A jégkorong technológiai fejlődése

   

Írtunk már a legerősebb, kanadai űrhajózási mérnökök által kifejlesztett hokiütőről, de egyáltalán nem ez az egyetlen szegmens, ahol az öles léptekkel haladó technológia fejlődés nyomdokain a sportág egy egészen új arca jelenik meg.

Nem kell azonban a legújabb ütőket felhozni példának, a fejlődés ütemét jól érzékelteti, ha a teljesen átlagos botokat hasonlítjuk össze azzal, ahonnan indultunk. A felső képen a 19. század közepéről származó segédeszköz látható, alatta pedig egy mai pálca működés közben.

hockeystick_frame

stick22

Látható és érzékelhető, hogy a kettőt nem ugyanolyan energiával hagyja el a korong. Ilyen lövésekre a hetvenes években a kapusoknak aligha kellett felkészülniük:

A szakirodalom szerint a védőfelszerelések összsúlya nem változott nagyjából a nyolcvanas évek óta. Az űrtechnológia azonban ide is betette a lábát, aminek a két legszembetűnőbb eredménye, hogy jobban védenek és könnyebb bennük mozogni. Megmutatjuk Bobby Hull felszerelését és mivel a mai protektorokat mindenki ismeri, Phil Kesselt beöltözve.

Bobby_Hulls

cropped_kessel

A modern kor korcsolyái sem hasonlíthatók össze a régiekkel, mégpedig két kiemelt szempontból sem. Egyrészt sokkal könnyebbek lettek: ma már egy korcsolya kis túlzással alig valamivel nyom többet, mint egy korong. Másrészt és részben ebből kifolyólag nem is okoz akkora gondot a betörésük sem, két jeges edzés után a játékos már észre sem veszi, hogy új korcsolya van a lábán.

skate_comp

A változások a kapusokat is masszívan érintik. A játékosok felszereléséhez hasonlóan a fejlesztések az ő esetükben is elsősorban a súly csökkentésére és a szabadabb mozgás megteremtésére irányulnak. Emellett a lövések erejének növekedésével az ellenálló-képességet is növelni kellett. Évtizedek távlatából a legfontosabb változás természetesen a maszkok megjelenése és rohamos fejlődése. Jacques Plante minden bizonnyal nem fejelte volna így ki a korongot.

cropped_pekka

jacques-plante-original-mask

A technológiai fejlődés az edzők munkáját sem hagyta érintetlenül. A nyolcvanas években a csapatok még olyan primitív taktikával próbálták semlegesíteni például Wayne Gretzkyt, hogy ráállítottak külön egy játékost, akinek árnyékként kellett volna követnie. Ez természetesen hamvában holt kísérlet volt, hiszen egy hozzá hasonló korszakalkotó zsenit lehetetlen volt tartani, hiába tudta mindenki, hogy valamit csinálni fog, képtelenség volt előre kiszámítani.

A helyzet Roger Neilson megjelenésével változott meg radikálisan. Neilson NHL-es edzői karrierje 1977-től 2003-ig tartott, és ez idő alatt nem véletlenül ragadt rá a Videókapitány becenév. Ő volt az első, aki szisztematikusan elemezte a többi csapat által alkalmazott játékrendszert. Azóta pedig már minden csapatnál külön részlegek elemzik a soron következő ellenfelek erős és gyenge pontjait, emberelőnyös és emberhátrányos játékát, minden apró részletet.

Később ez még tovább fejlődött, ma már külön ember nézi a tévés közvetítéseket, egyedi szoftverek vannak a rögzítésre, kiemelésre, adatfeldolgozásra. És mód van arra is, hogy mérkőzés közben is reagálni tudjanak arra, ha az ellenfél az eredeti tervekhez képest új taktikai elemekkel próbálkozik. Még nem általános gyakorlat, de egyre több kapus korcsolyázik ki szétlövések előtt a kispadhoz, ahol valamilyen elektronikus eszközön megmutatják neki, kitől milyen megoldásra lehet számítani az ellenfél csapatából.

A fejlődés gyorsított ütemben zajlik a fent említett és egyéb irányokban is. A következő egyik nagy lépés a player tracking technológia bevezetése lesz, ami új alapokra helyezi a játékosok teljesítményének statisztikai értékelését. Szintén megfigyelhető, ahogy a nagyobb sportágak húzzák egymást: az egyikben sikerrel alkalmazott újítások viszonylag hamar megjelennek a többi sportágban is.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum