Pénteken fontos MOL Liga-ülés vár a tagokra

   

Program-összehangolás, adta ki a válságkezelés jelszavát az MJSZ elnöke a múlt heti bukaresti döntést követően. A kialakult áldatlan helyzetben az a leglényegesebb, mi és mikor történik az erdélyi csapatok és a liga ügyében, a háttérben és a felszín felett egyaránt. A témába vágó egyéb összefüggésekről is szót ejtünk.

A helyzet az, hogy minden felelősségteljesen gondolkodó érintett tudja, hogy 91 mérkőzéses alapszakasz nem játszható le. Még bő kerettel sem. Sajnos az biztos, hogy egyik erdélyi csapat sem lesz képes két teljes értékű játékoskeretet összeszedni augusztus közepén. Ezt nem csak az idő és az anyagi lehetőségek gátolják, hanem a romániai játékospiac mérete is. Márpedig 48 MOL Liga-meccs, 40 román bajnoki és 3 román kupa-találkozó nem teljesíthető 4-5 sorral.

A MOL Ligáért felelősséget érző és az erdélyi csapatokért aggódó sportvezetők és egyéb gondolkodók természetesen múlt szerda óta megoldást keresnek. Nincsenek könnyű helyzetben, mert az MJSZ-RJSZ viszonyrendszerben olyan rejtvény keletkezett, amelynek aligha van megoldása. Úgy tűnik, a 2015/16-os nemzetközi bajnokságot nem lehet érdeksérelem és értékcsökkenés nélkül levezényelni.

Ilyen helyzetben nyilván a legkisebb rossz megtalálása az elsődleges feladat. A Jégkorongblog kommentelőközössége is nagy erőkkel keresi a megoldást a maga elméleti szintjén ? ezen cikk alatt találnak számtalan ötletelést ?, de aligha mondhatjuk azt, hogy komoly eredményt ért volna el ez a konstruktív diskurzus. Foglaljuk össze úgy, érkeztek részben talán használható javaslatok.

A klubok is gondolkodnak, hiszen őket húsba vágóan is érinti ez a helyzet. Egy egész vad elképzelésről hallottunk, amely több napja tartja magát, ezért muszáj vele foglalkozni. Az egyik sportvezetőnk szerint a MOL Liga-csapatoknak összefogva meg kéne keresniük az RJSZ-t, tárgyalást kezdeményezve arról, hogy a Galac MOL Ligába történő felvétele esetén hajlandóak lennének-e megmásítani múlt heti döntésüket. Ez annak fényében, hogy az elmúlt két évben 3-4 alkalommal utasította el a liga szinte egyhangúan a Galac kérelmét, valamint hogy a MOL Liga-bővítés az MJSZ elnökségének hatásköre, s e testület két hete szintén nemet mondott, nehezen értelmezhető a felvetés. Egy ilyen akció még a korábban sok meglepetést szolgáltató nemzetközi sportdiplomáciában is az emlékezetes esetek közé, a fényes oldalakra kerülő történet lenne.

MOL aranysisak 2014_15 B

Visszatérve a földre, rögzítsük, az össznépi ötletbörze után az első olyan alkalom, ahol a csapatoknak formálisan is lesz alkalmuk közösen egyeztetni álláspontjukat, augusztus 14-én, pénteken következik. Ezen a napon a MOL Liga úgynevezett trimmítinget és vele párhuzamosan ligaülést tart. Ezen minden klubnak kötelező a megjelenés. A trimmítingen a klubok egy-egy edzője és játékosa, valamint a MOL Liga játékvezetői kerete vesz részt. A rendezvényt a játékvezetők edzőtáborához kapcsolódóan tartják. Idén a MOL Liga edzőtáborában a romániai játékvezetők nem vesznek részt. A trimmíting legfontosabb célja, hogy esetek megbeszélésével együtt egyértelműsítsék a szezonban érvényes szabályokat, a játékvezetés során egységesen alkalmazott elveket. Az ezzel párhuzamosan futó ligaülésen pedig a MOL Liga működésével kapcsolatos kérdések megbeszélésére kerül sor. Fontos lesz, hogy a HSC Csíkszereda és a Brassó képviselői részletesen is kifejthetik helyzetüket és rávilágíthatnak arra, milyen feltételekkel tudnak részt venni a MOL Ligában idén.

Nyilván lesznek javaslatok bőven a magyarországi csapatok részéről is, amelyeken átrágják magukat az érintettek, és az ülés végén konszenzusos alapon határozatot hozhatnak a megoldásokról. Pontosabban a megoldási javaslatokról. Mert hogy ez(ek) a határozat(ok) úgymond jogerőre emelkedjen(ek), az a jövő keddi MJSZ elnökségi ülés döntésén múlik. Augusztus 18-án ül össze a magyar jégkorong legfőbb döntéshozó szerve, amely a MOL Liga döntéseit szentesíteni vagy elkaszálni hivatott. Az MJSZ elnökségében két korábbi tag (a 9 közül csak ez a 2 tag volt teljes mértékben és valóban független minden sportegyesülettől és lobbikörtől) távozása után az a faramuci helyzet alakult ki, hogy jelentős többségben vannak a MOL ligás csapatok klubvezetői, így ha a MOL Liga egy határozatát egyhangúan hozza meg, azt az MJSZ elnöksége nem tudja nem jóváhagyni, hiszen a 7 fős testületben 5-en formálisan is valamelyik érintett klub vezetőségi tagjai. A ligabővítésnek köszönhetően tehát az MJSZ vezetőségében jól áll a MOL Liga.

Ez azért is érdekes, mert Kovács Csaba elnök korábban azzal is indokolta a MOL Liga életébe történő beavatkozást, hogy a végső döntéseket az MJSZ-nek kell meghoznia. A kialakított helyzetben azonban az elnöki indoklással szemben pontosan látszik a valós indok: szembetűnő két csapat felülreprezentáltsága e jeles testületben. A MAC és a Fehérvár jelenleg bármilyen döntést meg tud hozni az MJSZ elnökségben biztosított egyszerű többsége révén. A Fehérvárnak két klubképviselője és egy lobbistája mellett önálló akarata akadálytalan keresztül viteléhez jelenleg csak egy tagot kell megnyernie a többségi szavazathoz. A MAC nem áll ilyen jól, de rosszul sem, ne feledkezzünk el arról, hogy a jelentős MAC-os klubpreferenciákkal rendelkező elnökségi tagokon kívül a szervezet tagja sportigazgatóként az a Kangyal Balázs, aki a MAC MOL ligás csapatának menedzsereként mutatkozik. A Kovács Csaba elnök által kialakított rendszer tehát egyfelől kivette a ligára vonatkozó döntéseket a liga 9-10 csapata hatásköréből, majd arra hivatkozva, hogy ne a csapatok döntsenek az őket érintő legfontosabb kérdésekben, az MJSZ elnökségén keresztül beletette azt a Fehérvár és a MAC kezébe. Tette ezt ráadásul mielőtt azok formálisan MOL Liga-taggá váltak volna. Ezt követően a két csapat váratlan fordulatként magára szavazott a bővítés kérdésében. Ne titkoljuk, vannak olyan vélemények, amelyek szerint ez a lépés idézte elő a MOL Liga jelenlegi helyzetét.

Már csak az a fontos, hogy a program-összehangolás és az értékmentés lehetőleg elsőre jól sikerüljön, mert az idő nagyon kevés. Már legjobb esetben is csak három héttel a rajt előtt lesz végleges lebonyolítási és menetrendje a MOL Ligának.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum