Közeledik a feljutás-kieséses rendszerhez a DEL és a DEL2
A szezon elején már beharangozták, hogy a 2018/19-es idénytől kezdve a német első és másodliga szeretné bevezetni a feljutásos-kieséses rendszert.
A február eleji, düsseldorfi Sponsors Business Summit plenáris ülésén tartott előadásában René Rudoritsch, a DEL2 komisszárja néhány részletet is felvillantott a következő lépésekről. Ezek szerint a következő kulcsdátum 2016. március 31-e lesz. Eddig az időpontig legalább 6 klubnak le kell tennie 816 ezer EUR bankgaranciát, amely a DEL licensz és az üzletrész fedezete lesz. Az érdeklődő klubok számára feltétel a legalább 4000 főt befogadó, teljesen zárt létesítmény (ennek a Freiburg, a Ravensburg, a Lausitzer Füchse és a Kaufbeuren létesítménye nem felel meg jelenleg), amelynek legalább 6000 pont a stadionindexe, ezt a következő évre 7000 pontra kell emelni (a stadionokra és TV-közvetítésekre vonatkozó DEL-előírások teljesítésével). A DEL és a DEL2 között direkt kiesés és direkt feljutás lenne, osztályozó nélkül, hogy ezzel is felértékeljék a DEL alsóházának mérkőzéseit.
Rudoritsch a konferencián azt is elmondta, hogy a másodosztály két évvel ezelőtti, akkor nagy viharokat kiváltó lépése, amellyel szorosabbra fűzte a szálakat a DEL-lel, teljes mértékben beváltotta a hozzá fűzött reményeket. “Nagyon nehéz utat választottunk, de nagyon boldogok vagyunk, és a döntésünk helyességében megerősödtünk. 2013 óta a professzonális működésben minőségi ugrás történt, és ezt a szurkolók is értékelik. Ennek bizonyítéka a nézőszám, amely tavaly első ízben ment 1 millió fölé, vagy az első szabadtéri mérkőzésünk sikere. Drezdában 31 853 szurkoló látta a helyszínen ezt a mérkőzést. Ezzel Németországban a labdarúgás mögött a jégkorong lett a második legerősebb másodosztályú liga a mérlegfőösszeget és a nézőszámot tekintve.”