Erdély Csanád meglőtte első USHL-es gólját
A magyar válogatott csatára emberhátrányban talált be, beválasztották a meccs három legjobb játékosa közé. Magosi szintén gólt lőtt, Hári János gólpasszt adott. Ládayék kikaptak.
A USHL tavalyi bajnoka nem kezdte jól a szezont, hiszen az első négy meccséből hármat elvesztett, az elmúlt hétvégén két meccsen mindössze egy gólt szerzett. Itt volt az ideje a javításnak, és bár a meccs nem kezdődött valami biztatóan, ez végül maximálisan sikerült a közel négyezer szurkoló legnagyobb örömére. A vendég a Sioux City Musketeers volt, amely az első 10 percben kétgólos vezetésre tett szert. A Stampede még ebben a periódusban egyre csökkentette a hátrányt, majd Erdély Csanád egalizált a 25. percben, emberhátrányból. A meccs a harmadik harmadban dőlt el, amelyet 4-1-re nyertek a hazaiak, így a vége 7-3-as hazai siker lett. Erdély fontos gólja mellett is sokat tett csapata győzelméért, amit jelez, hogy beválasztották a meccs legjobb három játékosa közé. Talán ennél is nagyobb szó, hogy Erdély ismét az első sor centereként kezdett. A Stampede már ötödik a keleti konferenciában.
Az Allsvenskan 12. fordulójában a Leksand az élbolyhoz tartozó, a meccs előtt az első helyen álló Vasteras otthonába látogatott. Az első harmadot a hazaiak, a másodikat a vendégek nyerték 2-1-re, így 3-3-as állásról indult az utolsó 20 perc. Ez sem döntött azonban, 1-1-re végeztek a csapatok, így jöhetett a hosszabbítás, majd a büntetők, aminek során a hazaiak jártak több szerencsével, 5-4-re nyert a Vasteras. Hári Jánosra fontos szerepet osztottak a mérkőzésen, az első gólnál asszisztos volt, majd a szétlövésben kétszer is próbálkozhatott, sajnos egyszer sem járt sikerrel. A Leksand 11. helyen áll a tabellán.
Bár a 45. percben még szoros volt az állás a Medicine Hat Tigers Regina elleni mérkőzésén, a végén Láday Tamásék simán kikaptak. Az utolsó 15 percben ugyanis a vendégek betaláltak egyenlő létszám mellett és emberelőnyben is, majd üres kapura elért találattal állították be a 6-2-es végeredményt. Láday nem zárt mínuszban a mérkőzésen, bár elsősorban a hátrányos védekezés nem működött, három gólt kaptak a speciális egységek. A Tigers 11. helyen áll a tabellán.
A Briancon bekapcsolódott a Francia Kupa küzdelmeibe a legjobb 32 között. Első ellenfelük a másodosztályú Mont Blanc volt. A meccs ennek ellenére egyáltalán nem volt sima, a Jetik hazai pályán komoly ellenállást tanúsítottak, tíz perccel a vége előtt még 2-1-re vezettek. Az 53. percben azonban érkezett Magosi Bálint, aki egalizált, majd két perccel később egy előnyt is bevágott a Briancon, ezzel nyert 3-2-re.
Magyar légiósok a hokivilágban, 2015/16:
Név | Csapat | Liga | H | M | G | A | P |
Erdély Csanád | Sioux Falls Stampede | USHL | 5. | 5 | 1 | 0 | 1 |
Fekete Dániel | VEU Feldkirch | INL (AUT-2.) | 1. | 5 | 0 | 2 | 2 |
Galló Vilmos | Linköping HC | SHL (SWE-1.) | 2. | 3 | 0 | 0 | 0 |
Gáspár Máté | EHC Linz | EBEL (AUT-1.) | 2. | 0 | 0 | 0 | 0 |
Hári János | Leksands IF | Allsvenskan (SWE-2.) | 11. | 12 | 4 | 10 | 14 |
Láday Tamás | Medicine Hat Tigers | WHL | 11. | 7 | 0 | 1 | 1 |
Magosi Bálint | Briancon | Ligue Magnus (FRA-1.) | 14. | 4 | 0 | 1 | 1 |
Briancon | Kupa és Ligakupa | 7 | 1 | 1 | 2 | ||
Sebők Balázs | KalPa | Liiga (FIN-1.) | 11. | 9 | 1 | 0 | 1 |
Sevela Peter | Skalica | Extraliga (SVK-1.) | 10. | 8 | 30 | 247 | 89,2 |
Sofron István | Krefeld Pinguine | DEL (GER-1.) | 12. | 3 | 1 | 0 | 1 |
Vas János | Slavia Praha | 1. liga (CZE-2.) | 1. | 5 | 1 | 3 | 4 |
Vas Márton | HC Fassa Falcons | Serie A (ITA-1.) | 5. | 8 | 1 | 3 | 4 |
Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. Dőlt betűs név=már nem légiós. Sevela esetében az G jelű oszlop a kapott gólok számát, az A a hárított lövésekét, a P pedig a a védési hatékonyságot, százalékban kifejezve.