

Megalkották a legerősebb hokiütőt
Ez már tényleg űrtechnológia, a botot kanadai űrhajózási mérnökök fejlesztették.
Torontóban az Airport Roadon fekszik az Aerospace Engineering létesítménye, tele mérnökökkel és fizikusokkal, akik tudásukkal az űrkutatást segítik. Mindemellett óriási hokibolondok is, akik szaktudásukat most keresztezték a hobbijukkal, és megalkották a világ legerősebb ütőjét. A Bauer, az Easton vagy a Warrior nevet már mindenki hallotta, a Colt Hockey-t aligha. Itt az ideje megjegyezni.
Elsőre annyit kell tudni róluk, hogy ezeket az ütőket kézzel készítik Kanadában, amit most volt szerencséje kipróbálnia a TSN szakírójának. Daniel Zakrzewski elmondása szerint mindenfajta botot fogott már a kezében, de ez semmihez sem fogható. Az ütő abszolút felső kategóriásnak számít a 269 dolláros alapárával. Az Aerospace a gázturbináknál és az űrrepülőgépeknél is bevált speciális, csak erre fejlesztett Nanovate Nickel Cobalt technológiáját alkalmazta az ütőknél.
Az ütő a legtöbb esetben a nyak részénél törik el, ezért ott 0.02 milliméter vastagságú Nanovate réteggel látták el. Az eredmény bámulatos, a kompozit ütőkhöz képest 50%-kal nagyobb erőt kell kifejteni az eltöréséhez, a rugalmasságnak köszönhetően a lövőerő akár 21%-kal is növelhető általa.
További cikkek
- Itt a New York Rangers új meze
- Zadorov azonnal bosszút állt
- Először nyert vendégként a San José
- Kapusgóllal győzött a Pittsburgh
- Jimmy Vesey elmehetne baseballozni
- Tristan Jarry biztosította be a Pittsburgh győzelmét
- Egyelőre elmaradt Patrick Kane bemutatkozása
- McDavid lett a hét legjobb játékosa
- Patrick Kane Detroitban folytatja