Deveaux a saját testi épségét féltette

 

A Svédországban példátlan botrányt keltő egykori NHL-es verőember profi PR-céget fogadott, hogy hatékonyan védekezzen. Sokadszorra bizonyosodik be, hogy a jégkorongban semmi nem történik előzmények nélkül. Alighanem ez a történet is nélkülözi a hősöket.

Az esetről már korábban is többször írtunk, például itt, itt, itt, itt és itt. A játékos egy pénteki sajtótájékoztatón állt elő a saját verziójával Torontóban. Azt természetesen soha nem fogjuk megtudni, mennyi igaz mindabból, amit elmondott, de mindenképpen Deveaux álláspontjának ismertetésével lesz a kerek a történet. André Deveaux szerint az ügy előzménye a párharc korábbi meccseire nyúlnak vissza, amikor folyamatosan fenyegették őt az ellenfél játékosai azzal, hogy olyan brutálisan fogják leütközni, hogy hordágyon kell majd levinni. A verbális fenyegetéseket tettek követték, a botrányos eset előtti meccsen Helmersson büntetlenül palánkra lökte, ami után hosszan kellett ápolni. Sérülését még saját csapata, a Rögle sem vette komolyan, pedig Kanadában már három orvos is igazolta az agyrázkódás gyanúját.

“Ott álltam egy nagyon komoly sérüléssel, a Vasteras játékosai egyre csak jöttek és fenyegettek, hogy megteszik még egyszer. Egy bizonyos ponton a saját biztonságomat és testi épségemet kellett előtérbe helyeznem. Egy ideje jégkorongozok már, pontosan tudom, mi a különbség a provokálás és a valódi fenyegetés között. Mit tehettem volna? Kijöttünk melegíteni, egyszerre csak hallom, ahogy mondják: Nézd csak, ki van itt? Nézd, ki tért vissza! Aztán valahányszor a félpályához értem, elkezdték mondani: Lehet, hogy ma hordágyon visznek le? Nem is fogod látni, amikor érkezem. Mégis mit tehettem volna? Várnom kellett volna, hátha nem történik meg? Nekem családom van. Ott vagyok egy idegen országban, ahol szemmel láthatóan senki nem törődött velem. Nem akarom kerekesszékben végezni, azon sajnálkozva, hogy talán tehettem volna valamit.” Az ügy előzményeiről fel is került egy videó, amit megmutatunk.

Deveaux azt állítja, hogy a Rögle orvosai nem találtak nála agyrázkódásra utaló jeleket, ehelyett állkapocssérülést és nyakrándulást diagnosztizáltak nála. Ez az egyik legellentmondásosabb része a történetnek, ugyanis Alexander Ramsey, a fegyelmi bizottság elnöke szerint Deveaux nekik az eset után azt nyilatkozta, hogy ő maga titkolta el az orvosok elől a tényt, hogy Helmersson ütközése után elvesztette az eszméletét, mert játszani akart az elitbe jutásról döntő meccsen, hiszen a jövő évi szerződése is azon múlt, sikerül-e a kvalifikáció.

Deveaux-t a fegyelmi bizottság 2016 februárjáig tiltotta el, de azt nem lehet tudni, hogy más bajnokságokban érvényesítik-e az eltiltást. A kanadai játékos ellen távollétében körözést adott ki az ügyészség, de Deveaux megbízta az egyik legjobb svéd ügyvédet, aki együttműködést javasolt neki, azóta már ez az ügy is tisztázódott. Kanadába való visszatérése óta Deveaux-nak saját bevallása szerint három alkalommal kellett bemennie a sürgősségire, egy alkalommal a bátyja házában esett össze. Mindhárom esetben azt mondták neki a doktorok, hogy súlyos agyrázkódása volt. Mindezt megerősítette Dr. Daniel Chet-Ti Wong, egy torontói neurológus is, aki szerint páciense súlyos agyrázkódás utáni tünetektől szenved, amelyet csak hosszas terápiával lehet legyőzni.

Az egyéves eltiltást eredményező eset:

Cimkék: , , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
október 20., vasárnap
KK 13:30 RIGFTC 5-2VÉGE
ICEHL 15:30 LNZAVS 1-3VÉGE
EL 17:00 UTEBJA 1-3VÉGE
EL 17:30 FHAMIS 4-3 BVÉGE
EL 17:30 GYESCC 3-1VÉGE
KK 17:30 BRAENE 6-3VÉGE
EL 18:30 DEBDAB 7-6 HVÉGE
október 22., kedd
ICEHL 19:15 AVSVSV 2-0VÉGE
október 24., csütörtök
AL 19:40 IKOLHL 2-6VÉGE
október 25., péntek
EL 17:30 BRAUTE 2-1VÉGE
EL 17:30 GYEMIS 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFHA 1-5VÉGE
EL 18:30 DABBJA 2-9VÉGE
EL 18:30 FTCDEB 5-2VÉGE
ICEHL 19:15 KACAVS 0-1VÉGE
október 26., szombat
EL 18:00 ETOWRM 
EL 18:00 OHALHL 
EL 19:00 SZGIKO 
EL 19:00 ZEGSPC 
EL 19:40 FTCVAS 
október 27., vasárnap
EL 14:05 BJAFTC 
    • M4 SPORT+
EL 16:30 BRAFHA 
EL 17:30 GYEUTE 
EL 17:30 SCCMIS 
EL 18:30 DEBDAB