Az NHL visszatért Quebecbe

 

Az első meccset játszották a frissen átadott Videotron Centre-ben. Az NHL- előszezonban először győzött a Montreal, továbbra is nyeretlen az Arizona.

Quebec új büszkesége adott otthon a Montreal?Pittsburgh meccsnek, a kanadai csapat háromgólos sikerét hozta az összecsapás. Az első harmad 1-1-e után a Canadiens a gólpasszt adó és győztes gólt szerző Lars Eller vezetésével győzött 4-1-re.

Videotron Centre MTLPIT

montreal_pittsburgh preseason

A Rangers a Flyerst fogadta a Gardenben, ahol kétgólos hátrányt dolgozott le a harmadik harmadban, majd a hosszabbításban a győzelmet is megszerezte. Az egyenlítő találatot Khris Kreider ütötte 67 másodperccel a befejezés előtt, a győztes gól pedig Keith Yandle nevéhez fűződik, aki a második percben büntetőlövésből talált be.

Vancouverben a harmadik harmad közepén Jared McCann egyetlen emberelőnyös gólja döntött a Canucks?Coyotes találkozón. A hazaiak kapujában Jacob Markstrom 32 védéssel ért el shutoutot.

Jimmy Howardnak, a Red Wings hálóőrének mindössze 51 másodperc hiányzott a hibátlan produkcióhoz Bostonban. A bekapott gól azonban nem fenyegette a Detroit sikerét, amely a kétpontos Tomas Jurco vezetésével győzött 3-1-re.

Bostonhoz hasonló volt a forgatókönyv az Islanders otthonában, ahol a Washington lépett jégre. Akárcsak a Detroit, a fővárosiak is 3-1-re győztek idegenben, ahol kevesebb mint kettő perc hiányzott a shutouthoz a Peters, Grubauer kapuspárosnak.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
február 1., szerda
EL 17:30 BRADAB 6-5VÉGE
EL 18:40 BJAFTC 5-1VÉGE
AL 19:15 ASPWRM 6-3VÉGE
AL 20:15 DBFETO 4-7VÉGE
február 3., péntek
EL 14:00 FHABJA 0-4VÉGE
EL 17:30 GYEDAB 2-3 BVÉGE
EL 18:30 DEBUTE 4-1VÉGE
EL 18:30 MISFTC 2-4VÉGE
ICEHL 19:15 AVSKAC 3-4VÉGE
február 4., szombat
AL 14:00 SZGWRM TÖRÖLVE
AL 16:00 ASPDBF 6-3VÉGE
AL 19:30 SPCFTC 2-4VÉGE
AL 21:00 IKOETO 5-14VÉGE
február 5., vasárnap
EL 16:00 FHAFTC 1-3VÉGE
EL 17:30 DEBMIS 1-5VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:40 BJAUTE 4-3 HVÉGE
ICEHL 18:00 PUSAVS 0-1 BVÉGE
február 7., kedd
NŐI 20:00 HUNSVK 
február 8., szerda
EL 18:00 UTEDAB 
EL 18:30 DEBFHA 
Partnerünk
Archívum