Zuccarello és Weise is triplázott

 

Előbbi a Rangerst, utóbbi a Canadienst segítette győzelemhez. 3-1 volt a nap eredménye. Lejtőn a Detroit és a Calgary.

A Rangers első sora 9 ponttal, Henrik Lundqvist 24 védéssel járult hozzá a Rangers sikeréhez a Toronto ellen. A Gardenben rendezett meccsen Nash és Brassard három-három gólpasszt adott, míg Zuccarello pályafutása első és Norvégia második mesterhármasát jegyezte.

A Montreal tempóját harminc percig és 2-2-ig bírta a Calgary hazai jégen, a mérkőzés második felére már csak a vendégek voltak a jégen, akik meg sem álltak féltucatig. A hat találatból Dale Weise hármat vállalt magára, akinek ez volt pályafutása első mesterhármasa. A Canadiens két elvesztett mecs után győzött újra, míg a Flames továbbra is nagy gödörben van, hiszen az utolsó kilenc meccséből a nyolcadikat bukta el.

zuccarello

A Buffalo minden harmadban szerzett egy gólt, ez pedig elég volt ahhoz, hogy a Sabres legyőzze a Flyerst. Ryan O’Reilly egy góllal és két gólpasszal mindhárom találatból kivette a részét, a kapuban pedig Linus Ullmark 27 védéssel pályafutása első sikerét szerezte.

Szoros meccsen győzte le a Capitals a Blue Jackets csapatát a fővárosban. A Washington egy-egy gólt szerzett a második és a harmadik harmad derekán, amire a vendégek csak a mérkőzés hajrájában tudtak felelni. A meccs legjobbja a Caps kapusa Braden Holtby lett, aki 29 lövést fogott.

A Carolina hazai jégen győzte le a Coloradót és ezzel egymás után harmadszor győzött. A vendégek vezető góljára bő tíz perc alatt hárommal válaszoltak a hazaiak, amivel el is döntötték a találkozót. Az Avs a befejezés előtt fél perccel szerzett góllal már csak keretbe tudta fogni a mérkőzést.

Tovább zuhant a szárnyas kerék, a Detroit az utolsó hét meccséből a hatodikat vesztette el. A Red Wings hajnalban az Ottawa ellen bukott el, amelynek legjobbja Bobby Ryan és a hamburgeres Andrew Hammond voltak. A jobbszélső egy-egy gólt és gólpasszt jegyzett, míg a kapus 29 védéssel jelentkezett.

A játéknap negyedik és egyben utolsó 3-1-es győzelmét a Boston szerezte, amely a Florida otthonából hozta el a pontokat. A Maciknál Brad Marchand duplázott, David Krejci pedig karrierje 300. gólpasszát szerezte, amivel kilenc meccsesre nyújtotta a pontszerző sorozatát. A Boston a gyenge rajt után egyre jobban magára talál, az utolsó hat meccséből ötöt megnyert.

Fordulatos és izgalmas meccset játszottak Minnesotában, ahol már a 18. másodpercben beindult a gólgyártás. A Wild korai góljára kettővel felelt a Chicago, de előnnyel mégis a hazaiak mehettek pihenni, hiszen ők is kettővel válaszoltak. A második harmad ismét hazai góllal indult, majd a bajnok percei jöttek, hiszen két újabb találattal 4-4-re módosították az eredményt. A záró etap ismét gyors góllal indult, Nino Niederreiter már a 32. másodpercben betalált, ám az előző két játékrésszel ellentétben ezt már nem követték gólok, így a Wild 5-4-re győzött.

A Canucks korán eldöntötte az Arizona elleni mérkőzést, az első harmad feléig háromszor vette vendéglátója kapuját. A Coyotes a második harmad felére visszajött egy gólra, de Daniel Sedin egy perc alatt gondoskodott arról, hogy a Vancouver előnye ismét megnyugtató legyen. A Coyotes mindent megtett az utolsó harmadban a hátrány ledolgozásáért, de a harmadik gólja túl későn jött, ami csak szorossá tudta tenni a vereséget.

NHL, 2015. október 30.:

Buffalo–Philadelphia 3-1 (videó)
G.: Eichel, O’Reilly, Deslauriers ill. Streit

NY Rangers–Toronto 3-1 (videó)
G.: Zuccarello (3) ill. Lupul

Washington–Columbus 2-1 (videó)
G.: Williams, Oshie ill. Calvert

Carolina–Colorado 3-2 (videó)
G.: Rask, Faulk, Skinner ill. Tanguay, Söderberg

Detroit–Ottawa 1-3 (videó)
G.: Zetterberg ill. Turris, Puempel, Ryan

Florida–Boston 1-3 (videó)
G.: Bjugstad ill. Marchand (2), Chára

Minnesota–Chicago 5-4 (videó)
G.: Zucker, Carter, Coyle, Spurgeon, Niederreiter ill. Toews (2), Seabrook, Anyiszimov

Calgary–Montreal 2-6 (videó)
G.: Hudler, Jooris ill. Weise (3), Beaulieu, Smith-Pelly, Byron

Arizona–Vancouver 3-4 (videó)
G.: Domi, Downie, Rieder ill. McCann, Burrows, Gaunce, D. Sedin

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 21., szombat
VB 11:20 DENFRA 3-0VÉGE
VB 11:20 USASWE 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
VB 15:20 AUTFIN 0-3VÉGE
VB 15:20 CANSUI 3-6VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 ITASVK 1-3VÉGE
VB 19:20 NORCZE 1-4VÉGE
május 22., vasárnap
VB 15:20 GBRLAT 3-4VÉGE
VB 15:20 KAZGER 4-5VÉGE
VB 19:20 SUIFRA 5-2VÉGE
VB 19:20 SWENOR 7-1VÉGE
    • SPORT 1
május 23., hétfő
VB 15:20 KAZITA 5-2VÉGE
VB 15:20 USACZE 0-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 AUTGBR 5-3VÉGE
VB 19:20 CANDEN 2-3VÉGE
    • SPORT 2
május 24., kedd
VB 11:20 GERSUI 3-4 BVÉGE
VB 11:20 SWELAT 1-0VÉGE
VB 15:20 SVKDEN 7-1VÉGE
VB 15:20 USANOR 4-2VÉGE
VB 19:20 CANFRA 7-1VÉGE
VB 19:20 FINCZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
május 26., csütörtök
VB 15:20 1.negyedd.
    • SPORT 1
VB 15:20 2.negyedd.
    • SPORT 2
VB 19:20 3.negyedd.
    • SPORT 2
VB 19:20 4.negyedd.
    • SPORT 2 (21:45)
Partnerünk
Archívum