A játékosok fizikai felkészültsége 60%-kal jobb, mint Szapporo idején

 

A Szapporóban feljutást kiharcoló csapatból egyre többen hagyják abba, a szakmai stábban pedig csak egy valaki képviseli az állandóságot. Diego Scandella általában a háttérben szeret maradni, de nála nagyobb rálátása feltehetően senkinek sincs arról, mi volt a hasonlóság és a különbség a két feljutás között, milyen utat járt be ez idő alatt a magyar jégkorong. Logikus volt tehát, hogy minderről őt is megkérdezzük, fél szemünket már Szentpéterváron tartva.

Diego Scandella a magyar válogatott szürke eminenciása, az elmúlt évtized szemtanúja. A kanadai-olasz szakember 2000 óta folyamatosan a svájci élvonalban dolgozik, Svájcban és Olaszországban is kétszeres bajnok tréner, a Spengler Kupát is többször megnyerte a Team Canadával. Kiváló elméleti tudással rendelkező elemző edző, aki videóedzőként dolgozott már a kanadai, a svájci és a spanyol válogatott mellett is. 2012-ben Pat Cortina is hívta a német válogatotthoz, de Scandella a szíve és nem a pénztárcája szerint döntve a magyar szövetség invitálását fogadta el, azóta állandó tagja a magyar stábnak, amikor kellett, beugró szövetségi kapitányként is szerepet vállalt.

De elsősorban a másod- és videóedzői feladatokban van hatalmas tapasztalata, a lelátóról és a videók alapján analizálja az eseményeket. A játékosok beszámolóiból kiderült, elképesztő mélységű munkát végzett edzőtársaival együtt, segítségükkel mindent tudtak az ellenfelekről, nem véletlen, hogy több csapat is csak nagyon nehezen tudott kijönni ellenünk a védőharmadából. Az már csak hab a tortán, hogy több játékos interjújában is visszaköszönő elem a Scandella által meccs előtt elmondott motivációs beszéd hatása.

Scandella szovkap 2

Fotó: Mudra László (MJSZ)

Mi volt a legnagyobb különbség a szapporói és a krakkói feljutás között?

A szapporói csapatban a játékosok nagy része egy klubból jött. Ezt nem is elsősorban a tényleges válogatottra kell érteni, hanem arra a bő keretre, amiből akkor dolgozhattunk. Most sokkal nagyobb a merítési lehetőség, nagy mértékben emelkedett azoknak a játékosoknak a száma, akiknek valós esélyük van bekerülni a keretbe, és ezek a játékosok sokkal több klubot képviselnek. Mindez tükrözi azt a nagy fejlődést, amin a magyar jégkorong az elmúlt hét évben keresztülment. Ez nem csak a játékosok számában mutatkozik meg, de ugyanilyen fontos, hogy a klubokban elvégzett munka színvonala is elképesztő mértékben emelkedett. Sokkal jobb edzők dolgoznak az országban, az ő munkájuk is benne van ebben, akárcsak a szövetségé, amely minden feltételt biztosított ahhoz, hogy a legjobb körülmények között dolgozhassunk. Márpedig a csapatsportokban kiemelten fontos, hogy tényleg minden résztvevő kivegye a részét a munkából. Ez Magyarországon megvalósult, mindennek pedig a szintén jelentősen javuló pénzügyi lehetőségek teremtették meg az alapját.

Általános vélemény, hogy Szapporo maga volt a csoda, Krakkó ehhez képest pedig inkább a szisztematikus munka eredményeként értékelhető. Egyetért ezzel az állítással?

Csak részben. Habár az előbb említettek miatt rendszerszinten tényleg jelentősen fejlődött a magyar jégkorong, azért Szapporo sem egy véletlenül kicsúszott eredmény volt. Pat Cortina 3-4 éves roppant tervszerű és céltudatos munkájának volt az eredménye, amely lehetővé tette azt, amit a magyarok többsége addig elképzelhetetlennek tartott, vagyis hogy közel nyolc évtized után a magyar válogatott visszatérjen az elitbe. Szóval az is egy tudatosan végigvitt folyamat eredménye volt, enélkül soha semmit nem lehet elérni.

Scandella HUNUKR

Mennyire hasonló karakterű edző Pat Cortina és Rich Chernomaz?

A legnagyobb hasonlóság kettejük között, hogy mindketten igen alaposak. Mindketten nagy figyelmet fordítottak a magyar sajátosságok, az eltérő kultúrából, háttérből adódó különbségek kezelésére. Mindketten sokat foglalkoztak a játékosokkal egyénileg is. Mindketten nagyon aprólékosan készülnek minden meccsre. Végül, és talán ez a legfontosabb, mindketten nagyon ügyeltek arra, hogy a magyar válogatott ténylegesen egy csapatot alkosson, amelybe nem csak a játékosok és az edzők, hanem mindenki más is ugyanúgy beletartozott, a felszerelésmenedzsertől kezdve a gyúrón át mindenkiig. Ennek fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni, csapatsportban csak akkor lehetsz sikeres, ha mindenki számára világos a közös cél, mindenki együtt akarja ezt a közös célt és mindenki egyforma intenzitással teszi a dolgát ennek eléréséért. Ez is egy újabb hasonlóság Szapporo és Krakkó között.

Említette a magyar sajátosságokat. Egy Kanadából érkező szakember számára melyek azok a legfőbb akadályok, amikkel magyar játékosokkal dolgozva szembesülnie kell?

A nyelv a legfontosabb. Bár az angol egyre inkább eluralja a világot, igazi világnyelv, az üzleti életben és a sportban is, még mindig nem beszél mindenki angolul. A másik a kultúra. Ennek vegyük csak egyetlen szeletét. Kanadában a hokit mindenki nagyon komolyan veszi. Már a háromévesek is a maguk szintjén roppant komolyan állnak hozzá. Ez ugyan kezd terjedni Magyarországon is, de egy kanadai szakembernek talán azzal a legnehezebb szembesülnie, hogy eljön egy országba, ahol nem első számú sport a hoki. Ott van a foci, mint minden európai országban, de a kézilabda vagy a vízilabda is. Ezt kezelni kell, ami nem mindig egyszerű.

Scandella sor POLHUN

Az ön feladata Krakkóban a videóelemzések voltak. A játékosok beszámolói szerint ez kiválóan sikerült. Mi volt a módszer?

Még egyszer mondom, ebben a csapatban senki nem csinált semmit egyedül. Az ellenfelek feltérképezése sem az én dolgom volt csupán. A teljes edzői stáb, tehát Rich Chernomaz vezetőedző, Gary Clark kapusedző, Sille Tamás, Majoross Gergely és jómagam is egymástól függetlenül megnéztünk minden ellenfelet. Ezek során igyekeztünk mindent a lehető legalaposabb feltárni: hogyan védekezik az adott csapat a saját harmadában, hogyan igyekszik lefedni a semleges zónát, hogyan szövik a támadásaikat, hogyan játszanak emberelőnyben és emberhátrányban, hogyan lehet őket zavarba hozni, a védelmüket feltörni, a támadásaikat megakasztani. Ezt követően leültünk megbeszélni a látottakat, amelynek során mindenki hozzátett valamit a saját nézőpontjából. Ezek nagyon hasznos beszélgetések voltak. Aztán összeállítottunk egy csomagot, hogy mindebből mit érdemes elmondani a játékosoknak, mik a kulcstényezők, hiszen mindent nem tudsz átadni ennyi idő alatt. Ehhez kerestünk jellemző jeleneteket és így vágtuk meg a videókat, majd mindezeket a tapasztalatokat megosztottuk a játékosokkal is. Erre vagy a hotelben, vagy a jégpályán került sor, általában a jégpályán, hiszen Rich jobban szereti, ha ezek a dolgok a jégpályán történnek. De volt olyan is, hogy annyi fontos információ jött össze, hogy két részletben kellett megtartanunk a megbeszélést, egyet a hotelben, egyet pedig a jégpályán. Szóval ez nem az én dolgom volt, mindenki nagyon sokat foglalkozott a megfelelő taktika kidolgozásával.

Szélig Viktor egy interjúban azt mondta, hogy nem pusztán az eredmény volt kiemelkedő Krakkóban, hanem a mutatott játék is magas színvonalú volt. Az a tény pedig, hogy ezt a magas színvonalú játékot egy héten keresztül sikerült hozni, nagyobb hullámzások nélkül, valami egészen új fejlemény volt a magyar válogatottól. Egyetért ezzel?

Igen. Az a helyzet, hogy ez csakis a játékosoknak köszönhető. Az ő felkészültségük egészen elképesztő. Talán ebben sikerült a legtöbbet előre lépni, mindenki olyan fizikai állapotban érkezett az edzőtáborba, hogy nem okozott gondot egy héten keresztül egyformán magas színvonalon játszani. A játékosok fizikai felkészültsége 60%-kal jobb most, mint volt Szapporo idején. Ezt természetesen nem lehet egy hét alatt elérni, ehhez hosszú éveket kell végigedzeni, nagyon tudatosan, nagyon intenzíven. Szerencsére az erőnléti edzők száma és szakértelme is jelentősen jobb most, mint évekkel ezelőtt, nekik is nagy szerepük van a feljutásban.

Scandella szovkap 1

Az oroszországi vébén Kanada, Finnország, USA, Szlovákia, Fehéroroszország, Franciaország és Németország lesz az ellenfelünk. A szurkolók megosztottak abban a kérdésben, hogy mi lehet a reális cél a világbajnokságon: egy pont, egy győzelem, a bennmaradás. Ön mit gondol erről?

Biztos vagyok benne, hogy ebben a csapatban mindenkinek egy cél lebeg a szeme előtt: valahogy bennmaradni az elitben. Mindent ennek rendelünk majd alá, mindent meg fogunk tenni ennek érdekében, minden meccs egy nagy csata lesz a cél eléréséért vívott háborúban. Majd meglátjuk, mire leszünk képesek.

Lesz-e valami változás a felkészülésben? Továbbra is nagy számú játékost fognak behívni, vagy egy szűkebb kerettel, de intenzívebben fognak készülni?

Ebben is, mint mindenben, természetesen Rich Chernomaz mondja majd ki a végső szót, de nem hiszem, hogy lenne okunk változtatni az eddigieken. Rich szeret bő kerettel dolgozni, nagy versenyt teremteni, valószínűleg nem lesz ez másként az előttünk álló periódusban sem. És mivel az A csoportos világbajnokság jóval később kezdődik, mint a divízió 1-es, így lesz elég időnk az intenzív szakaszra is, ami nagyon jó dolog. Szezon közben pedig továbbra is mindenkire számítunk, mindenkinek megadjuk az esélyt, mindenki előtt nyitva tartjuk az ajtót.

Cimkék: , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
május 18., csütörtök
VB 16:15 RUSCZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:15 USAFIN 0-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 CANGER 2-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 SUISWE 1-3VÉGE
    • SPORT 1 (23:30)
május 20., szombat
INL 09:00 MSKPHC 5-3VÉGE
INL 10:00 PHCMAC 3-7VÉGE
INL 11:00 MACMSK 2-5VÉGE
INL 12:15 ETOSZE 12-1VÉGE
INL 13:05 SZEROK 0-17VÉGE
INL 13:40 ROKETO 1-3VÉGE
VB 15:15 CANRUS 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:15 SWEFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
május 21., vasárnap
VB 16:15 RUSFIN 5-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:45 CANSWE 1-2 BVÉGE
    • C8 (SPORT 2 22:00)
május 24., szerda
NHL 02:05 OTTPIT 
    • SPÍLER TV
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk