Elfogatóparancsot adtak ki Deveaux ellen

   

Svédországban nem veszik félvállról az ügyeket és nem hezitálnak, hogy meghagyják-e sportberkeken belül rendezni a konfliktusokat. Ha azok átlépnek egy határt. Az egykori NHL-es az ügyész szerint átlépte.

Az ügyésznő, Margareta Danielsson-Olvon elfogatóparancsot adott ki a Rögle kanadai játékosa, Andre Deveaux ellen. A 31 éves csatár a Vasteras elleni meccs előtti bemelegítéskor intézett példátlan brutalitású támadást, egyik ellenfele, Per Helmersson ellen. A Vasteras csapatkapitányának ugyan elképesztő szerencsével semmi baja nem lett, még a meccset is végig tudta játszani, ám az ügy hatalmas hullámokat vert az óceán mindkét partján.

A játékvezetők a cselekmény elkövetésekor nem osztottak ki büntetést, de a Rögle már hétfőn bejelentette, hogy közös megegyezéssel azonnal szerződést bontanak a játékossal.

Deveaux 2

A sértett fél csapata, a Vasteras azonban nem elégedett meg ennyivel, szintén hétfőn este feljelentette a játékost a rendőrségen. Ráadásul a rendőrség saját hatáskörben is eljárt, maga is jelentést készített az esetről. Az ügyészség nem sokat vacakolt, kedden kiadta körözést a játékos ellen, akinek a hollétéről egyelőre nem lehet tudni semmit, ám ha nem jelentkezik önként, akkor villámgyorsan nemzetközi elfogatóparancs is érkezhet.

Nem ő az egyetlen azonban, aki bajba kerülhet, hiszen egy frissen publikált videón még az eddigieknél is egyértelműbben látszik, hogy Deveaux az eset előtt közvetlenül a kispaddal tárgyalt. Mikael Gath, a csapat másodedzője határozottan tagadja, hogy bármi ilyesmire kérte volna a játékost, de valószínűsíthető, hogy a hivatalos szervek is meg akarják hallgatni őt.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 20., szerda
FELK 17:00 FHADAB 6-4VÉGE
FELK 18:00 MISUTE 2-3VÉGE
FELK 18:30 FTCDEB 3-1VÉGE
szeptember 22., péntek
FELK 18:00 DABFHA 1-2VÉGE
ICEHL 19:15 AVSRBS 1-4VÉGE
szeptember 23., szombat
SZK 18:00 FTCBJA 4-0VÉGE
    • M4 SPORT+
szeptember 24., vasárnap
ICEHL 17:30 KACAVS 7-3VÉGE
FELK 18:30 DEBMIS 3-5VÉGE
szeptember 26., kedd
ICEHL 19:15 AVSG99 
szeptember 29., péntek
EL 17:30 SCCGYE 
EL 18:30 AVSDAB 
EL 18:30 MISDEB 
EL 18:40 BJAUTE 
ICEHL 19:15 VICAVS 
Partnerünk
Archívum