A Debrecen először látogat Dunaújvárosba
Bár a tabellán szakadéknyi a különbség a két csapat között, az Acélbikák eddig jól teljesítenek az élcsapatok ellen.
A DAB a 8. helyen áll jelenleg, 11 pontja van a dunaújvárosiaknak, míg a DHK második 30 ponttal. A helyezések értelmezését meglehetősen nehézzé teszi, hogy jelentős különbségek vannak a lejátszott meccsek számában, bár a mezőny hátsó felében ez talán kevésbé számít. Az érem másik oldala ugyanakkor, hogy egy-egy váratlan bravúr éppen ezért sokat is jelenthet a végelszámolásnál. Márpedig akárhányadik helyen is áll most a DAB, az élmezőnyhöz tartozó csapatok ellen nem megy rosszul Raszulovéknak. A Miskolcot például egyszer már legyőzték hazai pályán, és másodjára sem vallottak szégyent, ezzel is bizonyítva, hogy nem egyszeri kicsúszott eredményről van szó. Hétfői ellenfelükkel is játszottak már, Debrecenben is csak 3-2-re kaptak ki, ami mindenképpen intő jel lehet.
A Debrecen ugyanakkor szintén tiszteletre méltó idegenbeli mérleggel rendelkezik, öt meccsükből mindössze egyszer kaptak ki, akkor is csak hosszabbításban, a Brassó ellen. Most sem vehetik félvállról a találkozót, hiszen vasárnapi győzelmével a Miskolc ötpontos előnyre tett szert, fontos, hogy újra látótávolságba kerüljenek a listavezetőhöz képest. A Debrecen egy nehezebb periódusból kászálódik ki, az elmúlt 10 napban oda-vissza játszott a Fehérvárral, hazai pályán fogadta az UTE-t és a szintén kiváló erőkből álló MAC-ot. E négymeccses sorozat mérlege felemás, hiszen a megszerezhető 12 pontból csak hetet sikerült elhozni. A DAB az elején tart a kemény szériának, október utolsó két hetében kétnaponta játszanak mérkőzést Lee Gilbert tanítványai, a hét találkozóból a hétfői lesz a második, kedden a MAC-hoz látogatnak, csütörtökön ismét a DHK következik, jön még a HSC és az UTE, és egy miskolci túra is szerepel még a programban.
A mérkőzés este hat órakor kezdődik, az M4 Sport élő egyenes adásban közvetíti. Dörök Bence játéka kérdéses, az MJSZ oldala szerint fegyelmi eljárást kezdeményeztek ellene a sérülést okozó, Hajós Rolanddal szembeni fejre irányuló támadáséért kapott végleges fegyelmi miatt.
Lee Gilbert (vezetőedző, DAB): Rettenetesen kemény sorozat előtt állunk. A DVTK elleni találkozóból le kell vonnunk a konzekvenciákat, nem engedhetjük meg magunknak, hogy másfél harmadig keressük a játékunkat. Sokkal többet kell ütköznünk, agresszívabban kell játszanunk, ahogy tettük azt a pénteki meccs második felében. Lehet, hogy vannak jobb kerettel rendelkező gárdák, de a szívünk továbbra is a helyén van, és tudom, hogy közhely, de az akarat, illetve a kemény munka mindig legyőzi a tehetséget. Nem szabad megijednünk a Debrecentől sem, egyszerűen, hatékonyan kell hokiznunk, s akkor legyőzhetjük a vendégeket.
DAB–Debrecen 4-2
A dunaújvárosiak szép gólokat szerezve visszavágtak a szeptember 22-i 3-2-es vereségért a DHK-nak. A harmadik harmadban Usztyancev hordágyon hagyta el a jeget.
A mérkőzés óvatos játékkal indult, majd a 4. percben Hruby kiállítása nyomán emberelőnybe került a Debrecen. A vendégek jól járatták a korongot, de nem találtak be Duschek kapujába. A kiegészülés után egy perccel Hruby Németh Péternek passzolt, aki meghúzott egy gyönyörű cselt, az üresen érkező Odnogának centerezett, akinek lövését elsőre védte Vay, ám a kipattantót bepofozta a hazai csatár. A debreceniek két perc múlva válaszoltak, Berta Ákos lőtt hatalmas gólt a bedobópont magasságából. A csapatok felpörögtek a góloktól, a 13. percben megszületett a második hazai találat, egy ellentámadás során Azari, Peterdi, McCann, kapu volt a korong útja egy egyérintős korongjáratás után. A harmad végén emberelőnybe kerültek az Acélbikák, de olyannyira elszórakozták, hogy Vaszjunyin zavartalanul megindulhatott Duschek kapujára, a DHK-csatár belőtte a szólót.
A második játékrészben is technikásan játszott a Dunaújváros, a Debrecen pedig veszélyes támadásokat vezetett. A 28. percben Vay hatalmas vetődéssel hárította Szepessy lövését. A harmad közepén Barabás László kiült a büntetőpadra, 41 másodpercre rá pedig Csíkit is kiállították, így több mint egy percnyi kettős emberelőny várt a DAB-ra. A hazaiak nem tudtak komolyabb lehetőséget kialakítani, a kiegészülések után nem sokkal a remekül játszó Odnoga Mátyás volt kénytelen elhagyni a játékteret 2 percre. A kiegészülés pillanatában a korong Vaszjunyin éles szögből leadott próbálkozása után eltűlt Duschek alatt, majd némi tuszkolás után bekerült a kapuba. Az esetet videobíróval vizsgálták, a gólt nem adták meg. A 39. percben Saluga hatalmas indítást kapott, a kapujából kilépő Duschek elütött korong fölött, viszont kellően megzavarta a DHK csatárát. A másik oldalon szinte azonnal jött a gól, egy buli után Szepessy Máté lőtte be közelről a szabadon maradt pakkot, így egygólos hazai előnnyel vonultak szünetre a felek.
A 43. percben Usztyancev rosszul ütközött Odnogával, a debreceni csatár lábsérülést szenvedett, hordágyon hagyta el a jeget, majd kórházba szállították. A harmad első felében kétszer is emberelőnybe került a DAB, jobban játszott, mint az előző előnyökben, de gólt nem szerzett. A folytatásban főleg a hazaiak akarata érvényesült, de néha Duscheknek nagyot kellett védenie. Az 55. percben Csíki szabálytalankodott a kiugró McCann-nel, büntetőhöz jutottak az Acélbikák, a légiós csatár belőtte a rávezetését, így kétgólosra nőtt a hazai előny. A végjátékban Romanov nem kért időt, nem hozta le Vayt. 23 másodperccel a vége előtt forrtak az indulatok, Hruby és Könczei összeszólalkoztak, mindketten 5+végleges fegyelmit kaptak. A DAB 4-2-re nyert, csütörtökön újra találkoznak a csapatok, szintén Dunaújvárosban.
Lee Gilbert (vezetőedző, DAB): Nagyon örülök a három pontnak. Úgy érzem végig jól játszottunk, határozottak, agresszívek voltunk és szerencsére mindenki keményen dolgozott. A fiatalok sokat hozzátettek a mai sikerhez, de azt hiszem mindenkit dicséret illet, hiszen a liga egyik legjobb csapatát állítottuk meg. Az első lépést tehát sikeresen vettük, azonban ez a hét még sok kihívást ígér! Remélem, holnap a Tüskecsarnokban is tudjuk ezt a játékot mutatni!
Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 300 néző. Játékvezetők: Németh, Halassy, Soós, Kis-király. |
Duschek: 93,9% (Lindoff) | K |
Vay: 89,2% (László) |
Raszulov, Smith, Azari, Peterdi, McCann | 1 |
Csíki, Kovács, Vincze, Dancsfalvi, Vaszjunyin |
Lencsés, Hruby, Szepessy M., Borbás, Bushbacher | 2 |
Hetényi, Wéber, Saluga, Berta, Kaszkov |
Pál, Léránt, Németh, Szepessy B., Odnoga | 3 |
Kunajev, Emanuelsson, Hári, Könczei, Godó |
Nagy M., Mátyásy, Revák, Magosi | 4 |
Tanka, Usztyancev, Milan, Barabás |
Gilbert Lee, Strenk Hunor | E |
Romanov Dmitrij, Razov Igor |
Gólok | Idő | Csapat | Típus | Gól | Passz | Passz |
1-0 | 06:43 | DAB | Odnoga | Németh | Hruby | |
1-1 | 08:44 | DHK | Berta | Könczei | Saluga | |
2-1 | 12:51 | DAB | McCann | Peterdi | Azari | |
2-2 | 17:18 | DHK | SH | Vaszjunyin | Dancsfalvi | |
3-2 | 38:51 | DAB | Szepessy M. | Bushbacher | Borbás | |
4-2 | 54:21 | DAB | PS | McCann |
37 | Kapura lövések száma | 33 |
29 | Kiállításpercek | 35 |
A DAB–Debrecen képei
További cikkek
- Négy fiatallal biztosan számolnak ősztől Dunaújvárosban
- Kiss Patrik újpesti marad
- Travis Ewanyk elhagyja az UTE-t
- Tóth Gergely visszatér a szülővárosába
- Pozsgai Tamás a tizedik budapesti szezonjára készülhet
- Tóth Gergő a hetedik ferencvárosi szezonjába vág bele
- Szeles Martin továbbra is a DEAC-ban
- Szilassy ősztől nem vezetőedző lesz, hanem az ICEHL-re készíti fel a GYHK-t
- Praták lesz Vosvrda váltótársa