Három apróság, ami nem is az

   

Olyan részleteket mutatunk a krakkói világbajnokságról, amiket még nem láthattak, de fontos pillanatokban komoly mértékben javíthatják a csapat teljesítményét.

A stáb tagjai azt a feladatot kapták a szövetségi kapitánytól, hogy készüljön a vb-re egy csapatpóló. Az előkészítés során a csapat idősebb magyar játékosai azonban más javaslatot tettek, és végül ez valósult meg. Ezt követően további motivációs eszközöket vetett be a stáb.

A póló helyett első lépésben egy szilikon karkötőt gyártottak a kerettagok részére. A fekete alapon fehér felirat így szólt: Remember why we started. Ez az ötlet tetszett mindenkinek, a játékosok akkor kapták meg, amikor felszálltak a buszra Budapesten. Bevált a terv, megszerették, ennek köszönhető, hogy mindenki végig viselte az utolsó meccs lefújásáig, ebben is játszottak a fiúk. A jégen is látszott, mindenki emlékszik, miért van ott.

karkoto

Az öltözőben Tokaji Viktor rakott ki a csupasz falra A/4-es lapokat, rajtuk a csapat szó betűi szerepeltek angolul. A TEAM felirat alatt pedig egy-egy szó állt, a kezdőbetűkkel: együtt, mindenki, elérni, többet. A lapok előtt és között öt üres hely volt, éppen amennyi meccset játszottunk. Minden mérkőzés után a meccs legjobbjának választott magyar játékos rakott fel egy korongot a falra, a megfelelő helyre.

team vb

De a fal még így is csupasz, rideg volt, ezért egy olyan tablót készült, amely érzelmeket generált a játékosokban. Azok a játékosok szerepelnek ezen a családjukkal, szeretteikkel, vagy kedvenceikkel, akik végigcsinálták a vb előtti utolsó hetet, mind a 27-en. Arra már emlékeztette őket a karkötő, hogy miért vannak a vb-n, ez a tabló mutatta, hogy kikért csinálják, kik a legnagyobb szurkolóik. Bónuszként szerepelt a képen a moszkvai világbajnokság logója. Érdekes módon ezt senki nem vette észre, csak az ünneplés után, már A csoportosként fedezték fel a játékosok.

motivacio vb

Ebből is látszik, hogy nem csak az edzőkre és a fizioterapuetára hárul komoly szerep egy világesemény során, de az összes háttérember megdolgozik a sikerért.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum