Válasszuk ki a legjobb vébémezterveket

   

Indul a nagy szavazás, az első elődöntőben 17 pályaműből az 5 legjobban tetszőt szavazzuk meg.

Az előzsűrizés során az IIHF-előírásoknak nem megfelelő pályamunkák kiestek, a csak színükben különböző vagy közel azonos terveket pedig egybevontuk, hogy ne gyengítsék egymás kárára az esélyeiket. A szavazógépben öt meztervet kell megjelölni, és a szavazat érvényességéhez pont ötöt kell meg jelölni, tehát nem lehet kevesebbet és többet. Ha mégis kevesebb vagy több pipa után nyom rá az olvasó a szavazás gombra, akkor a következő felirat jelenik meg: “Sikertelen szavazás. Időközben változott a szavazólap, kérjük frissítse az oldalt mielőtt újból megpróbálja!” Ettől nem kell megijedni, egy frissítés után újrakezdhető a művelet.

A 17 koncepcióból az az 5 jut a döntőbe, amely a legtöbb szavazatot kapja a péntek éjfélig tartó voksolás során. A második elődöntő szombaton kezdődik és vasárnapig tart, hétfőtől pedig a legjobb rajzokkal indul a döntő szavazás.

A szavazógépben azokat a számokat kell megjelölni, amelyek a felső vagy a vele azonos számozású alsó gyűjteményre kattintva a képek alatt megjelennek. Így például a 3/25-ös kép a 3-as, a 20/25-ös a 20-as a szavazófelületen, a 13/25-ös és a 14/25-ös pedig a 13, 14.

A cél az, hogy megtaláljuk a 2016-os A csoportos vb-re a legjobb meztervet. Hogy a hivatalos sportszergyártó cég elfogadja-e, részeket átvesz-e belőle, illetve ha nem, akkor esetleg nem hivatalos szurkolói mezzé válik-e majd a győztes terv, azt az idő eldönti, mi mindent megteszünk, hogy eljuttassuk az illetékes helyekre.

A szavazáson regisztrált felhasználóink vehetnek részt, mindenki egyszer szavazhat.

Az összes beérkező művet ebben a cikkben és a linkek között érik el.

Melyik 5 mez tetszik a legjobban?

  • 10, 11 (88%, 184 szavazat)
  • 8 (78%, 162 szavazat)
  • 17 (49%, 103 szavazat)
  • 18, 19 (39%, 82 szavazat)
  • 5 (30%, 62 szavazat)
  • 13, 14 (27%, 56 szavazat)
  • 6, 7 (25%, 52 szavazat)
  • 3 (24%, 50 szavazat)
  • 20 (22%, 45 szavazat)
  • 24 (20%, 42 szavazat)
  • 1, 2 (19%, 39 szavazat)
  • 25 (16%, 33 szavazat)
  • 12 (15%, 32 szavazat)
  • 21, 22, 23 (14%, 30 szavazat)
  • 9 (13%, 27 szavazat)
  • 4 (11%, 24 szavazat)
  • 15, 16 (11%, 22 szavazat)

Összes szavazat: 209

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
október 4., péntek
EL 17:30 BRAFHA 2-3VÉGE
EL 17:30 GYEDAB 6-1VÉGE
EL 18:00 UTEDEB 1-3VÉGE
EL 18:30 FTCMIS 1-2VÉGE
EL 18:40 BJASCC 4-3VÉGE
ICEHL 19:15 VICAVS 1-4VÉGE
AL 21:00 WRMFTC 2-3VÉGE
október 5., szombat
AL 18:30 OHAZEG 5-2VÉGE
AL 19:00 SZGETO 4-7VÉGE
AL 19:30 SPCLHL 4-9VÉGE
AL 20:30 IKOVAS 1-7VÉGE
október 6., vasárnap
EL 14:30 UTEFTC 3-2VÉGE
    • M4 SPORT+
ICEHL 16:00 AVSBOZ 0-3VÉGE
EL 16:30 BRADAB 5-2VÉGE
EL 17:30 GYEFHA 5-2VÉGE
EL 18:00 MISSCC 1-2VÉGE
EL 18:30 DEBBJA 3-4VÉGE
október 8., kedd
CHL 19:00 SKEAVS 4-2VÉGE
október 9., szerda
EL 18:30 FTCDAB 4-2VÉGE
október 11., péntek
EL 18:00 UTEBRA 
EL 18:30 DABBJA 
EL 18:30 FHASCC 
EL 18:30 MISGYE 
október 12., szombat
ICEHL 17:30 AVSASI 
AL 17:45 FTCETO 
AL 18:00 LHLVAS 
AL 19:00 ZEGWRM 
AL 19:30 SPCSZG 
AL 20:30 IKOOHA 
október 13., vasárnap
EL 14:30 FTCSCC 
    • M4 SPORT+
EL 17:00 DABGYE 
EL 17:00 UTEMIS 
EL 17:30 FHABJA 
EL 18:30 DEBBRA