Nem lesz könnyű éve a Brassónak és a Csíkszeredának

   

A román szövetség elengedte a két erdélyi csapatot a MOL Ligába, de nem adott számukra könnyítést a román bajnokságban. 88 mérkőzéses alapszakasz vár rájuk.

A román szövetség elnökségi ülése, majd az azt szorosan követő közgyűlése is változtatás nélkül elfogadta a román bajnokság előzetesen tervezett kiírását, majd ezt követően elengedte a MOL Ligába a HSC Csíkszeredát és a Brassót. A két csapatnak így borítékolhatóan kutya kemény szezonja lesz. A román bajnoki program szerint ugyanis a bajnokságban hétvégenként kettős fordulókra kerül sor, az alapszakaszban mindenki 4 oda-vissza kört, tehát összesen 40 mérkőzést játszik. Általában péntekre és szombatra esnek a játéknapok. A MOL Liga alapszakaszában 48 meccs lesz, itt a fő szabály szerint péntek és vasárnap zajlanak majd a meccsek. Tehát a legtöbbször pénteken 2, szombaton 1 és vasárnap is 1 meccs vár a két csapatra, hiszen mindezt a Brassónak és a Csíkszeredának egyszerre kell teljesítenie, miközben hat darab hárommeccses magyarországi túra is nehezíti a programjukat.

És akkor azt még meg sem említettük, hogy a román kupában sem lazított az RJSZ: “A Románia Kupa lebonyolítási rendszere nem változik. A csapatokat két hármas csoportba sorolják. A csoportgyőztesek játsszák a döntőt, míg a másodikak a bronzért csatáznak. A torna időpontja december 17-20. A helyszínre elsődleges választási opciója a Gyergyószentmiklósi Progymnak van.”

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Brassónak és a Csíkszeredának közel dupla keretet kell kialakítania. Ahogy azt már többször meg is írtuk, a Brassó helyzete talán valamivel egyszerűbb, hiszen az utánpótlás-játékosaik ugyanannak a sportszervezetnek az igazolt tagjai. Nem így áll a helyzet Csíkszeredában, ahol az utánpótlás külön sportegyesületben sportol. Innen mérkőzésenként 5 játékos játszhat fel a felnőttek közé, tehát a HSC-nek legalább 6 sornyi igazolt játékost kell szerződtetnie, ami a romániai játékospiac nagyságát ismerve nem lesz egyszerű feladat.

corona-brasov-miercurea-ciuc-3-2-16-of-79

Fotó: Tamási Zoltán

Ha a két csapat szeretne mindkét fronton helytállni, azaz a rájátszásba kerülni, akkor elkerülhetetlen, hogy az élesebbik csapatát időnként otthon is játszassa, hiszen a Galati, a Steaua és a Progym is elég erős ahhoz, hogy a brassói ifik és juniorok, illetve a szeredai öregfiúk és fiatalok ne okozzanak nekik nagyon komoly problémákat. Ha az alapszakaszon túl is kerül a két klub, jön a következő akadály, a rájátszás, amely szintén egybeesik majd a MOL Ligában és a román bajnokságban.

A függöny lehullt, adottak a szabályok és a keretek, most a két csapat vezetőségén a sor, hogy alkalmazkodjon a kialakult helyzethez. Remélhetőleg meg tudják oldani a dupla, sőt inkább tripla feladatot, és mindezt úgy teszik, hogy eközben nem csökken a versenyképességük, ezáltal nem rontják a MOL Liga átlagszínvonalát.

A román szövetség elnökségi ülésén és közgyűlésén is többször szóba került a két szövetség közötti szerződés ügye. Többen felvetették, hogy a megállapodás ellenére az MJSZ és az RJSZ a valóságban nem rendelkezik egyenlő jogokkal. Aligha téved nagyot az, aki azt gondolja, ezt a kérdést sürgősen rendeznie kell a két ország jégkorongszövetségének.

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
december 5., kedd
ICEHL 19:15 AVSVOR 5-4VÉGE
AL 21:00 IKOWRM 4-1VÉGE
december 6., szerda
AL 19:40 FTCSZG 9-2VÉGE
AL 20:00 VASLHL 4-8VÉGE
december 7., csütörtök
EL 17:30 BRADAB 3-2VÉGE
december 8., péntek
EL 17:30 GYEDAB 3-6VÉGE
EL 18:30 MISDEB 3-4 BVÉGE
EL 18:40 BJAFTC 3-2 HVÉGE
ICEHL 19:15 AVSASI 4-2VÉGE
AL 20:30 LHLOHA INFO
AL 20:45 WRMETO INFO
december 9., szombat
AL   DBFASP 
AL 19:00 SZGIKO 
AL 19:30 SPCFTC 
december 10., vasárnap
ICEHL 16:00 PUSAVS 
VB20 16:00 HUNKAZ 
EL 16:30 BRAGYE 
EL 17:00 UTEDEB 
EL 17:30 SCCDAB 
EL 18:00 MISFTC 
december 11., hétfő
VB20 19:30 HUNAUT 
Partnerünk
Archívum