2016 NHL Mock draft I.

 

Kétrészes sorozatunkban bemutatjuk az NHL-draft esélyeit, bemutatjuk azokat, akik az idei játékosbörze első körében kelhetnek el.

Az idei draftot 1998 után másodszor a Buffalo Sabres otthonában, a First Niagara Centerben tartják június 24-én és 25-én. Az nem kérdés, hogy a legelső választott Auston Matthews lesz a Leafs jóvoltából, de gyakorlatilag a másik két dobogós hely is elkelt már. A folytatást azonban egy-két esetet leszámítva lehetetlen megjósolni. Megpróbálunk elébe menni az izgalmaknak, szintetizáljuk a számos tippelést. Az első helyről indulva számba vesszük a csapatokat és azt, hogy kit választhatnak, majd néhány mondatban bemutatjuk az érintett játékosokat.

Azt előre kijelenthetjük, hogy lesznek az idei draftnak nagy nyertesei és nagy vesztesei. Előbbibe tartozik az első három helyen választó a nem mindennapi felhozatalnak köszönhetően. Ez a Toronto, Winnipeg, Columbus hármas, ráadásul a Jetsnek van még egy lehetősége az első körben, korábbi cseréből kifolyólag. Kétszer húzhat még az első körben a Carolina, az Arizona, a Boston és az Anaheim alkotta kvartett. A másik végletet a Los Angeles, Chicago, NY Rangers, San Jose, Pittsburgh ötös képviseli, nekik nincs első körös lehetőségük.

1. Toronto / Auston Matthews ? center. A Zürich csatáráról már mindent megírtunk, amit meg lehetett a világbajnokság idején, ahol az amerikai csapat egyik legjobbja volt. Az utóbbi évek egyik legnagyobb tehetségeként tartják számon, aki olyan képességekkel rendelkezik, mint tavaly McDavid, és aki egy egész franchise jövőjét képes megváltoztatni. Az alapoktól újjáépülő Leafsben úgy várják, mint a Messiást.

2. Winnipeg / Patrik Laine ? balszélső. A szezon végeztével voltak, akik azt mondták, hogy az NHL-be lépve jobb lehet, mint Matthews. A világbajnokságon letette a névjegyét, a torna MVP-je lett, így nem kétséges, hogy már most készen áll az NHL-re. Ráadásul elképesztő testméretekkel rendelkezik (192 cm, 92 kg), ami még tovább javít rajta.

laine matthews

3. Columbus / Jesse Puljujarvi ? jobbszélső. A finnek másik csodagyereke Laine mellett, aki csak U20-as világbajnoki címig jutott. Elképesztően jól lő és nagyon intelligens a pályán. Felreppentek olyan hírek, hogy a Columbus elcseréli ezt a picket, de miután napvilágra került, hogy a Jackets hajlandó meghallgatni bármilyen ajánlatot a kapitány Nick Folignóra, aligha cserélik el a harmadik választás lehetőségét.

4. Edmonton Oilers / Matthew Tkachuk ? balszélső. A legendás Keith fia, aki a kapu előtt és a kapu mögött is életveszélyes. Intelligens, kreatív és szorgalmas, így szakértők szerint elérhet annyit, mint az apja. Márpedig egy esetleges 500 gólos játékost húzni igazi főnyeremény.

5. Vancouver / Pierre-Luc Dubois ? csatár. Egy szintén hatalmas termetű játékos, aki méretekben alig-alig marad el Laine mögött. A Cape Breton játékosa szakértők szerint a legkomplettebb játékos és az idei évadból később a legjobb two-way játékossá válhat. 62 meccsen 99 pontot termelt.

6. Calgary Flames / Logan Brown ? center. A Windsor középső játékosa szintén egy óriás, aki remekül harcol a kapu előtt és ezt nem is fél használni testét. Brian Burke menedzsernek pont egy ilyenre van szüksége Calgaryban. A méreteihez képest kiválóan korcsolyázik és remekül lát a pályán.

7. Arizona Coyotes / Mihail Szergacsov ? hátvéd. Yandle elvesztése óta csak keresik Oliver Ekman-Larsson párját. Három igazán minőségi bekk van az idei drafton, az orosz személyében pedig megtalálhatják a svéd társát. Az OHL legjobb védője volt, igazi kétirányú védő, extrém korcsolyázó tudással.

8. Buffalo Sabres / Olli Juolevi ? hátvéd. A Buffalo számára ajándék lenne a ponterős bekk, aki 57 meccsen 42 pontot kapart össze az idei bajnokcsapatban. A Memorial Cup-győztes finn hátvéd junior világbajnok, igazi győztes alkat és valóságos vezérnek számít a társak között.

9. Montreal Canadiens / Alexander Nylander ? jobbszélső. A Montreal ezzel a névvel aligha lőhet mellé, hiszen a családban a papa (Michael) és a testvér (William) is kiváló játékos. A rendkívül gólérzékeny és ponterős svéd ideális választás lenne a Habs számára, még úgyis, hogy a kanadai gárda tele van remek fiatal szélsőkkel. De Nylander kiválasztásával az összes meglévő tehetségénél jobbat választana a csapatba.

10. Colorado Avalanche / Jakob Chychrun ? hátvéd. A Sarnia bekkjét sokáig Matthews egyik legnagyobb riválisának tartották az idei drafton. Ám az utóbbi néhány hónapban fokozatosan visszacsúszott és éppen csak benne maradt a top 10-ben. Vitathatatlan, hogy remek képességekkel megáldott, elöl-hátul használható bekk, de behúzása rizikósnak tűnik. A 62 meccsen elért 49 pontja pazar.

11. New Jersey Devils / Clayton Keller ? center. Tudása és képességei alapján a top 5-ben kellene lennie, de testméretei miatt alaposan visszaszorult. Az USHL-ből érkezett, ahol második évében 107 pontot, két év alatt pedig 189 pontot termelt. A szintén itt pallérozódó Phil Kessel, Patrick Kane páros ennek a közelébe sem jutott. Kivételes játékintelligencia és térlátás jellemzi.

12. Ottawa Senators / Tyson Jost ? csatár. Egy újabb játékos, akinek tudása szerint előrébb lenne a helye, de a testméretei miatt hátrébb szorult. Képességeiről két dolog mindent elárul. Az első, hogy az U18-as világbajnokságon hét meccsen 15 pontot termelt, a második, hogy az egyetemi bajnok North Dakota szemet vetett rá, így a következő idényben ott fog játszani. A befejező játékosok mintapéldánya 42 gólt szerzett 49 összecsapáson.

13. Carolina Hurricanes / Kieffer Bellows ? balszélső. A korábbi kitűnő játékos, Brian Bellows fia, aki örökölte apja gólérzékenységét, amit az USHL-ben kamatoztatott az elmúlt szezonban, hiszen 62 meccsen félszázszor talált be. Ha Raleighben felpakolnak rá egy kis izmot, akkor igazi erőcsatár válhat belőle.

14. Boston Bruins / Dante Fabbro ? hátvéd. A Boston kénytelen lesz megerősíteni a hátsó alakzatát, így a legjobb elérhető bekk mellett teszi le a voksát. A ponterős hátvéd majdnem 1,5 pont/meccs átlagot ért el, ráadásul mindezt a Boston University színeiben, így a kiválasztása teljesen logikus lépés lenne a Bruins részéről.

15. Minnesota Wild / Jake Bean ? hátvéd. A Wild az elmúlt két szezonban csatárt húzott az első körben, így most egy hátvéd lenne a kötelező lépés. Erősíti ezt a vonalat, ha lesz egy expanziós draft, akkor a Wild kénytelen lesz lemondani egy-két fiatal hátvédről, akiknek a pótlása most megoldható lenne. Ha behúzzák, az igazi stealnek számítana, hiszen egy dinamikus támadó felfogású bekkről van szó, aki tavaly 24 gólt szerzett.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum