Rajna Miklós újabb két évig Fehérváron
A magyar válogatott kapusa 2018-ig hosszabbított az EBEL-csapattal.
A Fehérvár AV19 szombaton bejelentette, Rajna Miklós újabb két évig az EBEL-csapat kapuját őrzi. A 2015-ös év legjobb jégkorongozója 2012 óta tagja a székesfehérvári egyesületnek.
Fotó: Mudra László
Játékosmozgások a MOL Ligában és a Fehérvár EBEL-csapatánál a 2016/17-es szezon előtt:
Ahogy mindig jelezni szoktuk, ha valahonnan még nincs publikus információ, amit feltüntethetünk a táblázatban, az nem azt jelenti, hogy annál a klubnál nem történik semmi. Igyekszünk minden klubtól minél több információt begyűjteni a következő napokban is, de nyilvánvalóan tárgyalási időszakban csak a már aláírt szerződések után nyilatkoznak a csapatok, pletykákkal pedig továbbra sem foglalkozunk. Az alábbi gyűjtés folyamatosan frissül. A maradt, érkezett, távozott mezőbe csak az érintettek és/vagy a klubok által megerősített információk kerülnek.
ASC Corona Brassó:
maradt:
Tőke Zoltán (kapus)
Bíró Ottó (csatár)
Bíró Mátyás (csatár)
Bíró Gergő (csatár)
érkezett:
Bors Huba (hátvéd), Csíkszereda (MOL)
Csíki Zoltán (hátvéd), Debrecen (MOL)
Richard Filip (hátvéd), SHK37 Piest’any (SVK-1.)
távozott:
János Imre (hátvéd), Csíkszereda (MOL)
Csíkszeredai Sportklub:
maradt:
Onodi Ottó-Ákos (kapus)
Ruczuj Gellért (kapus)
Gecse Hugó (hátvéd)
Salló Alpár (hátvéd)
Orbán Szilárd (hátvéd)
Antal Előd (hátvéd)
Papp Szabolcs (hátvéd)
Molnár Zsombor (csatár)
Antal Zsombor (csatár)
Farkas Tamás (csatár)
Sándor Zoltán (csatár)
Moldován Ervin (csatár)
Bíró Tamás (csatár)
Péter Róbert (csatár)
Molnár Zoltán (csatár)
Rokaly Norbert (csatár)
Geréb István Attila (csatár)
érkezett:
János Imre (hátvéd), Csíkszereda (MOL)
Adorján Attila (kapus), DVTK Jegesmedvék (MOL)
Antal Hunor (csatár), Csíkszereda U18
Márton Rajmond (csatár), Csíkszereda U18
Eduard Casaneanu (csatár), Csíkszereda U16
távozott:
Artur Oktyabrjov (RUS, vezetőedző), ?
Bors Huba (hátvéd): Corona Brassó (MOL)
Mihály Ede (csatár): Dunarea Galati (ROM-1.)
Debreceni HK:
maradt:
Jevgenyij Muhin (RUS, vezetőedző)
Igor Razov (RUS, másodedző)
Berta Ákos (csatár)
Dancsfalvi Norbert (csatár)
Hetényi Péter (hátvéd)
Martin Saluga (SVK, csatár)
Vaszjunyin Artyom (csatár)
Wéber Zsolt (hátvéd)
érkezett:
távozott:
Csíki Zoltán (hátvéd), Brassó (MOL)
Vay Ádám (kapus), Minnesota Wild (NHL)
Kovács Bronson (hátvéd), MAC (MOL)
Tamás Nándor (hátvéd), Dunarea Galati (ROM)
Tyimur Raszulov (hátvéd), HK Szahalin (AL)
Dunaújvárosi Acélbikák:
maradt:
Lee Gilbert (CAN, vezetőedző)
Szepessy Bálint (csatár)
Szepessy Máté (csatár)
Léránt René (hátvéd)
Mátyásy Bence (csatár)
Nagy Márk (csatár)
Hruby Gellért (hátvéd)
Pál Zalán (hátvéd)
Magosi Erik (csatár)
Duschek Dávid (kapus)
Odnoga Mátyás (csatár)
érkezett:
távozott:
Peterdi Imre (csatár), visszavonult
DVTK Jegesmedvék:
maradt:
Galanisz Nikandrosz (csatár)
Hajós Roland (csatár)
Tóth Adrián (csatár)
érkezett:
távozott:
Jukka Kontsas (FIN, másodedző), MAC Budapest (MOL)
Jesse Dudas (hátvéd), TPS Turku (Liiga)
Adorján Attila (kapus), Csíkszereda (MOL)
Jason Morgan (CAN, vezetőedző), Orlik Opole (POL)
Fehérvár AV19 (EBEL):
maradt:
Bartalis István (csatár)
Orbán Attila (hátvéd)
Szirányi Bence (hátvéd)
Chris Bodo (csatár)
Rajna Miklós (kapus)
érkezett:
Tyler Dietrich (USA, vezetőedző), Fehérvár AV19 (MOL)
Énekes Lajos (másodedző), Fehérvár AV19 (MOL)
Brance Orban (csatár), Fehérvár AV19 (MOL)
távozott:
Hannu Jarvenpaa (FIN, vezetőedző), ?
Sille Tamás (másodedző), KMH Budapest, szakmai igazgató
Fehérvár AV19 (MOL):
maradt:
érkezett:
Kóger István (vezetőedző), Ifj. Ocskay Gábor JA (U18 vezetőedző)
Hegyi Ádám Zoltán (másodedző)
távozott:
Tyler Dietrich (USA, vezetőedző), Fehérvár AV19 (EBEL)
Énekes Lajos (másodedző), Fehérvár AV19 (EBEL)
Hegyi Ádám Zoltán (hátvéd), visszavonult, edző lett
Vokla Roland (hátvéd), MAC (MOL)
Brance Orban (csatár), Fehérvár AV19 (EBEL)
Ferencváros:
maradt:
Greg Lindqvist (SWE, vezetőedző)
Juhamatti Hietamaki (FIN, hátvéd)
Jereme Tendler (CAN, csatár)
Hardi Richárd (csatár)
érkezett:
Sevela Peter (kapus) HK36 Skalica (SVK-1.)
távozott:
Pál Zsombor (hátvéd), Dunarea Galati (ROM)
MAC Budapest:
maradt:
Terbócs István (csatár)
Roczanov Dezső (csatár)
Mestyán István (hátvéd)
Schmál Kristóf (csatár)
Tóth Richárd (csatár)
érkezett:
Jukka Kontsas (FIN, másodedző, kapusedző), DVTK jegesmedvék (MOL)
Kovács Bronson (hátvéd), Debreceni HK (MOL)
Vokla Roland (hátvéd), Fehérvár (MOL)
távozott:
Tokaji Viktor (hátvéd) visszavonult, edző MAC U16
UTE:
maradt:
érkezett:
távozott:
Phil Bushbacher (USA, csatár), Dunarea Galati (ROM)
Jozef Mihálik (SVK, csatár), ?
További cikkek
- Húszgólos bécsi csatárt igazolt a Fehérvár
- Linzből igazol osztrák bajnok szlovák hátvédet a Fehérvár
- Korábbi NHL-es csatár a Fehérvárban
- ICEHL-elődöntős bekk a Volánban
- Erdély Csanád visszatér Fehérvárra
- Három légiós is elhagyja a Volánt
- Mindenképpen szeretném tovább növelni a meccsszámomat
- Klagenfurtban védte meg bajnoki címét a Salzburg
- Hetedik meccsen dől el az ICEHL bajnoki címe