Meghalt a világ legidősebb szurkolója

 

Len Kropioski 98 évesen is elmozdíthatatlan volt a Winnipeg Jets hazai meccseiről, pedig két és fél órát kellett autóznia kedvenceiért.

A szurkolók csak Kroppyként ismerték, állandó szereplője volt az MTS Centre kivetítőjének. A meccsek előtti kanadai himnusz alatt rendszeresen őt mutatták, nem véletlenül, hiszen második világháborús veterán. Winnipegben született, élete legnagyobb részét ott is élte le, de az utóbbi években elköltözött az Ontario állambeli Kenorába. Ez sem gátolta meg a meccsek látogatásában, pedig két és fél órát kellett utaznia.

Nem csoda, hogy a szurkolótársak nagy becsben tartották, roppant népszerű. Ez néha kicsit zavarta is. Egy 2013-as interjúban elmondta, soha nem volt rivaldafényben, nincs ehhez hozzászokva. A Jets külön egy kitűzőt is kiadott legnagyobb szurkolója tiszteletére. Amikor az elmúlt szezonban egy műtét miatt ki kellett hagynia néhány meccset, a szurkolók a Twitteren kezdtek érdeklődni a hogyléte felől. Aztán amikor március 30-án egy Ottawa elleni rangadón visszatért, percekig felállva tapsolták.

A csapat a méltó búcsúzás módján gondolkodik, egyelőre annyi biztos, hogy a Carolina elleni első hazai meccsen, október 13-án kerül erre sor.

kroppy1

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum