Soha senki nem ül a padon, mindenki fejlődik

Magyar kapusedző még nem jutott ilyen magasra a tengerentúlon. Sájevics András egy quebeci elit ifjúsági csapatnál kapott szerződést, a Midget AAA ligában dolgozik az új szezonban. A kanadai edzésekről, a módszertanról, a rendszerről és a csoda miben létéről is beszélgettünk.

Sájevics András, az FTC és az UTE korábbi kapusa 27 évesen befejezte a versenyszerű sportolást, átállt a másik oldalra, kapusedző lett. Négy évig dolgozott őslakosokkal Quebec tartomány északi területén, Nunavikon, de egy éve családi és szakmai okok miatt ismét az élsportot választotta.

“Tavaly nyáron született a kislányunk. Addig nagyon sokat utaztam, sokat voltunk külön az edzősködés miatt. Heteket, hónapokat voltam távol, ezért váltani szerettem volna. Nagyon élveztem a nunaviki munkát, de újra a versenysportba vágytam. Quebecben élünk, itt kaptam ajánlatot attól a középiskolától, amelynek a legjobb sportprogramja van a városban. A Séminaire Saint-Francois nemcsak hokit, sok más sportágat is kínál, nagyon sportos iskola. Persze Kanadáról lévén szó, a hoki a legnagyobb létszámú és a legnépszerűbb a suliban. Ez fizetős magániskola, amely a csapatait a legjobb helyeken versenyezteti. Tavaly az U15-ösökhöz kerültem, ez a korosztály Észak-Amerikában a Bantam. Az AAA csapatnál dolgozhattam ? ezt hívják még triple A-nek, vagy 3A-nak is ?, ez a legmagasabb színvonalú bajnokság minden korosztályban.

Nagyon jó szezonunk volt, élmény volt a srácokkal dolgozni. Teljesen más élmény ért, mint korábban északon. Ezek a gyerekek hihetetlenül motiváltak, már ebben a korban készülnek a profi életre, öröm volt nézni a sok tehetséget együtt. A kapusokkal is komoly sikereket értünk el. Előzetesen nem sokra taksált két kapusom volt, végül mindkettejüket bevették a quebeci válogatottba. Komoly AAA-tornát nyertünk, emellett néhányszor döntőbe jutottunk. A szezon végi rájátszásban a későbbi győztestől kaptunk ki egy góllal a legjobb nyolc között.”

A szezon szakmai sikereit az iskola és a közeg is díjazta, Sájevics András óriásit lépett előre, a Midget, azaz az U18-asok kapusedzője lett, ráadásul ebben a korosztályban is a 3A-s csapatnál. A Séminaire St-Francois Blizzard Quebec tartomány legjobb ifjúsági ligájában játszik, ahonnan rengeteg játékos jutott el az NHL-ig. Csak a Blizzardban 76 olyan játékos fordult meg az elmúlt 30 évben, akit draftoltak a világ legjobb ligájába , ebből a szempontból csak egy termékenyebb csapat van a tartományban. Itt játszott például Patrice Bergeron a 2001/02-es szezonban, aki egy juniorévet követően bemutatkozott a Boston Bruinsban, és még abban az évben felnőtt-világbajnoki címet nyert Kanadával. Gólt lőtt az NHL-playoffban és a vb-n is.

“Év közben egyre többen figyelték a munkámat, megkerestek, hívtak táborokba, kapusiskolákba. Év végén megüresedett az ifjúsági 3A-s csapat kapusedzői posztja. Ez a bajnokság itt a profi sport kezdete, de mégis inkább az utánpótláshoki koronájának nevezném. Quebecben, ami 16-szor akkora, mint Magyarország, mindössze 15 AAA minősítésű U18-as csapat van, ennek egyikénél dolgozhatok nyártól. Aki relatíve magas szinten szeretne hokizni a közeljövőben, innen indul. Aztán mindenki a major junior ligába igyekszik, ami Quebecben a QMJHL. Ez már inkább profi alapokon áll sok helyen, hiába juniorok játszanak ott is. Nagyon nagy a verseny a 15-17 évesek között is, hogy oda kerüljenek, mert közvetlenül a major juniorból draftolják a legtöbb játékost az NHL-be.

De már a Midget AAA-ba is elég nehéz bekerülni, több válogatáson mennek át a játékosok. A szövetség célja, hogy a régió 300 legjobb 15-17 éves játékosát ebbe a bajnokságba tömörítse. Hihetetlenül precíz és szabályozott kiválasztási folyamatot alakítottak ki ennek érdekében. A 15 csapat nagyjából 20-20 játékost nevezhet a a végleges keretébe, ebből ketten kapusok. Hozzánk legalább 70 játékos jelentkezett tavasszal a következő szezonra. Az iskolánknak U13-tól felfelé korosztályonként 4-6 csapata van, különböző erősségűek. A legjobbnak számító ificsapatba sokfelől érkeznek játékosok minden nyáron. A következő évi Blizzardba az iskola másodéves midgetei mehetnek fel, valamint a Bantam AAA legjobbjai ? nálunk két ilyen csapat is van. Ehhez jönnek a külsős jelentkezők, a különböző egyesületek első rostáján nagyjából 70-100 játékos jelenik meg. Ezt a létszámot már alaposan leszűkítettük, de lesz még egy nyári edzőtábor, sok meccsel, és annak a végére alakul ki a nagyjából 20 fős keret.”

A szakvezetők élete sem csupa játék és mese. “Nekem is ugyanilyen folyamaton kellett végigmennem. Pályáztam a kapusedzői állásra. Próbaedzéseket kellett tartanom, többkörös interjúztatás után, attól függetlenül, hogy már egy éve itt dolgoztam. A próbaedzéseken ott volt például Cédrick Desjardins, aki az NHL-ben is védett, a Quebec Rempartsszal nyert Memorial Cupot. A csapatnál segédkezett épp, az ő véleményét is kikérték. Szerencsére több helyről is megerősítették, hogy jó, amit csinálok, így jó hátszelet kaptam, ami elengedhetetlen itt. Benoit Fortier-vel kezdtem dolgozni év közben a kapusiskolában, aki 2006-ban szintén Memorial Cupot nyert Alekszandr Radulovékkal. Nagyon segítőkész volt a referencia tekintetében. A szlovákokkal 2002-ben világbajnoki címet nyerő Ján Filccel nyaranta régóta együtt dolgozom, ő volt a másik, akinek a támogatása sokat nyomott a latban.

Hatalmas öröm és elismerés, hogy végül engem választott a Blizzard. Új vezetőedző is érkezik, Martin Laperriere tíz évig dolgozott a Rempartsnál másodedzőként Roy mellett, idén váltott, visszajött egy korosztállyal. Megint egy olyan szakemberrel dolgozhatok együtt, akitől nagyon sokat tanulhatok.”

A kanadai elit utánpótlás-nevelés más alapokon nyugszik, mint Európában. Legalábbis akadémiai rendszernek európai vagy magyar értelemben nem nevezhetjük a kanadai modellt. “Utánakérdeztem, hogy milyen úton-módon kerülhetne be magyar játékos a csapatomba vagy a ligába, de a Hockey Canada és a quebeci hokiszövetség erősen védi a saját utánpótlásligáit. Egészen junior korosztályig így van ez. Csak azok játszhatnak itt, akik kanadai állampolgárok, és akik a szüleikkel együtt abban a régióban élnek, ahol a csapat található. Amennyiben a tartomány másik végéből érkező gyereket vesznek fel a csapatunkhoz, ide kell költöznie a családnak, nincs bentlakásos rendszer. Kanadában figyelnek az egészséges nevelésre, nem tartják elfogadhatónak, ha 12-16 éves srácok a szüleiktől távol élik életüket. Még a major junior ligáknál is az a rendszer, hogy családoknál helyezik el a játékosokat, nem kollégiumban laknak.

Ez jól működő szisztéma errefelé, komoly barátságok alakulnak ki. Jóleső érzés látni, hogy amikor egy nagy játékos megjelenik komoly rendezvényen, akkor sokszor vele megy a szülein kívül az a család is, akiknél a junioréveiben lakott. Magyar vonatkozásban is tudok hasonló példát mondani. A MAC U14-es csapatának szerveztem a februári túráját, ők is családoknál laktak. Annyira jól sült el a dolog, hogy most az egyik quebeci család elmegy Budapestre, tartják a kapcsolatot a néhány napra befogadott fiatalemberek családjával, kíváncsiak lettek az országunkra.”

Kanadában nem csak ez a rendszer más. A kiválasztás, a versenyeztetés is sok részletében különbözik az idehaza megszokott gyakorlattól. “A draft és a felmérés fontos része a folyamatnak. A mi iskolánk farmrendszerben működik, az a cél, hogy minden játékos a saját szintjén versenyezzen, hasonló tudású játékosokkal. A másik lényeges szempont, hogy mindenki megfelelő játékmennyiséghez jusson. Ezért minden csapatban annyian vannak, hogy megfelelő jégidőt kapjanak a csapattagok. Akinek nem jut elég, azt leteszik eggyel gyengébb csapatba, hogy ne a padon üljön, mert ott nem fejlődik. Így megkaphatja a szükséges terhelést. Sérülés és egyéb okokból változhat év közben a játékoskeret, fel és le is van mozgás, és ez nem ritka, mert kemény ez a liga fizikailag, hatalmas ütközések vannak.

Az utánpótlásligákban minden csapat három sorral játszik. Rengeteg jégpálya van, Quebec Cityben legalább 25. Vannak köztük kis nézőterű gyakorlócsarnokok és többpályás modern komplexumok is. Érdekes látni, hogy a kispadok sokkal kisebbek, mint Európában, épp csak elfér rajtuk 12-15 játékos, mert itt ennyiből áll egy csapat. Kanadában megszokott séma a 3 csatársor és 5-6 hátvéd külön forgatása. Az AAA-ban a húzóemberek több jégidőt kapnak emberelőnyben, de alacsonyabb szinten mindenkit igyekeznek játszatni. A kapusokat jellemzően meccsenként cserélik. Az egész egy nagyon jól kialakított rendszer, sok eleme akár idehaza is működhetne az utánpótlás-bajnokságokban.”

A srácok együtt járnak iskolába, általában osztály- vagy évfolyamtársak. A kanadai csoda titka nem a munkamennyiségben rejlik. Mármint nem a jégen töltött idő mennyiségében. “A Midget AAA csapat az iskola új komplexumában edz, ami közel van a sulihoz. A kisebbek és mindenki más számára különböző jégpályákon bérel jeget az iskola. Elég nehéz megoldani ennyi ember jégidejét, ezért állandóan változnak az edzéshelyszínek, ez okoz némi bonyolultságot. Quebec nem olyan nagy város, de jégpálya szerencsére sok van.

Az iskola összes csapata kora délután edz, nagyjából azonos időpontban. Mindig fél kettő és három óra közötti kezdéssel, mivel a jégkorongozás itt tulajdonképpen az iskolai program része, nem mennek haza edzés előtt a gyerekek. Mindenkit iskolabusszal visznek, szervezetten. Napi egy intenzív edzés a jellemző, 60-80 perces. Hetente 3-4 edzésnapot tartanak az edzők. A hét elején inkább az egyéni készségek fejlesztésére fókuszálunk, a meccshez közeledve több a csapatgyakorlat, de ezt azért edzője válogatja. Kanadában sokkal kevesebb edzés van, mint egyes magyar csapatoknál, viszont rengeteget játszanak a csapatok, alsó hangon 65 mérkőzést szezononként, de nem ritka a 80 feletti mérkőzésszám sem. Abban látom a kanadai hoki előnyét, hogy rengeteg játékosuk van, így mindenki a maga szintjén lévő játékosokkal játszhat, soha senki nem ül a padon, így mindenki hatékonyan tud fejlődni. A legjobbak csak a legjobbakkal játszanak, a közeg pedig mindenkit felfelé húz.”

A következő kérdés az lehet, hogy létezik-e egységes kanadai metodika, amelyet az edzők követnek, vagy amelyhez egy kapusedzőnek tartania kell, illik magát a Midget AAA-ban? “Az edzősködés rendszere úgy alakult itt ki, hogy utánpótlásban az U15-ig önkéntesek az edzők. Ezért nem várható el mindenkitől, hogy komoly edzéstervekkel rendelkezzen a civil munkája mellett. A Hockey Canadának vannak útmutatói minden korosztályhoz, ezekből az anyagokból lehet meríteni. De a Midget korosztályban és a 3A-s szinten már olyan edzők dolgoznak, akik saját edzésterveiket írják. Nincs központi elvárás senkivel szemben. Nyilvánvalóan az észak-amerikai hokistílus felfedezhető minden csapatnál, egy kanadai és egy orosz játékost általában meg lehet különböztetni egymástól már ifjúsági korban is. De ez nem központi diktátum eredménye.”

Sájevics Andrástól megkérdeztük, hogy kapusedzőként az alapokat és a tréningmódszereket milyen forrásból építette fel, milyen módszerekkel dolgozik, és mikor kezdte a felkészülést erre a pályára? “Szerencsés helyzetben voltam egy bizonyos korig. Nagyon jó kapusedzőim voltak Oroszországban és Szlovákiában is. Már aktív utánpótláskapusként is igyekeztem minél többet magamba szívni az ő tudásukból. Volt egy orosz kapusedzőm, aki annyira kreatív volt, hogy az edzéseim minden percét élveztem. Ritka, hogy gyerekek esetében ilyen előfordul, mert nem mindenkivel lehet ilyen viszonylag monoton munkát végeztetni. Vitalij Georgevics Jerfilov (képünkön vele látható Sájevics András) annyira megszerettette ezt az egészet velem, olyan precíz volt, hogy megragadtak az ő dolgai bennem, és sok mindent tudtam belőlük a későbbiekben is alkalmazni. A szovjet hoki kiemelkedő edzője volt, ő látható a Red Army című film végén Viktor Tyihonov mellett.

Szlovákiában sokat jártam Ján Filchez, aki olyan egyéniség, olyan karizmatikus figura, amilyet keveset látni. Rengeteget kaptam tőle kapusként, majd kapusedzőként is. Összességében nem vagyok kreatív pali, de ezen a szakterületen, ahol dolgozom, mégis kreatív tudok lenni, annyira pörög ezen az agyam. Valahogy meg tudom azt oldani, hogy egy edzés élvezhető is legyen, de ugyanakkor a kívánt fejlődést is elérjük. A finn kapusiskola rajongója vagyok, és a nemzetközi tendencia is azt mutatja, hogy a finn és a svéd modell mára elment mindenki mellett. Ezt Kanadában is észlelték, ezért kanadai szakemberek járnak tanulni Finnországba Jukka Ropponenhez és Svédországba Thomas Magnussonhoz. Ezt a két szakembert tartják ma a világ legjobbjainak kapuskodás kérdésében.

Folyamatosan képzem magam, minden nap igyekszem tanulni valamit. Ehhez rengeteg angol nyelvű szakanyag áll a rendelkezésemre, sok videót és mérkőzést nézek, kiváló szakemberekkel dolgozom együtt a szezonban és nyáron is. Csak így maradhatok versenyképes. Rendszeresen edzek, heti 3-4-szer beállok a kapuba. Ez sok kapusedzővel szemben nagy előny, akik már rég nem védenek. Jobban át tudom élni a problémákat, meg tudom mutatni, mit hogyan szeretnék viszontlátni a tanítványoktól. Mindenképpen szeretném megemlíteni Buzás Norbert nevét, aki anno elindított edzői karrierem felé. A krémest küldöm majd neki!”

A fiatal magyar kapusok esetében a nyelvtanulást tartja a legfontosabbnak. “Mondhatnék sok mindent, de az természetes például, hogy sokat, minél többet kell dolgozni, jégen és szárazon is. Ha csak egy szempontot emelhetnék ki, azt mondanám, tanuljanak nyelveket. Minél többet. Az angol természetesen az alap, ma már enélkül levegőt sem lehet venni ebben a közegben, de minél több nyelvet tud valaki, annál könnyebb dolga lesz, és soha nem tudja, mikor tudja az egyiknek hasznát venni. Én például nagyon hálás vagyok az UTE-nak, hogy megtanulhattam szlovákul is, mivel voltak olyan szezonjaink, amikor ők többen voltak az öltözőben, mint a magyarok. Jól tudom használni ezt a nyári táborokban.”

Ha nem is üzenetet, de kérést a csapatok vezetőedzői felé is megfogalmazott riportalanyunk: “Kérem, legyenek türelmesek a kapusaikkal, mert nekik lelkük van. A rossz edző csak azt veszi észre, ha a kapus gólt kap. A jó edző átlátja a folyamatokat. Ha a csatárok nem backcheckelnek vissza, hogy védekezzenek egy kontránál, ne a kapusban keressék a hibát. És még valami! A korong nem labda, ezt sajnos a műkedvelők nem látják. Olvassanak a sorok között!”

A pillanatnyilag legmagasabban jegyzett magyar kapusedző a nyár nagy részét Magyarországon tölti, de a programja sűrű volt a holtszezonban is, és a szezonkezdésig is van tennivalója. ?Voltam már jó néhány táborban, idehaza is. Hamarosan, még visszautazásom előtt megyek idén is Ján Filc táborába. Kint pedig vár rám a Hockey Quebec egyhetes továbbképzése, természetesen a Hockey Canada égisze alatt, ahol a szakma rengeteg hatalmas alakja tart előadást, Bob Hartley, a Calgary Flames vezetőedzője, aki a Coloradóval nyert Stanley Kupát, vagy Stéphane Waite kapusedző, aki Carey Price-t csiszolatlan gyémántból a világ egyik legjobbjává változtatta évek alatt. Most megtaláltam azt, amivel egy ideig még foglalkozni szeretnék, vannak még céljaim ezen a területen.”