Rangadót nyert és kapaszkodik az Érsekújvár
Az őszi, komoly sérüléseket eredményező látogatása után ismét a Detva lépett fel Érsekújváron, és egyértelmű vereséget szenvedett. Az Újvárban újabb játékos mutatkozott be, a Banska Bystrica eddigi kapitánya, a többszörös válogatott Michal Hudec.
Az első perctől fogva kezdeményezőn lépett fel a 2014-es MOL Liga-győztes. Az első harmadban mindez nem mutatkozott meg gólokban, de egyértelműen a hazai csapat töltött el több időt ellenfele kapuja előtt, és többet is foglalkoztatta annak kapusát. A második harmad elején megtört a jég, Hegyi ment el bal oldalon, centerezését Ondrej Stefánka lőtte a felső sarokba. Nagy kapus kulacsa is megemelkedett a góltól a háló tetején, az ilyet mindig szeretik a szurkolók, így volt ez Érsekújváron is. A Detva Szlovákiában szokatlan stílusa nem tetszett a hazai csapatnak és a közönségnek sem, rendszeresen a szabályos és szabálytalan határán mozogtak a játékosaik akciói, egyértelműen keresték a lehetőségeket arra, hogy puhítsák a hazaiakat. A sok emberelőny sem egyik, sem másik oldalon nem jelentett komoly előnyt, nem okozott gondot a kisbüntetések kivédekezése, ahogy Kristin kapusnak a gyetvaiak büntetőjének hárítása sem a 37. percben. A harmadik harmadra egygólos hazai előnnyel jöttek ki a csapatok, és az Újvár rá tudott tenni még egy lapáttal. Komoly helyzetek sorát dolgozták és hagyták ki, mígnem a 46. percben egy a kapu mögé került pakkot Podstavek szerzett meg, és az alapvonalon átlépve flegmán húzta hátrafelé a kapuba. Az 53. percben született a nap legszebb gólja. A nemrég igazolt Svoboda bulizott a Detva kapuja előtt. Előrefelé ütötte el a korongot, áthúzta ellenfele lába között, majd megbőrözte a következő rá támadó hátvédet is, aztán pedig Nagy kapusnak is adott egy kötényt, ha már arra járt. A végeredményt ugyanő állította be, az este egyetlen emberelőnyös gólját az új fiú Hudec remek passzából szerezte meg. 4-0 lett a végeredmény, a Zámky teljesen megérdemelten nyert és fogadhatta a fél háznyi közönség köszöntését.
A nap másik rangadóját Bártfán játszották, ahová a Liptovsky Mikulás látogatott el. Az első harmadban dőlt el a mérkőzés a hazaiak javára, ezt ugyanis 4-1-re nyerte a Bardejov. A hátralevő időben csak egy gólnyit tudott hozni a hátrányon avendégcsapat, a végeredmény 5-3 lett. Keleti rangadót játszottak Eperjesen, ahová a Michalovce volt hivatalos. A két csapatban rengeteg tavalyi MOL ligás játékos játszik, Marton, Han Ki Hoon, Obsut az egyik, Klouda, Voronov, Faith a másik oldalon. A csatát végül a Presov nyerte 3-2-re. Homonnára a mezőny legtávolabbi csapata, a Senica utazott, és úgy látszik, nem sikerült a buszlábakat kivenni a játékosokból, az újonc 4-2-re nyert. Iglón nyert a Topolcany 3-2-re, A mezőny végén ragadt Trnava pedig otthon kapott ki a sereghajtó Povazska Bystricától 2-1-re.
A szerdai forduló után óriási a tolongás a 64 ponttal listavezető Bardejov mögött, ugyanis a 2.-4. helyen három csapat is 55 ponttal áll. Sorrendben a Presov, az Érsekújvár és a Liptovsky Mikulás alkotja ezt a bolyt, az Újvár gólkülönbséggel a harmadik, tehát újra visszakapaszkodott a dobogóra. Ezt a hármast két ponttal lemaradva a Detva követi, majd jön a 49 pontos Michalovce és a 44 pontos Senica. Nagyjából eddig tart a felsőház, utánuk a 8., és ezzel utolsó felsőházi rájátszást érő pozícióban a 38 pontos Topolcany következik, 34 pontja van a Spisská Nová Vesnek, 30 a Trnavának, a Humenne 25 ponttal visszaesett az utolsó előtti helyre, utolsó a Povazska Bystrica 17 ponttal. Az Újvár pénteken Nagytapolcsányban játszik, ahová a hírek szerint szurkolók is elkísérik a csapatot.