Négy légiósunk adott gólpasszt szombaton
Gallóek kiütötték az SHL-első, BL-döntős Frölundát. A Vas testvérek mellett Erdély és Fekete jegyzett asszisztot.
Erdély Csanád és a Sioux Falls Stampede Green Baybe látogatott. A hazaiak 6-3-ra nyertek, a vereség ellenére Erdély kiemelkedett a csapatból, 4-szer lőtt kapura, +1-es plusz-mínusz mutatóval zárt, valamint az első találatnál gólpasszt adott.
Fekete Dániel gólpasszal járult hozzá a Feldkirch 5-3-as győzelméhez. A magyar csatár a második gólból vette ki a részét, valamint egy kisbüntetést is összeszedett a második harmadban.
Galló Vilmos közel 11 percet töltött a jégen a Linköpingben. A 4. helyen álló együttes komoly meccset játszott, az SHL-t vezető, BL-döntős Frölundát fogadták, de simán, 5-0-ra legyőzték a göteborgiakat. Galló nevéhez egy kapura lövés és egy ütközés fűződik.
Hári János Timrában lépett jégre. A Leksand 3-2-es vereséget szenvedett hosszabbításban, de a pontszerzés elég volt ahhoz, hogy előrelépjen a 7. helyre. Hári nem szerzett pontot, 2 kapura lövést írtak a neve mellé.
Magosi Bálint a Briancon színeiben a Dijonba utazott. Csapata 6-4-re kikapott, Magosi neve mellé 2 kaput eltalált lövést jegyeztek fel. A Briancon számára egyre közelebbinek tűnik az osztályozó réme, visszacsúszott a 12. helyre, ráadásul egy mögötte álló együttestől kapott ki, ami nagyon rosszul jön, amikor a csapatok az alsóházi csoportkörbe magukkal viszik az eredményeket.
Sebők Balázs és a KalPa a BL-döntős Karpat otthonába utazott. Pénteken 5-1-re nyert a finn címvédő idegenben, szombaton pedig 4-1-re hazai jégen. A magyar csatár nem szerzett pontot.
Vas János nagyon fontos rangadón lépett jégre, a 4. helyen álló Slavia Praha a 3. helyezett Ceské Budejovicét fogadta. A meccsen két gól született 25 másodperc alatt, a prágaiak 2-0-ra nyertek. Vas János az első gólnál asszisztot jegyzett. A Slavia 4 pontra megközelítette dobogós riválisát.
Vas Márton és a Fassa az utolsó helyen álló Cortinához látogatott. Vas csapata a 49. percben 3-0-ra vezetett, ám a hazaiak hatalmasat hajráztak, 7 perccel később 4-3-ra vezetettek. A Fassa az NHL-t és KHL-t is megjárt Jesse Niinimaki góljával hosszabbításra mentette a meccset, a túlórában 5-4-es vereséget szenvedett. A magyar válogatott csatár az 1. gólnál gólpasszt adott.
Magyar légiósok a hokivilágban, 2015/16:
Név | Csapat | Liga | H | M | G | A | P |
Azari Zsolt | Sanok | PHL | 7. | 15 | 3 | 2 | 5 |
Erdély Csanád | Sioux Falls Stampede | USHL | 4. | 32 | 2 | 4 | 6 |
Fekete Dániel | VEU Feldkirch | INL (AUT-2.) | 1. | 25 | 9 | 17 | 26 |
Galló Vilmos | Linköping HC | SHL (SWE-1.) | 4. | 26 | 4 | 1 | 5 |
Gáspár Máté | EHC Linz | EBEL (AUT-1.) | 2. | 2 | 0 | 0 | 0 |
Hári János | Leksands IF | Allsvenskan (SWE-2.) | 7. | 35 | 6 | 24 | 30 |
Láday Tamás* | Medicine Hat Tigers | WHL | 9. | 9 | 0 | 1 | 1 |
Magosi Bálint | Briancon | Ligue Magnus (FRA-1.) | 12. | 21 | 7 | 5 | 12 |
Briancon | Kupa és Ligakupa | 8 | 1 | 1 | 2 | ||
Sebők Balázs | KalPa | Liiga (FIN-1.) | 7. | 39 | 4 | 9 | 13 |
Sevela Peter | Skalica | Extraliga (SVK-1.) | 10. | 24 | 79 | 718 | 90,1 |
Sofron István | Krefeld Pinguine | DEL (GER-1.) | 14. | 27 | 2 | 5 | 7 |
Klagenfurt | EBEL | 8. | 2 | 0 | 0 | 0 | |
Vas János | Slavia Praha | 1. liga (CZE-2.) | 4. | 23 | 7 | 11 | 18 |
Vas Márton | HC Fassa Falcons | Serie A (ITA-1.) | 5. | 33 | 9 | 20 | 29 |
HC Fassa Falcons | Olasz Kupa | 2 | 1 | 1 | 2 |
Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. Dőlt betűs név=már nem légiós. Sevela esetében az G jelű oszlop a kapott gólok számát, az A a hárított lövésekét, a P pedig a a védési hatékonyságot, százalékban kifejezve.
*Láday Tamás azóta már hazatért, Fehérváron játszik a MOL Ligában.