2000 forint a fehérvári felnőtt EBEL-állójegy

   

600 a MOL Liga. Emelkedtek az EBEL-jegyárak Székesfehérváron.

A 2014/15-ös szezon előtt minimális jegyáremelés zajlott a magyar EBEL-csapatnál, ez idén újra megtörtént. A felnőtt állójegy 1700 forintról 2000 forintra emelkedett, a diákok 900 helyett 1000 forintért válthatják meg belépőjüket, míg az ülőhelyre vágyók ősztől 3000 forintért foglalhatnak helyet a nem bérletes, szabad székeken.

A felnőtt állóbérlet 21 ezer helyett 26 ezer forintba, a diák állóbérlet 10 ezer helyett 13 ezer forintba, a félszezonos bérletek pedig 15, illetve 8 ezer forintba kerülnek.

Kihirdették a MOL Ligára vonatkozó árakat is, a felnőtt állójegy 600 forintba kerül.

Az éves, illetve a második féléves bérletek az EBEL és a MOL Liga-alapszakasz és -rájátszásbeli meccsekre egyaránt érvényesek. A klub menedzsmentje 800, illetve 1400 eladott bérlet után egy-egy nagy értékű televízió-készüléket sorsol ki a bérletvásárlók között. A bérletárusítás szeptember elején kezdődik.

Szekesfehervar

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
december 5., kedd
ICEHL 19:15 AVSVOR 5-4VÉGE
AL 21:00 IKOWRM 4-1VÉGE
december 6., szerda
AL 19:40 FTCSZG 9-2VÉGE
AL 20:00 VASLHL 4-8VÉGE
december 7., csütörtök
EL 17:30 BRADAB 3-2VÉGE
december 8., péntek
EL 17:30 GYEDAB 3-6VÉGE
EL 18:30 MISDEB 3-4 BVÉGE
EL 18:40 BJAFTC 3-2 HVÉGE
ICEHL 19:15 AVSASI 4-2VÉGE
AL 20:30 LHLOHA 8-4VÉGE
AL 20:45 WRMETO 2-9VÉGE
december 9., szombat
AL 19:00 SZGIKO 2-12VÉGE
AL 19:30 SPCFTC 3-6VÉGE
december 10., vasárnap
ICEHL 16:00 PUSAVS 
VB20 16:00 HUNKAZ 
EL 16:30 BRAGYE 
EL 17:00 UTEDEB 
EL 17:30 SCCDAB 
EL 18:00 MISFTC 
december 11., hétfő
VB20 19:30 HUNAUT 
Partnerünk
Archívum