Motivált Dornbirn érkezik Fehérvárra
Gyakorlatilag tét nélküli a Fehérvár számára a Dornbirn elleni hazai mérkőzés, ám a hűséges hazai közönséget ki kell szolgálni. A Dornbirn a felsőházért hajt.
Szombat óta egy keveset változott a helyzet, eldőlt, hogy a Fehérvár csak a 9. vagy a 10. helyet szerezheti meg az alapszakaszban, azaz 2 vagy 1 bónuszponttal vághat neki a középszakasznak és annak, hogy az alsóházban kivívja a helyét a legjobb 2 csapat között. Hogy mennyi lesz a végén, az a törekvő Graz eredményeitől függ, amely immár csak 3 pontnyira van a Volántól, így reális távolságba került számukra is a 9. hely. Vasárnap a Fehérvárnak kell nehezebb feladatot megoldania, miközben a Graz a mélyrepülésben levő KAC-hoz utazik, a Raktár utcába a liga élcsapatai közé felnövő Dornbirn látogat el.
A Sille-Banham edzőpáros búcsúmérkőzésén ismét a vendégek számára nagyobb a tét. A Znojmo, a Vienna Capitals, a Dornbirn, a Villach és a Bolzano két ponton belül van egymáshoz képest, és közülük egy biztosan alsóházi csapat lesz, ennek megfelelően minden megszerzett vagy elvesztett apró pontnak jelentősége lehet ötük számára. Nem a legjobbak az előjelek, hiszen a Dornbirn ebben a szezonban eddig megoldhatatlan feladatot jelentett Kógeréknak, mindössze egyetlen nyamvadt pontocskára futotta ellenük három meccsen.Ráadásul a DEC egy Linz elleni győzelemmel a tarsolyában érkezik, aminek az önbizalomnövelő hatása igen komoly.
A Fehérvárnak ebben a szezonban sok minden nem akar úgy sikerülni, ahogy azt elképzelték. Nem jöttek be az erősítések, rengeteg volt a sérült és beteg kulcsjátékos, nem sikerült sokat és hatékonyan lőni a meccseken, nem mennek az emberelőnyök. A Bolzano ellen is sikerült párat felvonultatni azokból a dolgokból, ami miatt most a 9. helyért hajt a csapat, bár ezúttal a lövések számával meg lehettünk elégedve az ellenfélhez képest, gólt egyet sem sikerült lőni, és kimaradtak az előnyök is. A Dornbirn elleni mérkőzést alighanem érdemes a kutyakemény középszakaszra való felkészülésre szánni, reméljük, sikerül egy-két olyan részletet a helyére tenni, amelytől a csapat játéka eredményesebb lesz, már vasárnap is.
“A Dornbirn nagyon veszélyes csapat, amelyik ráadásul nagyon keményen, sokat ütközve játszik – mondta Sille Tamás. – Ráadásul két nap alatt ez lesz a második meccsünk. Mindenkinek a maximumot kell nyújtania.”
“A Fehérvár elleni mindig nagyon nehéz játszani – nyilatkozta a liga előzetesében David Madlener kapus. – Nagyszerű szurkolótábora van. Mindenkinek teljes erőbedobással kell játszania ismét. A Linz elleni győzelmünk jót tett a csapatmorálnak. Remek teljesítményt nyújtottunk, jól védekeztünk és a lehetőségeinkkel is jól éltünk.”
Fehérvár–Dornbirn 4-3
A Dornbirn számára létfontosságú lett volna pontokkal távozni Székesfehérvárról, de ezen terve megvalósítását a Volán megakadályozta. Vesztett állásból fordított a záró harmadban a magyar csapat.
Kovács Csaba emberelőnyből szerzett góljával vezettünk, majd nyertük meg az első harmadot. Mindkét csapat aktív játékot nyújtott, érezhető volt, hogy a Dornbirn a győzelem igényével érkezett. A középső húsz percben gyors ütésváltás zajlott a kapuk előtt, D’Alvise egyenlített a 27. percben, nem sokkal később Kóger Dániel is betalált, 2-1 volt ide. A harmad második felét 2-0-val elvitte a légióscsapat – ellenfelünknél mindössze négy Ausztriában született játékos szerepelt a mezőnyben –, MacKenzie és Greentree talált Hetényi Zoltán kapujába. Főleg utóbbi volt fájdalmas, mivel az öt másodperccel a szünet előtt történt.
2-3-ról indult a záró húsz perc, de csakhamar 3-3 állt a táblán. Sarauer Andrew egyenlített a 42. percben. Dolgos meccs volt, mindkét csapat sokat tett a győzelemért, és ezúttal nekünk sikerült megszerezni a döntő találatot. Brance Orban átadásából Chris Francis döntötte el a meccset az 56. percben. A végére is sok izgalom maradt, de az eredmény annak ellenére sem változott, hogy az utolsó pillanatokban a Dornbirn betalált. A videózásból ugyanis kiderült, hogy mire a korong átjutott a gólvonalon, már letelt a játékidő.
Így a Fehérvár nyert 4-3-ra, sok szempontból igen fontos mérkőzésen. A csapat sokat tett a kilencedik hely megszilárdításáért, és a vele együtt járó bónuszpontok megszerzéséért, és képes volt legyőzni egy olyan együttest, amely foggal-körömmel harcol a felsőházba kerülésért.
Győzelemmel búcsúzott a Sille, Banham edzőpáros, hétfőtől az új vezetőedző, a finn Hannu Jarvenpaa veszi át a szakmai irányítást.
Végre gólokat szereztünk, emberelőnyben is betaláltunk
A Dornbirn edzője elégedetlen, mint mondja, csapata ellazsálta a fehérvári estét.
Sille Tamás (megbízott vezetőedző): Hasonló meccs volt, mint a Bolzano elleni, a Dornbirn erőssége is azonosnak tűnt. Megnehezítette a dolgunkat, hogy szombaton is játszottunk, ez sokat kivett a fiúkból, ennek dacára hatvan percen keresztül hajtottak, végre gólokat szereztek, emberelőnyben is betalálva. Az edzőcsere sosem jó, sem a játékosok, sem az edzőkollégák nem örülnek, de mivel nincs sok időnk, tennünk kell a dolgunkat.
Dave MacQueen (vezetőedző, Dornbirn): Nem vagyok elégedett, ellazsáltuk ezt az estét. Legutóbb szép győzelmet arattunk Linzben, ettől a srácok azt hihették, most is könnyű dolgunk lesz. Csakhogy a Fehérvárnak új edzője lesz, a játékosai nyilván meg akarták mutatni, mit tudnak. Végig tompák voltunk, hibáztunk, nem érdemeltük volna meg a győzelmet, pedig ez kritikus mérkőzés volt számunkra, hiszen Bolzanóba megyünk, aztán a Linzet fogadjuk, tehát most szerezhettünk volna pontokat.
Forrás: nso.hu
EBEL, 3016 néző. Játékvezetők: Smetana, Trilar, Hofstatter, Rakovic. |
Hetényi: 92,1% (Rajna) | K |
Madlener: 83,3% (Hardy) |
Martinelli, Brocklehurst, Bodó, Sarauer, Kóger | 1 |
D'Aversa, Magnan-Grenier, Grabher-Meier, Arniel, D'Alvise |
Manavian, Varga, Benk, Sikorcin, Kovács | 2 |
MacKenzie, Caruso, Siddall, Sylvester, Greentree |
Szirányi, Orbán, Nagy, Francis, Sárpátki | 3 |
Duller, Lembacher, Livingston, Zagrapan, Jeitziner |
Wehrs, Vincze, Orban | 4 |
Putnik, Achermann, Macierzynski |
Gólok | Idő | Csapat | Típus | Gól | Passz | Passz |
1-0 | 14:02 | FHA | PP | Kovács | Wehrs | Brocklehurst |
1-1 | 26:34 | DEC | D'Alvise | Grabher-Meier | Arniel | |
2-1 | 27:50 | FHA | Kóger | Bodó | Martinelli | |
2-2 | 31:10 | DEC | MacKenzie | Grabher-Meier | Greentree | |
2-3 | 39:55 | DEC | Greentree | Grabher-Meier | Arniel | |
3-3 | 41:47 | FHA | Sarauer | Szirányi | Nagy | |
4-3 | 55:30 | FHA | Francis | Orban | Benk |
24 | Kapura lövések száma | 38 |
6 | Kiállításpercek | 8 |
A Fehérvár–Dornbirn videó-összefoglalója
4 magyar és 3 osztrák gól és 1 osztrák nem gól látható, ha ide kattintanak.
További cikkek
- Húszgólos bécsi csatárt igazolt a Fehérvár
- Linzből igazol osztrák bajnok szlovák hátvédet a Fehérvár
- Korábbi NHL-es csatár a Fehérvárban
- ICEHL-elődöntős bekk a Volánban
- Erdély Csanád visszatér Fehérvárra
- Három légiós is elhagyja a Volánt
- Mindenképpen szeretném tovább növelni a meccsszámomat
- Klagenfurtban védte meg bajnoki címét a Salzburg
- Hetedik meccsen dől el az ICEHL bajnoki címe