Csehország–Svédország 4-2
A csehek szinte végig jobban játszottak a svédeknél, mégis kétgólos hátrányba kerültek az első harmadban. A második játékrészben viszont fordítottak, Birner két találattal vette ki a részét a sikerből. Már csak Csehország veretlen Moszkvában.
Gyorsan eljött a mérkőzés első büntetése, az 50. másodpercben Kovár botja hozzáért Omarkhoz, a játékvezetők bottal akasztást láttak, így Svédország egyből lendületbe kerülhetett. A kiegészülés után jobban játszott Csehország, ám a harmad közepén megint emberhátányban játszott, a második előnyüket kihasználták a svédek, az NHL-es Gustafsson lövésébe Rosén ért bele. A csehek hajtottak az egyenlítésért, több akciót dolgoztak ki, mint ellenfelük. A 15. percben érdekes jelenet zajlott le, a svédek nem álltak oda szabályosan a bulihoz, ezért csapatbüntetést kaptak, a hátrányt kivédekezték. A harmad végén Larsson gáncsolt, jött a második cseh előny, amit nemhogy nem használtak ki, hanem Sjögren és Lundberg megugrott, végül utóbbi fejezte be emberhátrányos góllal az akciót.
A második játékrészben is maradt a cseh fölény, ez a 27. percben érett góllá. Cervenka megállt Markström kapuja mögött, addig várt, amíg Pastrnák remek ütemben érkezett és közelről belőtte Csehország szépítőgólját. A csehek hajtottak az egyenlítésért, többször is felálltak 5 az 5 ellen, a 34. percben Jerábek kék vonalas lövésébe beleért Kovár, a svéd kapus tehetetlen volt. Az egyenlítő találat után Par Marts időt kért. A csehek közelebb álltak a vezetés megszerzéséhez, de a harmad végén a svédek emberelőnyben játszhattak. A sors pedig visszaadta a cseheknek azt, amit az első játékrész végén elvett, ugyanis Birner megindult emberhátrányban és betalált, így már Csehország vezetett.
A záró húsz percben okosan játszottak a csehek, próbálták minél többet birtokolni a korongot. Az észjáték sikert hozott, az 55. percben Birner betört a svéd harmadba és váratlan kék vonalas lövésével kétgólosra nőtt Csehország előnye. Marts bátrat húzott, öt perccel a vége előtt lehozta Markströmöt. Nem jött be, nem született gól. Csehország 4-2-re nyert, megérdemelten gyűjtötte be a három pontot, ezzel veretlen maradt a moszkvai csoportban.
VB, 2016. máj. 9., hétfő. |
Markström: 87,9% (Fasth) | K |
Francouz: 92,9% (Furch) |
Larsson, Gustafsson Erik, Backlund, Ericsson, Omark | 1 |
Jerábek, Jordán, Cervenka, Plekanec, Pastrnak |
Fransson, Gustafsson Erik, Nyquist, Wennberg, Cehlin | 2 |
Kolár, Simek, Birner, Kovár, Repík |
Fantenberg, Nygren, Ritola, Sundström, Rosén | 3 |
Kempny, Kundrátek, Kaspar, Zohorna, Kousal |
Sjögren, Lundberg, Norman | 4 |
Doudera, Zatovic, Filippi, Koukal, Jarusek |
Gólok | Idő | Csapat | Típus | Gól | Passz | Passz |
1-0 | 09:15 | SWE | PP | Rosén | Gustafsson Erik | Wennberg |
2-0 | 19:52 | SWE | SH | Lundberg | Sjögren | |
2-1 | 26:45 | CZE | Pastrnak | Cervenka | Jerábek | |
2-2 | 33:38 | CZE | Kovár | Jerábek | Birner | |
2-3 | 37:59 | CZE | SH | Birner | ||
2-4 | 54:32 | CZE | Birner |
28 | Kapura lövések száma | 33 |
4 | Kiállításpercek | 6 |
További cikkek
- Így győzték le az osztrákok egy 59:59-nél lőtt góllal a finneket
- Egyesült Államok–Franciaország 5-0
- Kanada–Norvégia 4-1
- Kazahsztán–Svédország 1-3
- Finnország–Ausztria 2-3
- Csütörtökön a Kanada–Norvégiát tűzi műsorra a Sport 2
- Jakub Flek dánok elleni gólja élményszámba ment
- Minket csak az érdekelt, hogy a srácoknak biztonságot tudjunk nyújtani
- Csehországban még a villamos is vb-lázban ég