Jégkorongos vonatkozások a riói olimpián

 

Nem is gondolnák, milyen sok ponton van kapcsolódás. Még egy Stanley Kupa-győztes is feltűnik a versenyeken.

Meglepő módon idén többnyire úszósportos vonalon találunk jégkorongos kapcsolatokat. Az Oleksiak testvérekről korábban már írtunk, a Dallas Stars hátvédjének, Jamie Oleksiaknak a húga, a 16 éves Penny Oleksiak gyorsúszásban gyűjtögeti az érmeket. Azóta a kishúg megnyerte a 100 méteres távot egyéniben, így két bronza és egy ezüstje mellett immár a legfényesebb éremből is van neki. Ezzel ő lett Kanada legfiatalabb olimpiai bajnoka, és egyben az egyetlen kanadai sportoló, aki egyazon olimpián négy érmet is nyert.

De nem ő az egyetlen, akit rokoni szálak fűznek a világ legjobb sportjához. Az amerikai úszóikon, a 19 éves Katie Ledecky, aki megszerezte negyedik olimpiai aranyát 800 méteres gyorsúszásban (minket Kapás Boglárka képviselt, bronzéremmel zárt). Neki is drukkolnak a hokivilágban érdekelt rokonok, hiszen annak a John Ledeckynek az unokahúga, aki a New York Islanders társtulajdonosa. Ledecky Hosszú Katinkához hasonlóan félelmetes világcsúcsot úszott, 400 m gyorson, miközben a nagybácsi természetesen a helyszínen tombolta végig az eseményt.

Maradva az úszásnál, a minap egy kínos esemény is előfordult. Az történt, hogy a nyári játékok közvetítésére a CBC felkérte Elliotte Friedmant, aki a Hockey Night in Canada sportriportereként szerzett magának hírnevet, és küzdötte fel magát a legelismertebb észak-amerikai hokiszakírók elitklubjába. Bár a jégkorong sokkal összetettebb sport, mint az úszás, különösen közvetítési szempontból, a férfi 200 m vegyes döntője rémálomszerű bakit hozott Friedman számára. Miközben a sportot egyszer már abbahagyó Phelps hatalmas fölénnyel oktatta a teljes mezőnyt, 22. olimpiai aranyérmét szerezve, sorozatban negyedik olimpiáján nyerve ugyanazt a versenyszámot, a riporter összekeverte őt az ötös pályán úszó Lochtéval, és végig úgy közvetített, mintha utóbbi aratna történelmi diadalt.

Kosárlabdában a kanadai női csapat egyik legnagyobb ásza az a Kia Nurse, aki tavaly 33 pontot dobott a Pán-amerikai Játékok döntőjében az USA ellen, győzelemre vezetve csapatát. Bár a selejtezők során kikaptak déli szomszédjuktól, másik három meccsüket megnyerték a juharlevelesek, így időarányosan jól állnak. Nurse ugyan sérülésből felépülve érkezett az olimpiára, így állapota nem 100%-os, de például Szerbia ellen egyértelműen rajta múlt a siker. Három negyed után ugyanis a szerb válogatott 12 ponttal vezetett, ám ekkor érkezett Nurse, aki összesen 25 pontot dobva a meccsen győzelemre vezette csapatát. A húszéves kosaras igazán sportos családból származik, apja a kanadaifutball-ligában szereplő Tiger Cats wide receivere és running backje volt, édesanyja és nővére szintén kosarazott, míg bátyja, Darnell Nurse, az Edmonton Oilers hátvédje.

Képünkön Kia és Darnell Nurse viszi a Pán-amerikai Játékok lángját szülővárosukban, Hamiltonban, 2015-ben.

nurses
Fotó: Adam Carter/CBC

Ray Whitney nem rokoni szálakon keresztül vagy szakkommentátorként, hanem saját jogon érdekelt a riói játékokon. A korábbi NHL-játékos, aki 1330 mérkőzésen 679 alkalommal szolgálta ki társait, most ismét a segítő szerepében vesz részt sporteseményen. Barátja, a kanadai Graham DeLaet golfozó ugyanis kvalifikálta magát a játékokra. Miután DeLaet jól bevált ütőcipelője a zikavírus miatt lemondta a brazíliai utat, lehetőség nyílt arra, hogy Whitney ugorjon be helyette. A lenti képünkön zsebre tett kézzel látható Whitney nem akárki, a már említett 679 assziszt mellett például lőtt 385 gólt is. A 2005/06-os szezonban 55 alapszakaszpontjának, valamint a rájátszásban szerzett 9 góljának és 6 asszisztjának nagy szerepe volt abban, hogy csapata, a Carolina Hurricanes megnyerte a Stanley Kupát. DeLaetnek azonban nem hozott szerencsét, a golfozó az első napon kikapott az ausztrál Marcus Frasertől.

OLY Golf Canada 20160811

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum