Hogy kerül egy magyar kapusedző az eszkimók közé?

Sájevics András 27 évesen fejezte be játékos-pályafutását, jelenleg Kanadában kapusedző, egy nagyon komoly szövetségi programban vesz részt. Írásunkból többek között az is kiderül, ki az inuk, az inuitok és mi az inuktitut, valamint hogy hány eszkimónak jár egy jégcsarnok.

Sájevics András Újpesten kezdett jégkorongozni, a nagymamája vitte le a Megyeri útra. 16-20 éves kora között Moszkvában és Szamarában fejlődhetett tovább. Hazatért, felnőttként az UTE-ban és az FTC-ben védett. Megjárta a magyar utánpótlás-válogatottakat, 2010 nyarán vonult vissza, 27 évesen. Akkor írtunk róla legutóbb, amikor párjával, az olimpiai negyedik helyezett rövid pályás gyorskorcsolyázó Huszár Erikával együtt Kanadába költözött (2012 nyarán Huszár Erika bejelentette visszavonulását, jelenleg edzőként dolgozik Quebecben). Na nem véglegesen, de a jeges szezont ott töltik, nyaranta térnek haza.

Több hokihoz köthető terve volt, ezek közül a Benicky- és Jan Filc-vonal még mindig él, de egyelőre nem Európában találta meg azt a nagyon komoly feladatot, amelyre vágyott.

“A Nunavik Youth Hockey Development Program foglalkoztat jelenleg, amelynek célja az őslakos inuit, azaz eszkimó gyerekek tanulásra és a jobb életvitelre ösztönzése ? válaszolta Sájevics András a munkájával kapcsolatos kérdésünkre. ? A hoki egy olyan eszköz, amivel a fiatalságot kellőképpen motiválni tudjuk. A program fő eszköze pedig a jégkorong. Alapítója az ex-NHL-es Joé Juneau, akit nem mutatnék be külön a blog olvasóinak, mert azt hiszem, mindenki ismeri őt. Kanadában is nagyon népszerű, nem véletlen, hogy ő gyújtotta meg a lángot a 2010-es vancouveri olimpián. Érdekesség, hogy ő is őslakos, de neki nem eszkimó, hanem indián felmenői vannak.

A program központja Kuujjuaq, ami a legnépesebb település is egyben, nagyjából 3000 ember lakja. A hidegháborús időkben Fort Chimo néven egy amerikai kiképzőközpont volt, arra a célra, hogy a szovjetunióbeli zord időjárási viszonyoknak megfelelően készülhessenek fel az amerikai katonák. Mivel ez egy államilag támogatott program, mindig adott évre szóló szerződést kapok. Ez a második szezonom, és idén már minden kapust én irányítok, korábban nem teljesen ez volt a munkaköröm.”

Nunavik Quebec állam északi része, egy nagyjából 5 magyarországnyi méretű terület, ahol a zord időjárásnak köszönhetően mindössze 12 ezren laknak, 90%-uk eszkimó. Összesen 14 óceánparti település található itt. Az Európában eszkimónak hívott emberek magukat egyes számban inuknak, többes számban inuitnak nevezik, az általuk használt nyelv pedig az inuktitut.

“Több feladatom is van. Kiválasztom a kapusokat minden korosztályban, minden településen, én edzem, koordinálom őket, valamint a területi válogatottba (Nunavik Nordiques Selects) is én jelölöm őket. Feladatom még felkészíteni a helyi edzőket arra, hogy önmaguktól is képesek legyenek majd egy napon kapusokkal foglalkozni.

A program két részre oszlik. Egyrészt a településeken folyik a jégkorongoktatás, valamint a jó tanuló, tehetségesebb gyerekek részt vesznek a válogatott felkészülésében, aminek eredményeképpen év közben eljuthatnak egy-egy tornára délre, Montréalba, Québecbe, vagy Ottawába. Megjegyzem, hogy a gyerekek versenyeztetése rendkívül körülményes, mivel a települések között nincsenek összekötő utak, ezért meccset sem nagyon tudnak játszani év közben Nunavikban.

Két szakaszra bontható a felkészülés. Az egyik a válogatott program. A január-februári tornaidőszakban a kiválogatott gyerekek eljuthatnak a tartományi tornákra délre. Aztán vannak a regionális tornák, amikor a nunaviki települések egymással mérkőznek meg minden korosztályban mind a 14 településről. Természetesen minden utazás repülővel történik, Quebecből fel és itt is a települések között. Ebben az évben eddig többet repültem időben, mint amennyit autót vezettem. Havi 2,5-3,5 hetet töltök el Nunavikon, az időm többi részében Quebec Cityben élek. Sokat ingázom.”

Adódik a kérdés: hogy kerül oda egy magyar kapus? “Mivel a francia nyelvből kezdő szinten álltam, amikor Kanadába költöztünk, ezért Québecben szinte lehetetlen volt ? csak angolnyelv-tudással ? elhelyezkedni. Északon az inuit őslakosok az inuktitut nyelv mellett főleg az angolt beszélik, de nem ritka az sem, hogy három nyelven tudnak. Szóval részben a hiányos francianyelv-tudásomnak, főleg pedig Joé Juneau-nak köszönhető ez a munkahely, aki esélyt adott nekem, hogy azzal foglalkozzak, amivel szeretnék. Juneau-t onnan ismerem, hogy a párom, Erika edzi a lányát, aki short trackezik. A jégpályán mutattak be minket egymásnak. Beszélgetni kezdtünk, és ez lett az eredménye.”

Mint közismert, Kanada nagyon ad és sokat áldoz az őslakosok támogatására. Nunavikon például jégpályákat épít a 3-500 fős közösségeknek. “Sok államilag támogatott program létezik a kanadai őslakosok számára, ez nagyon szerteágazó. Vannak hagyományőrző jellegűek, melyek igyekeznek a fiatalságot arra ösztönözni, hogy a tradícióikat ápolják, de vannak nagyon progresszívek is, mint például a hip-hop dance oktatás.

Az életkörülmények feljavulásával a szülési arány nagyon magasra nőtt az inuitoknál a kanadai átlaghoz képest, nem ritka a 4-5 gyerek egy családon belül. A legtöbb program a fiatalokat célozza. A motivációs problémák nagyon gyakoriak, hiszen 4-5 évtizeddel ezelőtt a legfőbb szempont a túlélés volt, ha a családfő elejtett egy karibut, fókát s a többit, akkor volt élelem a család számára, volt fókazsír, hogy lehessen fűteni az iglukat. Ma fűtött házakban laknak, az alapvető motiváció megszűnt, ha szeretik, déli gyümölcsöt ehetnek, van internet, a legtöbb gyerek a közösségi hálókon lóg, és nincs kellőképpen motiválva, ami érthető. Amíg más népek több ezer év alatt jutottak el a mai szintre, addig az inuitoknak 50-100 év alatt kellett eljutniuk ide. Ezekből a motivációs problémákból kifolyólag nagyon magas az öngyilkossági ráta. Amikor egy-egy települést látogatok, gyakran lóg a fekete zászló az épületeken, sajnos sok fiatal választja ezt az utat.”

És a program nem eredménytelen, egyre több jó hokis van az eszkimók között. Sőt igazán ismert NHL-est is találunk. “Mivel ezek a gyerekek a mozgást vizualizálják csecsemőkortól, amikor is az édesanya kapucnijából figyelnek meg mindent, ezért rendkívül tehetségesek a sportokban, a hagyományos inuit játékok mellett természetesen vadászatban és halászatban is jártasak. A fiúgyerekek amint elérik azt az életkort, rögtön hasznos segítségére válnak a családfőnek vadászatban-halászatban. 10-12 éves hokisaim közt nem ritka, aki már ejtett el jegesmedvét, beluga bálnát, karibut. Mert a vadászat-halászat ma is elemi része az életüknek, ha szezon van, ma is változatlanul űzik, bár már nem a túlélés miatt.

A jégkorong nekik az a sport, amivel azonosulni tudnak, hiszen itt, Québecben mindenki a Habsben (a Montreal Canadiens beceneve) akar egy napon játszani. Nagyon sok a tehetséges hokis, iskola után a jégpálya az egyetlen hely, ahol a fiúk-lányok közösen eltölthetik szabadidejüket.

A leghíresebb inuk hokis Jordin Tootoo (Detroit Red Wings), valamint testvére, aki az első profi inuk hokis volt, Terence Tootoo (ECHL). Terence 22 évesen öngyilkos lett. A két testvérről készült dokumentumfilm is, ajánlom mindenki figyelmébe, a címe Team spirit: The Jordin and Terence Tootoo Story (2004). A két Tootoo óriási példakép az inuit gyerekek számára.”

Ezen igazán érdekes kulturális kirándulás során akadnak érdekes találkozások, történetek. “Viccesnek éreztem, amikor az egyik legkisebb településen megállt az élet, mert bálnavadászati szezon volt. Ilyenkor összejön a falu egy kis közösségi programra, nyers beluga bálnát enni, aminek amolyan disznóvágás jellege van. Megjegyzem, nem voltam még disznóvágáson. Hogy miért nem?

A viccet félretéve nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy eljuthattam egy ilyen tájra, megismerhettem ezeket az embereket, és azt csinálhatom egy számomra idegen országban, amit szeretek. Hálás vagyok a sorsnak, hogy egy ilyen hokis, mint Joé Juneau befogadott, ad a véleményemre és barátként kezel. Nagyon motivál a jelenléte. Gondolkoztam, hogy egyszer megosztom ezeket a történeteket, de annyi impulzus ért az utóbbi 3 évben, hogy nem győzném leírni.

Köszönettel tartozom Huszár Erikának és a családomnak is. Szeretnék gratulálni Buzás Norbertnek és az U18-as lányoknak, meg az egész stábnak, valamint üdvözlöm a srácokat otthon, Bucit, a Szajbert testvéreket, Bontót, Borbit, Godót, Balut, Barót, Kocekot, Gergely Csét és Zsét!”