16 együttessel indul az EBJL
Az osztrák ifjúsági ligából három szlovén klub már egy korosztállyal feljebb indít csapatot. Hét magyar csapat nevezett.
Mint arról írtunk, az öt újonccal együtt 18 csapattal indul az EBYSL. Emiatt csökkent az EBJL létszáma, a liga öt távozójából négy az U20-as korosztályba nevezett (Graz, Mladi Jesenice, Kranj, Ljubljana), a Lvi Breclav pedig kiszáll az osztrák utánpótlás vérkeringéséből. Helyettük hárman érkeznek, a Zell am See, a Győr és az UTE. A bajnokság szeptember 3-án kezdődik.
A 16 csapatot két nyolcas csoportra osztották, de azon belül is találhatóak kiscsoportok. Mindegyik együttes 33 meccset játszik az alapszakaszban, háromszor játszanak a kiscsoporton belüli ellenfelekkel (9 mérkőzés), kétszer a másik kiscsoporttal (8 mérkőzés), valamint kétszer a másik csoporttal (16 mérkőzés).
Az EBJL 2016/17-es csoportbeosztása:
A1 csoport: Salzburg, Klagenfurt, Villach, Zell am See
A2 csoport: Fehérvár AV19, Vasas Continental Budapest, Győri Nemak ETO, Znojmo
B1 csoport: Vienna Capitals, Okanagan HC St. Pölten, Linz, Maribor
B2 csoport: KMH Budapest, UTE Budapest, Debrecen-Miskolc, MAC Budapest
További cikkek
- Húszgólos bécsi csatárt igazolt a Fehérvár
- Linzből igazol osztrák bajnok szlovák hátvédet a Fehérvár
- Korábbi NHL-es csatár a Fehérvárban
- ICEHL-elődöntős bekk a Volánban
- Erdély Csanád visszatér Fehérvárra
- Három légiós is elhagyja a Volánt
- Mindenképpen szeretném tovább növelni a meccsszámomat
- Klagenfurtban védte meg bajnoki címét a Salzburg
- Hetedik meccsen dől el az ICEHL bajnoki címe