19/30 Dallas Stars

 

Minden együtt van ahhoz, hogy a Dallas megtegye az első határozott lépéseket a Nyugati Konferencia élcsapatai felé vezető úton. Idén is elindítottuk 30 napos sorozatunkat, amelyben az NHL egy-egy csapatát tesszük alapos vizsgálat tárgyává. Bemutatjuk a változásokat és hogy mire számíthatunk a 2015/16-os szezonban.

A Stars mozgalmas holtszezonon van túl, amelynek során a menedzsment nem egyszerűen megerősíteni szerette volna a keretet, hanem olyan szerződéseket igyekezett kötni, amelyek hosszú évre stabil playoff-résztvevővé teheti a klubot. Első lépésben július 10-én megszerezték Patrick Sharpot, majd leigazolták Johnny Oduyát. Mindkét játékos a frissen bajnokságot nyert Blackhawkstól érkeztek, előbbinek az idei a harmadik, utóbbinak a második címe volt. Az ő tapasztalatuk nagyon hasznos lehet a győzelem kultúrájának meghonosításában. Minderről itt írtunk bővebben.

Ez azonban még így sem lesz egyszerű, hiszen Dallasban az elmúlt hét évben mindössze egyetlen alkalommal sikerült az alapszakaszon túlra nyújtani a szezont, 2014-ben sem jutottak túl a rájátszás első körén. Tavaly ez nem jött össze, azonban ezért egészen biztosan nem a gólképtelenség a hibás. Meccsenként átlagos 3,13 gólt lőttek ugyanis, amivel a liga második leggólképesebb csapata voltak. Emberelőnyben már nem ment nekik ennyire jól, 19%-os mutatójuk mindössze a 11. helyre volt elég. Ez az a mutató, amelynek jelentős javulását várják Sharp érkezésétől, aki chicagóiként többször tört borsot a dallasi speciális egység orra alá.

A 33 éves Sharp rutinjára amúgy is nagy szüksége lesz a jobbára fiatal játékosokra épülő csapat támadószekciójában, amelyet a 26 éves Jamie Benn és a 23 éves Tyler Seguin vezet. Mindketten rendkívül gólerős játékosok, Benn 87 pontja Art Ross Trophy-t ért idén, míg Seguin az elmúlt két évben összesen 74 góllal szomorította az ellenfeleket, ami az ötödik legtöbb Ovecskin (104), Pavelski (78), Pacioretty (76) és Perry (76) mögött. Ketten együtt 327 pontot értek el két év alatt, ennél halálosabb páros jelenleg nincs a ligában. Ezen a duón Sharp sem sokat fog gyengíteni, hogy finoman fogalmazzunk.

BENN_SEGUIN_STARS_040914

Lindy Ruff szakvezető két éve vette át a kispadot, első évében rájátszásba vitte a csapatot, ami tavaly főként a kiegyensúlyozatlan védelemnek köszönhetően nem sikerült. A védelemben mindössze Trevor Daley töltötte be a 30. életévét, 25-30 év közötti játékost is csak hármat találhattunk. Ehhez párosult a nagyon rossz kapusteljesítmény, Lehtonen a 2008/09-es idény óta nem látott formában védett, meccsenként közel 3 gólt engedett be. Mindez oda vezetett, hogy hiába lőtt háromnál több gólt átlagban meccsenként a Stars, hajszálra ugyanennyit kapott is. Jim Nill általános igazgató ezen kívánt segíteni Oduya és Niemi leigazolásával. Utóbbinak egyébként szintén van már bajnoki címe, szintén a Chicagóval, még 2010-ből, amikor ő volt a Hawks első számú kapusa. Az előzetes kalkulációk szerint Lehtonen és Niemi egyforma meccsterhelést kapnak, ami ugyanakkor aligha fog konfliktust szülni közöttük, hiszen nem csak honfitársak, de barátok is.

Dallas Stars v Chicago Blackhawks

Ami azonban tavaly a csapat hátránya volt a tapasztalatlan védelemből adódóan, az egy-kettőre legnagyobb előnyére válhat, hiszen ilyen fiatal és tanulékony hátvédsora kevés csapatnak van, mint ami Ruff keze alatt formálódik. John Klingberg még csak 22 éves, tavaly 11 gólt és 29 asszisztot osztott ki, amivel ötödik helyezett lett a Calder Trophyról döntő szavazáson. De a szintén 22 éves Jamie Oleksiak, valamint az egyaránt 23-23 éves Patrik Nemeth és Jyrki Jokipakka szintén jelentős jégidőt kaptak már a mögöttünk álló szezonban is. A csatárok között a titkos favorit a még csak 20 éves orosz Valerij Nicsuskin, aki a 2012/13-as szezonban megkapta a KHL Alekszej Cserepanovról elnevezett díját. Ugyan tavaly szezon elején műteni kellett a csípőjét, így mindössze nyolc meccs jutott neki erre az évre, de ha visszatérése jól sikerül, akkor könnyen felnőhet a csapat vezérei közé.

Minden együtt van tehát ahhoz, hogy a következő szezonban a Dallas megtegye az első határozott lépéseket a Nyugati Konferencia élcsapatai közé. Kérdőjelek persze így is akadnak bőven, kezdve a kapusok összhangjától, Oduya valós hatásán át, egészen Benn nyári kétoldali csípőműtétjén át. Az idő azonban minden bizonnyal nekik dolgozik.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum