Főleg a Kisstadionban edzettünk, nyaranta a BS alagsorában.

Mikor mutatkoztál be a felnőttek között?

A Fradiban történt az is. Amikor egy meccsen megsérült Juhász Zsolt és Mészáros Miklós, felhívtak engem, Szuper Leventével együtt. Ő serdülő másodéves, én pedig ifi első éves voltam, ha jól emlékszem. Ez az 1995/96-os szezonban történt. Ezekben a szezonokban egy-két meccset védtem a felnőtteknél, és 1997-ben mentem le Székesfehérvárra.

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Az FTC-nél volt kapusedző?

Sokáig nem volt, igazából Pichler Gyula bácsi foglalkozott velem először, aki akkor az NSZE-ben tartott edzéseket. A kölyök korosztálytól ő volt az edzőm aztán végig, sokat köszönhettem neki.

Fehérváron ki volt a kapusedző?

Igazából senki. Az első évben Rajz Tamással voltunk ketten kapusok, aztán hozták Marint, tőle sok mindent el lehetett lesni, ahogy később Roman Megától is. Kérdeztem tőlük dolgokat, és segítettek. De kifejezett kapusedzőnk nem volt. Rehák is csak az utánpótlással foglalkozott később, ő volt az első, aki komolyabban edzette a kapusokat Fehérváron. Nekem még az EBEL-időszakban sem volt kapusedzőm.

Ez a többi hokiországban elképzelhetetlen.

Sok minden másról is lehetne ezt mondani. Valahogy megoldottuk. Akkoriban nem tartották ezt fontosnak Magyarországon. Mostanában látják be a klubok, hogy erre szükség van. Minden csapatsportágban, ahol kapus van, kell lennie kapusedzőnek. Ez a jégkorongban sincs másként. Ehhez képest állandó kapusedző még most sincs minden felnőttcsapatunknál. Sőt.

Alapvetően lineáris pályán mozogtál, két kilengés fért bele. Valamivel több mint két szezont töltöttél Miskolcon és egy évet lehúztál a szlovák Extraligában. Kísérletezés volt ez, vagy adódó lehetőség?

2008-ban szerződtem Késmárkra, az akkor az Extraligában játszó csapathoz. Ahogy előtte és utána, úgy akkoriban sem sok magyar játékost igazoltak szlovák élvonalbeli csapatok. Több mint egy fehérvári évtized után eljött a váltás ideje, nagyon megtisztelő volt, hogy az Extraligában játszhattam. Kifejezetten jól is ment a védés az MHK Kezmarokban, 30 meccsen kaptam lehetőséget. Jó vetélytársam volt, folyamatosan bizonyítanom kellett. Aztán visszamentem a Fradiba, ahonnan egy-két szezonnal később ? több ok miatt ? az átigazolási határidő lejárta előtt nem sokkal távoztam. A Miskolc látott bennem fantáziát, abban a szezonban igazolták az első igazán minőségű légióssorukat. Kellemes két szezont húztam le ott, szívesen gondolok vissza a Jegesmedvéknél töltött időszakra is.

Szabadidődben szeretsz jégkorongmeccseket nézni?

Persze. Gyerekkoromban is imádtam, és ez megmaradt máig. Most már nem nézek meg minden NHL-meccset, de a playoffot továbbra sem veszem fel, hanem élőben nézem éjjel. A playoffhokit és a vébéket imádom. Természetesen a magyar meccsekről sem kapcsolok el, ha éppen nekem nincs meccsem, és megy a tévében.

Szakmai szemmel nézed a meccseket? Követed, hogy a kapusok mit csinálnak?

Természetesen. Régi tervem volt, hogy a játékos-pályafutásom után edző leszek. Kapusokat szeretnék képezni, már évek óta foglalkozom ezzel, Miskolcon és a Fradinál is tartottam edzéseket. Ekkoriban már ilyen szempontból is figyeltem az NHL-kapusokat. Amíg pedig védtem, sokat tanultam, el lehet sajátítani sok apróságot, lehet látni, mi az új trend. Az más kérdés, hogy ebből mennyit tud az ember beépíteni a saját játékába, mozgásába. Felnőtt fejjel, idősödve ez egyre nehezebb. Ha van egy stílusod, már nem tudsz rajta alapvetően változtatni, de sok részletet lehet csiszolni. Például amikor a butterfly stílus bejött, azt a tévében hamarabb láttam, mint hogy idehaza bárki tudott vagy beszélt volna róla. Nekem is nagyon nehéz volt átállnom, akkor kezdődött ez az időszak, amikor juniorból mentem felnőttbe. Ezt a stílust végül autodidakta módon kezdtem elsajátítani. Nem volt, aki tanított volna. Meg a szerelésekkel is nehezen alakultak a dolgok, akkor még összevissza vásároltuk a holmikat, a butterflyhoz szükséges cuccok is évekkel később jöttek be. Életem első custom felszerelését Hortay Tamástól kaptam, 2003 körül adott nekem TPS-eket.

A kapusposzt specialitása, hogy a csapatjátékon belül egyéni játék. Megkülönböztetett szerep ez?

Persze, mindig a kapus a “bolond”. Még edzésen is, például a Calgary nevű játékban, amikor felállnak velem szemben hatan-heten, vitatott szituációkban nem sok esélyem van meggyőzni őket.

De azt tapasztalom, hogy például a kapusok gyengébb teljesítménye vagy nagy hibái tabuk a játékosok, edzők között, ezekről nem beszél senki. Miért van így?

Minden kapus tudja belül, hogy mikor hibázott, vagy hogy mikor hibázott nagyot. Tudják, hogy amikor kaptam egy potyagólt, nem hiányzik nekem, hogy még le is szúrjanak egy hiba miatt. Tudják, hogy tudom, hogy hibáztam, és én is tudom, hogy ők is tudják ezt. Mivel gólt nem tudok lőni, máshogy kell helyrehoznom a hibát. Ezért nagyon nehéz a kapus dolga, mert csak a következő szituációval szabad foglalkoznia.

Komoly fejjáték ez. Hogy lehet túllépni egy olyan bakin, amin elmehet a meccs?

Ez az évek alatt kialakul. 11 éves korom óta védek, hozzáedződik ehhez majdnem mindenki. Aki beáll, annál tényleg van egy kis rátermettség erre, eleve azért áll be, mert tisztában van a felelősséggel, ami ezzel a poszttal jár. El kell felejteni, ha kap az ember egy védhető gólt. Másfelől viszont nekünk ugyanolyan jó érzés egy nagy védés, mint a csatárnak egy szép gól, mert akkor annak örül mindenki, a mi nevünket kiabálja a közönség örömében. Szóval kapunk mi is jót azért.

Tényleg mindenki azt szokta mondani, hogy a kapusok dilisek. Azok?

Én ezt tartom természetesnek. Úgy kezdődik, hogy sokkal kevesebben állnak be a kapuba, mint játszanak mezőnyben, tehát gyorsan levonható a tanulság: hülye, aki beáll. Aki meg a kapuban áll, néha azt mondhatja magában, milyen hülyeség majdnem gólt lőni, kihagyni a helyzeteket, amiért a csapat összes tagja perceket, harmadokat dolgozott. Jó, elismerem, biztos van valami ebben a megállapításban, mert egy átlagember nyilván nem állna be egy ilyen korong elé. De ehhez már utánpótlásban hozzászoksz, nekünk ez a normális.

Mi a legfájdalmasabb a hokikapusoknak? A korong vagy amikor belétek korcsolyáznak?

Ha fáj valami, akkor fáj, teljesen mindegy, hogy mitől. Durván azért nem szaladnak belénk sűrűn, úgyhogy inkább a korong szokott nyomokat hagyni. Az el tud találni. Nem is a fej a rossz, hanem a karon azok a részek, amik kevésbé védettek. Ha egy brutális erejű lövést nem sikerül kesztyűvel megfogni, akkor ott lezsibbad szépen a kar, ahol eltalál. Legalábbis nekem. Elöl nem jön át, a mellvédőnél nem volt gondom sosem, a fejlövés legtöbbször csak olyan, mint egy pofon. Mindig utáltam a fejvédő alá kötött szakállat, belebújos nyakvédőt használtam, néha a kulcscsontomat ellőtték, az is maradandó élmény, de ritka. Soha nem féltem a lövésektől, aki nem bírja, az úgyis hamar kiáll a kapuból, lemorzsolódik. Itt nem lehet ellépni a lövésektől, bele kell nézni.

Kedvenc dilemmám a kapusokkal kapcsolatban, hogy vajon minek szurkol a cserekapus, amikor a másiknak meccsek óta jól megy, és folyamatosan nyer a csapat ? Mert valahogy be kéne kerülni a kezdőbe. Hibázzon a másik, veszítsen a csapat?

Igen, ezek valóban nagyon nehéz kérdések. Ez is olyan helyzet, amit meg kell tanulni kezelni. Szerintem nem mond igazat, aki azt állítja, hogy sosem örült, amikor a vetélytársa hibázott. Mindenki kerül ilyen helyzetbe. Persze örülsz, ha a csapat sokat nyer, de nem úgy örülsz, mintha veled nyerne a csapat, ha te lettél volna a legjobb a meccsen. Ez nem is elvárható, azt hiszem. Több összetevős a történet, az sem mindegy, milyen a viszony a két kapus között. Nincs miért titkolnom, velem is előfordult, hogy nem bánkódtam, amikor jött a hiba a vetélytársamnál, de nem akartam neki rosszat, csak éreztem, hogy akkor most én kapok lehetőséget. Mindenki erre vágyik, mindenki játszani, védeni akar. De tudni kell azt is, hogy a kocka előbb-utóbb mindig fordul.

Mi az igazi öröm a kapusnak? A shutout, vagy elég, ha van egy-két bravúr a hiba nélküli meccsen? Esetleg simán a győzelem is?

Volt olyan nullás meccsem, amikor semmit nem csináltam. Alig volt lövés. Akkor annak nem sok értéke volt. De volt olyan is, hogy nyertünk 5-3-ra, baromi nagy védéseket mutattam be, amivel megalapoztam a csapat győzelmét. Az az igazi, amikor belül érzed, hogy jól teljesítettél. Lehet, hogy kaptál gólt, de stabilan védtél, hozzátettél sokat a meccshez, voltak bravúrok is ? bravúr mindig kell, nem elég a tutikat megfogni ?, ez látszik az ellenfélen is, ilyenkor nem bárhonnan lő, az arckifejezésük, a testjátékuk árulkodik arról, hogy érzik, jó kapust fogtak ki. Ezek komoly sikerélmények, az ilyeneknek nagyon örültem. Amikor érzem, hogy alaposan benne vagyok a győzelemben. Ez nekem már bőven elég volt. Természetesen mindig nagyon jó nullás meccs után lejönni a jégről, nem azt mondom, hogy nem. De az is hozzátartozik, hogy ehhez védelem kell, védekező csatárok kellenek, és még sok egyéb.

Sokszor rúgják, tolják el a kapusok a kaput, nemegyszer vészhelyzetben. Ez tudatos vagy véletlen? Ez azért jut eszembe, mert még egy rigmust is kaptál a szurkolóktól, ami így szólt: “Lökd el a kaput, Budai, lökd el a kaput.” Jogos, hogy megtaláltak ezzel, a többieknél többször fordult elő ez veled?

Igen, megtisztelő, de azért egy kicsit vicces rigmus volt ez. Az esetek többségében természetesen vétlen voltam, bár az igaz, hogy az összes többi kapushoz hasonlóan egy-két nehéz szituációban valóban rásegítettem, hogy elmozduljon a kapu. Megtaláltak ezzel, és idővel már az történt, hogy ha egy mezőnyjátékos korizott a kapunak, akkor is kaptam az ívet a szurkolóktól, zengett a lökd el a kaput? Figyeltek rám, a végén már néhány bíró is elhitte a dolgot. Nagy gondom azért nem volt belőle, a két kezemen meg tudom számolni, összesen hányszor állítottak ki kapuelmozdításért.

Faütővel játszottak a csatárok, amikor kezdtél, ma már komoly flexes botokkal lőnek. Sebességben, erőben jelentkezik ez? Sokat nehezedett a kapusok dolga az utóbbi egy-két évtizedben?

Ez egy folyamat, amiben benne vagyunk, nem egyik pillanatról a másikra érzékeljük a változást, így igazából hozzászoktunk. Nem veszem észre, hogy ma másmilyenek a lövések, mint a kilencvenes években voltak. Akkor is lőttek nagyokat faütőkkel. Aki fával jó volt, az flexessel is nagyot lő. Inkább az van, hogy ezekkel az ütőkkel könnyebb nagyokat lőni. De az erősségben szerintem hatalmas különbség nincs. Inkább azt mondanám, hogy többen lőnek erőset ma, mint húsz éve.

Szuper Leventével sokáig párhuzamosan futott a történetetek. Milyen kapcsolatban voltatok?

Levente már játszott, amikor én kezdtem, és ő egy évjárattal fiatalabb nálam, tehát ritkán voltunk egy korosztályban. Aztán korán el is igazoltunk, legfeljebb három évig szerepeltünk a Fradiban együtt. Ekkor és később is mindig húztuk egymást. Ez főleg a válogatottban ütközött ki, volt legalább nyolc év, amíg a felnőtteknél főleg mi ketten voltunk a keretben. Sosem voltunk rossz viszonyban a rivalizálás miatt. Ha egyikünk jól védett, a másikunk tudta, hogy neki is villantania kell valamit, ha nem akar lemaradni. Azt azért tudtam magamban, hogy ő az első számú kapus a válogatottnál, de nekem is voltak jó vébéim, tehát emiatt nincs hiányérzetem. Nyilván volt egy-két vb, amikor több lehetőséget is kaphattam volna. De ezen már úgysem lehet változtatni.

Milyen érzés úgy várni a szezont, hogy nem játszol többet az élvonalban?

Nehéz abbahagyni. Nem tudod, hogy kezeld a helyzetet. Nem tudod, mikor mondd ki, hogy vége. Most is hívtak még, hogy védjek, de több érv volt amellett, hogy befejezzem. Védeni azért mindig szeretni fogok. Most még rossz látni az edzéseket, a mozgást, ez hiányzik. Szerettem edzeni is, meccselni is ? a meccs mindig jó, az edzés néha szenvedés, de azzal sem volt gondom sosem. Szívem szerint soha nem hagynám abbaa versenysportot, de az előrelépést, a fejlődést már nem láttam biztosítottnak. Már többször volt nyűg, mint nem. Ha őszinte vagyok, az is a döntés felé hajtott, hogy a motiváltság csökkent. Nyolcszor voltam bajnok, de a Fradinál nem nagyon volt esély az éremszerzésre mostanában. Emiatt kissé gépies lett az egész, felőrölt, hogy az a sikerélmény maximuma, hogy valahogy bejutunk a playoffba. xxx hot movies

Említetted, hogy évek óta tudatosan készülsz az edzői pályára. Maradsz tehát a jégen?

Természetesen. A Ferencvárosnál és a KMH-nál is, kapusedzőként. Szerencsére sikerült megegyezni arról, hogy a két csapatnál egyszerre dolgozhatok. Nem is üti egymást a két munka, mert a Fradinál U16-ig vannak most a korosztályok, a KMH-nál pedig U18-tól kezdve edzem a srácokat. Emellett Erzsébeten is segítem a sportiskolás kapusokat. Komoly műhelymunkát szeretnék végezni a rám bízott fiatalokkal.