A Fehérvár visszavághat a Ferencvárosnak
A két csapat legutóbbi találkozóján a Fradi kétgólos hátrányból állt fel, kedden hazai pályán vehetnek elégtételt.
A Fehérvár talán a legkiszámíthatatlanabb csapat a ligában. Bombaerős légiósokkal rendelkeznek, de a csapat nagyon fiatal, ami már jó néhány pontjába került a csapatnak. Jó példa erre éppen a Ferencváros elleni idegenbeli meccsük, ahol 4-2-es vezetést adtak ki a kezükből és vesztettek 6-4-re, vagy a HSC elleni hazai mérkőzés, ahol szintén 4-2-es vezetésről vesztettek pontot. Ugyanakkor sikerült már borsot is törni az ellenfelek orra alá az utolsó percekben lőtt góljaikkal. Várható, hogy a szezon közben folyamatosan szerzik majd meg a meccsrutint és akkor teljesítményük is kiegyenlítettebb lesz. A Fradi mérlege eddig 100%-os a Fejér megyei csapatok ellen, a DAB-ot oda-vissza verték, míg a Fehérvárt hazai pályán múlták felül. Emellett továbbra is zárkóznának az élmezőnyhöz, egy rendes játékidős győzelemmel a 13 pontos csapatok exkluzív klubjához csatlakozhatnának.
Tyler Dietrich (vezetőedző, Fehérvár): A Ferencváros ellen lehetőségünk volt nyerni, de nem játszottunk jól a mérkőzésen. A csapatnak meg kell tanulnia, hogy egy mérkőzésen, ha nyerni akarsz, 60 percen keresztül jól kell játszani. Azt már mindenképp tudjuk, hogy jó és jól felkészült csapat a Ferencváros, és nem adják könnyen magukat. (Forrás: fehervarav19.hu)
Greg Lindqvist (vezetőedző, FTC Budapest ESMTK): Nehéz mérkőzésre számítok Fehérváron, négy sorral fog rohamozni minket az ellenfél. Számíthatunk a nyomásra a kapunk előtt, a fiataljaik jól korcsolyáznak. Okosan és keményen kell játszanunk, ahogyan a DAB ellen is tettük a második harmadtól. Egyszerű megoldásokat kell választanunk, minimalizálni kell az egyéni hibákat. Kevés kiállítással kell végig hajtani a meccset és a lehetőségeinket ki kell használnunk.
Fotó: Claus János (FTC)
Fehérvár–Ferencváros 3-0
Sikerült a visszavágás a fehérváriaknak, a Ferencváros egyelőre lecsúszott a dobogóról.
Először a szezonban a hazai játékosok több gólt lőttek a légiósoknál a Fehérvárban, remeklésük pedig biztos győzelmet ért. Az első percekben a csapatok nem igazán találták a ritmust, sorra kellett megszakítani a játékot szabálytalanságok miatt. A második percben ennek kapcsán a Fehérvár büntetőhöz is jutottSuoraniemi emberelőnyben elkövetett szabálytalansága nyomán, azonban nem sikerült élnie a nagy lehetőséggel. A második ferencvárosi szabálytalanságot is Suoraniemi követte el, ezúttal két percet érően. Az emberelőnyt Szabó Pál Krisztián használta ki másfél perc alatt. A harmad lefújása előtt érkezett a második gól is a hazaiak hazai játékosaitól, az újpesti kölcsönadásból hazahozott Tóth Gergő növelte az előnyt.
Továbbra is fegyelmezetlenek voltak a vendégek, a 24.percben előbb Hietamaki, majd Apelis kapott két perces kisbüntetést. Ezzel a védelem két kulcsjátékosa esett ki időlegesen, óriási lehetőséghez jutott a Fehérvár. Ki is használta, Chris Bodo szerzett újabb gólt a 25. percben. Kevesen gondolták volna ekkor, hogy nem lesz több gól a meccsen, ám így történt. Mintha a játékosok beletörődtek volna abba, hogy ezen az estén a Fehérvár lesz a győztes. A Ferencváros is kapott egy kettős előnyt, amely 23 másodpercig tartott, ám nem tudott élni vele, ahogy a későbbi előnyökkel sem, Greg Lindqvist csapataitól szokatlan módon. A Fehérvár győzelmével az 5. helyre jött fel, a Ferencváros viszont nem tudott ragadni az éllovasokra, időlegesen lecsúszott a 4. helyre.
A helyükre kerültek az eddig nem működő fogaskerekek
A Fehérvár hatodik meccsén az első hárompontos sikert aratta.
Tyler Dietrich (vezetőedző, Fehérvár): A helyükre kerültek a dolgok, azok a fogaskerekek, amelyek nem működtek korábban, ezúttal rendben voltak. Nem kaptunk gólt, ez mindenképpen a védekezésünket dicséri, és az emberelőnyös játékunk is működött. Most minden sorunk jól teljesített, ez volt a győzelem záloga.
Greg Lindqvist (vezetőedző, FTC): A mérkőzést nagyban meghatározta, hogy a kettős emberelőnyünket nem tudtuk gólra váltani a találkozó elején, ha azt kihasználjuk, egészen más forgatókönyve lett volna az összecsapásnak. A fő különbséget azonban nemcsak ebben látom, hanem, hogy a hatodik meccsünket játszottuk tizenkét nap alatt, és egyértelműen kiütközött a fáradtság. Amíg az ellenfél ki tudta használni a fórjait, addig ez nekünk nem sikerült.
Forrás: nso.hu
Erste Liga, Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok, 525 néző. Játékvezetők: Haszonits, Varjú, Kis-király, Váczi. |
Scola: 100% (Kalnins) | K |
Ágoston: 91,2% (Budai) |
Krogh, Szaller, Szabó K., Holmberg, Shupe | 1 |
Valecko, Hietamaki, Dubek, Kiss G., Rafaj |
Reiter A., Hegyi, Reisz, Orban, Bodó | 2 |
Suoraniemi, Apelis, Kovács, Manninen, Fliszár |
Korbuly, Arany, Kocsis, Tóth, Hamvai | 3 |
Lévai, Géczi, Farkas, Galló, Papp |
Pados, Varga B., Pillók, Vokla, Mazzag | 4 |
Pál, Üveges, Fekti, Ódry, Mach |
Dietrich Tyler, Énekes Lajos | E |
Lindqvist Greg Kjell, Szakács Ferenc |
Gólok | Idő | Csapat | Típus | Gól | Passz | Passz |
1-0 | 08:41 | FHA | PP | Szabó K. | Hegyi | Holmberg |
2-0 | 19:08 | FHA | Tóth | Kocsis | Hamvai | |
3-0 | 24:28 | FHA | PP2 | Bodó | Orban | Krogh |
34 | Kapura lövések száma | 29 |
14 | Kiállításpercek | 14 |
A Volán–Ferencváros góljai
További cikkek
- Travis Ewanyk elhagyja az UTE-t
- Tóth Gergely visszatér a szülővárosába
- Pozsgai Tamás a tizedik budapesti szezonjára készülhet
- Tóth Gergő a hetedik ferencvárosi szezonjába vág bele
- Szeles Martin továbbra is a DEAC-ban
- Szilassy ősztől nem vezetőedző lesz, hanem az ICEHL-re készíti fel a GYHK-t
- Praták lesz Vosvrda váltótársa
- Nagy Gergő távozik az FTC-Telekomtól
- Mihalik András nem hagyja el a nevelőegyesületét