Idén több keménységre van szükségünk

 

A Fehérvár olyan játékosokat igazolt, akiktől azt reméli, a következő szintre léphet velük. Szombaton az Olimpija Ljubljana lesz az ellenfél az emléktorna elődöntőjében.

“Ennek a nyárnak a legfontosabb feladata az volt, hogy olyan játékosok csatlakozzanak a csapathoz, akik tehetségükkel, technikai tudásukkal és keménységükkel erősítést jelentenek, és akik segítségével a következő szintre léphetünk ? mondta Rob Pallin vezetőedző a csapathonlapon. ? A csapatjátékunk nem fog sok mindenben változni a tavalyi szezonhoz képest, de idén több keménységre van szükségünk, amire az új keretünk lehetőséget is ad. Igyekeztünk olyan játékosokat igazolni, akik ellen nagyon nehéz játszani és sok kellemetlenséget okoznak majd az ellenfeleknek. A célunk nem lehet más, minthogy az első hatban végezzünk az alapszakasz végén és minél előbb biztosítsuk helyünket a rájátszásban. A csapatunk jó, de ez nem lesz könnyű feladat, mert a vetélytársaink is alaposan megerősödtek az elmúlt évhez képest.

Ráadásul a kulcsjátékosaink közül Bartalis Istvánra sérülés miatt november-decemberig nem számíthatunk, az ő kiesése érzékeny veszteség. De kiemelnék egy másik kulcsposztot, a kapusokét, ahol viszont nagyon jól állunk. Hetényi Zoltán két éve a liga legjobbja volt, nagyon mélyről jött vissza rengeteg munkával. Rajna Miklós pedig már tavaly is sokat tett hozzá a csapat szerepléséhez, és a feljutást kiharcoló magyar válogatottnak is kulcsembere volt. Mindkettőjüktől sokat várok. A jelenlegi keretünk 22 különböző karakterű játékosból áll, az én feladatom, hogy egységes csapattá gyúrjam őket.” Ehhez az emléktornán tehet két jelentős lépést a tréner és a csapat.

Szombaton 14 órákor nyit a pénztár. Jegyeket és bérleteket is vásárolhatnak. Az emléktornára a 2015/16-os EBEL-jegyárak érvényesek, a napijeggyel mindkét mérkőzés megtekinthető.

Fotó: Mudra László - http://www.mudralaszlo.hu

Fotó: Mudra László

Az Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna programja:

szeptember 5., 15:30 HK 36 Skalica?Graz
szeptember 5., 19:00 Fehérvár?Olimpija Ljubljana
szeptember 6., 15:00 az előző nap vesztesei (Sportklub Tv, élő)
szeptember 6., 18:00 az előző nap győztesei (Sportklub Tv, élő)

A sajtótájékoztatón Hetényi Zoltán emlékezett, Rob Pallin előretekintett:

A Sportklub emlékezett Ocskay Gáborra:

Cimkék: , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
október 20., vasárnap
KK 13:30 RIGFTC 5-2VÉGE
ICEHL 15:30 LNZAVS 1-3VÉGE
EL 17:00 UTEBJA 1-3VÉGE
EL 17:30 FHAMIS 4-3 BVÉGE
EL 17:30 GYESCC 3-1VÉGE
KK 17:30 BRAENE 6-3VÉGE
EL 18:30 DEBDAB 7-6 HVÉGE
október 22., kedd
ICEHL 19:15 AVSVSV 2-0VÉGE
október 24., csütörtök
AL 19:40 IKOLHL 2-6VÉGE
október 25., péntek
EL 17:30 BRAUTE 2-1VÉGE
EL 17:30 GYEMIS 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFHA 1-5VÉGE
EL 18:30 DABBJA 2-9VÉGE
EL 18:30 FTCDEB 5-2VÉGE
ICEHL 19:15 KACAVS 0-1VÉGE
október 26., szombat
EL 18:00 ETOWRM 
EL 18:00 OHALHL 
EL 19:00 SZGIKO 
EL 19:00 ZEGSPC 
EL 19:40 FTCVAS 
október 27., vasárnap
EL 14:05 BJAFTC 
    • M4 SPORT+
EL 16:30 BRAFHA 
EL 17:30 GYEUTE 
EL 17:30 SCCMIS 
EL 18:30 DEBDAB