A vb-meztervezés döntője

   

A 3 elődöntő közel 50 pályázójából 13 jutott a fináléba.

Nem lesz könnyű dolgunk, kiváló grafikák kerültek a döntőbe. A szavazógép beállítását megváltoztattuk az elődöntőkhöz képest. Ezúttal a legjobban tetsző öt meztervet kell pontozni, 1-től 5-ig. A szavazat érvényességéhez minden pontértéket egy-egy tervhez kell megjelölni, akár a négyzetbe írva az értéket, akár a mögötte látható “1 2 3 4 5″ skálára bökve. Tehát a 13 rajzból 5-öt tudnak kiemelni pontozással, és ennél az 5 tervnél rangsorolni kell, a legjobb tervhez 5 pontot, a második leginkább tetszőhöz 4-et, és így tovább 1-ig, írjanak. A szavazás után megjelenik az összesített állás. Itt az a csapat vezet, amelyik legfelül található. Az azonosító után zárójelben látható az átlagos pontérték. Minél magasabb ez a szám, annál jobb, a legmagasabb átlagponttal jutalmazott mez nyeri a versenyt.

Ha mégis kevesebb vagy több tervhez tüntetnek fel pontértéket, vagy egy pontértéket többször is használnak, hibaüzenetet ír ki a program elküldés után. Ilyenkor nincs semmi gond, minden további nélkül lehet tovább próbálkozni a helyes kitöltéssel, egy frissítés után újrakezdhető a művelet.

A 13 grafikából 1 nyer, amelyik a legtöbb pontot kapja a kedd éjfélig tartó voksolás során.

A szavazógépben azokat a számokat kell megjelölni, amelyek a felső vagy a vele azonos számozású alsó gyűjteményre kattintva a képek alatt megjelennek. Így például a 6/22-es kép a 6-os, a 17/22-es a 17-es a szavazófelületen, a 3/22-es és a 4/22-es pedig a 3, 4.

A cél az, hogy megtaláljuk a 2016-os A csoportos vb-re a legjobb meztervet. Hogy a hivatalos sportszergyártó cég elfogadja-e, részeket átvesz-e belőle, illetve ha nem, akkor esetleg nem hivatalos szurkolói mezzé válik-e majd a győztes terv, azt az idő eldönti, mi mindent megteszünk, hogy eljuttassuk az illetékes helyekre.

A szavazáson regisztrált felhasználóink vehetnek részt, mindenki egyszer szavazhat. Emlékeztetőül az első három kör linkjei:

1. elődöntő
2. elődöntő
3. elődöntő

A döntő:

Melyik a legjobb vb-mezterv?

  • 4, 5, 6 (2,9)
  • 1, 2 (2,1)
  • 8 (1,4)
  • 14 (1,0)
  • 7 (1,0)
  • 9, 10, 11, 12 (0,9)
  • 3 (0,9)
  • 21, 22 (0,9)
  • 15, 16 (0,8)
  • 19 (0,8)
  • 17, 18 (0,8)
  • 13 (0,7)
  • 20 (0,7)

Összes szavazat: 268

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 20., szerda
FELK 17:00 FHADAB 6-4VÉGE
FELK 18:00 MISUTE 2-3VÉGE
FELK 18:30 FTCDEB 3-1VÉGE
szeptember 22., péntek
FELK 18:00 DABFHA 1-2VÉGE
ICEHL 19:15 AVSRBS 1-4VÉGE
szeptember 23., szombat
SZK 18:00 FTCBJA 4-0VÉGE
    • M4 SPORT+
szeptember 24., vasárnap
ICEHL 17:30 KACAVS 7-3VÉGE
FELK 18:30 DEBMIS 3-5VÉGE
szeptember 26., kedd
ICEHL 19:15 AVSG99 6-1VÉGE
szeptember 29., péntek
EL 17:30 SCCGYE 
EL 18:30 AVSDAB 
EL 18:30 MISDEB 
EL 18:40 BJAUTE 
ICEHL 19:15 VICAVS 
Partnerünk
Archívum