Fehérvár-alapjátékosok hiányozhatnak Érsekújváron
Sofron István több mint 3 év után játszik nevelőegyesületében. A Volánnak a salzburgi EBEL-médianapon van kötelezettsége kedden. Meglepetések is lehetnek a keretben.
A Fehérvár AV19 17:30-kor Érsekújváron játssza első felkészülési mérkőzését. Néhány játékos azonban ? osztrák hírforrás szerint Rajna Miklós, Vas János, David Makowski, Vincze Péter és Andrew Sarauer ? Tyler Dietrich vezetőedző társaságában Salzburgba hivatalos. A különítmény átérhet ugyan a mérkőzés kezdetére ? az mindenképpen fontos tényező, hogy a vezetőedző ott állhat-e a padon ?, de a játékosok nemigen lépnek jégre.
Ez újabb lehetőséget biztosít azok számára, akiknek bizonyítaniuk kell, hogy érettek az EBEL-csapattagságra. Bár a tervek szerint végleges EBEL-keretről ebben a szezonban nem beszélhetünk, hiszen a magyar játékosok folyamatosan mozgásban lesznek az EBEL és a MOL Liga között, a formától függően.
A Fehérvár kedden délelőtt még edz egyet, az utazó keret ezt követően lehet nyilvános, a hockeyfans.at úgy tudja, az 1998-ban született Szabó Bence élvezi a szakvezetők bizalmát és utazik a csapattal Szlovákiába.
A magyar EBEL-csapat az előző héten 27 fősre szűkítette a játékoskeretét, azóta is történtek kisebb korrekciók a csapatban. Kedd este látni fogjuk, hol tart a társaság a felkészülésben.
Dietrich mester szerint a legfontosabb most az, hogy “a srácok gyorsan és intenzíven játsszanak, és mindezt versenykörülmén
Az Érsekújvár az Extraliga újonca, nagyon komoly várakozással tekint a felvidéki MOL Liga-győztes csapat a következő szezon elé. A játékoskeret még formálódik náluk is, a Volán ellen bemutatkozik egy korábbi EBEL- és USHL-játékos is.
A székesfehérvári felnőttcsapatok felkészülési mérkőzései:
2016. augusztus 16., 17:30 Érsekújvár (SVK-1.)?Fehérvár AV19 (EBEL) (Érsekújvár)
2016. augusztus 18., 17:30 Besztercebánya (SVK-1.)?Fehérvár AV19 (EBEL) (Besztercebánya)
2016. augusztus 19., 18:00 Fehérvári Titánok?KAC II. (AUT-2.)
2016. augusztus 23., 19:15 Villach (EBEL)?Fehérvár AV19 (EBEL) (Villach)
2016. augusztus 25., 19:15 Klagenfurt (EBEL)?Fehérvár AV19 (EBEL) (Klagenfurt)
2016. szeptember 2., 18:00 Ferencváros?Fehérvári Titánok (MOL) (Pesterzsébet)
2016. szeptember 3., Fehérvár AV19?Comarch Cracovia (Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna)
2016. szeptember 4., Fehérvár AV19?MAC Budapest/Graz (Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna)
Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)
A Fehérvár nyári játékosmozgásai (a két keret közötti mozgásokat csak ott jelöltük, ahol a klub kifejezetten írt róla):
Fehérvár AV19 (EBEL):
maradt:
Orbán Attila (hátvéd)
Szirányi Bence (hátvéd)
Chris Bodo (csatár)
Rajna Miklós (kapus)
Vincze Péter (csatár)
Andrew Sarauer (csatár)
Sárpátki Tamás (csatár)
Kóger Dániel (csatár)
Hetényi Zoltán (kapus)
Antonin Manavian (FRA, hátvéd)
érkezett:
Tyler Dietrich (CAN, vezetőedző), Fehérvár AV19 (MOL)
Énekes Lajos (másodedző), Fehérvár AV19 (MOL)
Brance Orban (csatár), Fehérvár AV19 (MOL)
Kalvin Sagert (hátvéd), DVTK Jegesmedvék (MOL)
Sofron István (csatár), Klagenfurt (EBEL)
Erdély Csanád (csatár), Sioux Falls (USHL)
David Makowski (USA, hátvéd), Allen Americans (ECHL)
Chris Owens (CAN, hátvéd), Missouri Mavericks (ECHL)
Vas János (csatár), Slavia Praha (CZE-2.)
Justin Maylan (CAN, csatár), HC Val Pusteria (ITA)
távozott:
Hannu Jarvenpaa (FIN, vezetőedző), Lausitzer Füchse (DEL-2)
Sille Tamás (másodedző), KMH Budapest, szakmai igazgató
Kevin Wehrs (hátvéd), Villach (EBEL)
Ryan Martinelli (hátvéd), Belfast Giants (EIHL)
Nagy Gergő (csatár), Comarch Cracova (POL-1.)
Varga Arnold (hátvéd), Debrecen (MOL)
Bartalis István (csatár) Schwenninger Wild Wings (DEL)
Kovács Csaba (csatár), MAC (MOL)
Chris Francis (csatár), Quad City Mallards (ECHL)
Benk András (csatár), UTE (MOL)
Sikorcin Ladislav (csatár), UTE (MOL)
Fehérvári Titánok (MOL):
maradt:
Kocsis Ferenc (csatár)
Reisz Áron (csatár)
Szabó Krisztián (csatár)
Láday Tamás (hátvéd)
Preston Shupe (CAN, csatár)
Reiter Attila (hátvéd)
Reiter Richárd (csatár)
Imre Patrik (hátvéd)
Vizi Dániel (csatár)
Varga Balázs (csatár)
Alex Scola (USA, kapus)
Szaller Márk (hátvéd)
Arany Máté (hátvéd)
Szabó Bence (hátvéd)
Szabó Dániel (hátvéd)
Szabó Dávid (hátvéd)
Szász Norbert (csatár)
Szita Donát (csatár)
Kiss Patrik (csatár)
Pillók Martin (csatár)
Hamvai Szilárd (csatár)
Korbuly Gergely (hátvéd)
Mazzag Dániel (csatár)
Balogh Bence (csatár)
Devon Krogh (CAN, hátvéd)
érkezett:
Kóger István (vezetőedző), Ifj. Ocskay Gábor JA (U18 vezetőedző)
Hegyi Ádám Zoltán (másodedző)
Adrien Lemay (CAN, kapus), Wichita Thunder (ECHL)
Sofron Ádám (csatár), Csíkszereda (MOL)
Kyle Just (CAN, csatár), Tilburg Trappers (GER-3.)
Baranyai Balázs (hátvéd), Fehérvár (U20)
Antal Arnold (hátvéd), Fehérvár (U20)
Sándor Flórián (hátvéd), Fehérvár (U18)
Erdei Zoltán (csatár), Fehérvár (U18)
Prácser Ádám (csatár), Fehérvár (U20)
távozott:
Tyler Dietrich (USA, vezetőedző), Fehérvár AV19 (EBEL)
Énekes Lajos (másodedző), Fehérvár AV19 (EBEL)
Hegyi Ádám Zoltán (hátvéd), visszavonult, edző lett
Vokla Roland (hátvéd), MAC (MOL)
Brance Orban (csatár), Fehérvár AV19 (EBEL)
Lengyel Levente (hátvéd), Ferencvárosi TC (MOL)
Tóth Gergő (csatár), UTE (MOL)
Farkas Tamás (kapusedző), DVTK Jegesmedvék (MOL)
Mitch Holmberg (CAN, csatár), Wichita Thunder (ECHL)
Becze Tihamér (csatár), Dunaújváros (MOL)
Janis Kalnins (LAT, kapus), Dinamo Riga (KHL)
További cikkek
- Húszgólos bécsi csatárt igazolt a Fehérvár
- Linzből igazol osztrák bajnok szlovák hátvédet a Fehérvár
- Korábbi NHL-es csatár a Fehérvárban
- ICEHL-elődöntős bekk a Volánban
- Erdély Csanád visszatér Fehérvárra
- Három légiós is elhagyja a Volánt
- Mindenképpen szeretném tovább növelni a meccsszámomat
- Klagenfurtban védte meg bajnoki címét a Salzburg
- Hetedik meccsen dől el az ICEHL bajnoki címe