Csíkszereda?Steaua döntő lesz a román kupában
A Galati kikaparta a gesztenyét a Sportklubnak, katasztrofális vereséget mért a Brassóra és ezzel a kisdöntőbe került.
Nem egyszerű kiigazodni a román kupa csapatain a szurkolónak. A Galati túlzás nélkül kínos veresége után nem kevesen temették a csapatot, a Brassó HSC elleni győzelme hasonló világvége-hangulatot teremtett a csíkiak körében. Erre jött a szombat, és a Brassó összeomlása a Galati ellen. Összesen hétszer találtak be Krajiciék a brassói hálóba, ezek közül a szlovák csatár egymaga négyet vállalt. A 14 gólos győzelemre nem volt sok esély, de végül több, mint 5 lett a különbség, a Galati nemcsak kikaparta a döntőzés jogát a Csíkszeredának, egyszersmind a kisdöntőtől is megfosztotta a Brassót. A Brassó játéka teljesen meddő volt, nem is sikerült a gólszerzés, a vége 7-0 lett.
A másik mérkőzésen a Progym próbált meg történelme során először a kupadöntőbe jutni, de a szezonban eddig négyből háromszor legyőzött Steaua biztos győzelmet aratott. Hiába szerezte meg a vezetést Novak révén a gyergyói csapat, a Steaua fordított. Bár a Progymnek még sikerült egyenlítenie, a meccs második fele csak a bakákról szólt, sorozatban ötször találtak a gyergyói hálóba, ezzel 8-3-ra nyertek.
Ezzel kialakult a vasárnapi párosítás. Az aranyéremért Csíkszereda?Steaua örökrangadóra kerül sor, a bronzéremért a Progym játszik a galaciakkal. A Brassó és a Sportul hazautazik, már nincs dolguk a kupahétvégén.