Hollywoodi volt ez az egész hét

 

12 örömittas nyilatkozat a lengyel?magyar lefújását követő órából.

Darányi Lea is hazaért épségben az ünneplés után, szerencsére az ő hangrögzítőjén is akadt még jó néhány kis anyag. Az örömmámor közepén beszéltek a játékosok az érzéseikről. Ennek a folyatása mindez.

Vincze Péter (csatár, Magyarország): Óriási élmény volt ez a vébé, még most sem hiszem el, idő kell, hogy feldolgozzam. Eszméletlen szurkolóink vannak, még a kazah meccs után is úgy tapsoltak, mintha mi nyertünk volna 5-0-ra. Felejthetetlen élmény lesz ez a hét egész életemben. Nagyrészt azon múlt a siker, hogy a szurkolók hazai pályát varázsoltak nekünk, tartottuk a taktikát és sikerült gólokat lőnünk.

Kiss Dániel (hátvéd, Magyarország): Leírhatatlan érzés, nem tudom sajnos elmagyarázni, de nagyon büszke vagyok a csapatra, szerintem fantasztikusan szerepeltünk a világbajnokságon. Amivel a legtöbbet piszkáltak, hogy egyedüli újpesti vagyok, de én büszke vagyok erre, és üzenem a liláknak, hogy láttam pár zászlót, köszönöm a szurkolást. Egyébként az egész tábor fantasztikus volt a vébé alatt, nagyon szépen köszönjük nekik.

HUNPOL vb

Fotó: Mudra László (MJSZ)

Kóger Dániel (csatár, Magyarország): Hihetetlen élmény, még nem is feltétlenül fogjuk fel, hogy mi történt. Hihetetlen társaság! Élvezni szeretnénk a pillanatot, eszméletlen jó! Pont azért voltunk sikeresek, mert nem számított, ki lövi a gólt, én, a Sofi, a hátvédek, az volt a lényeg, hogy csapatként játsszunk végig. Az első perctől az utolsóig sikerült ezt végigvinnünk, és hát ez lett a vége.

Nagy Krisztián (csatár, Magyarország): Elhittük, hogy meg tudjuk csinálni, és sikerült. Ehhez kellett 30-35 ember, mindenki beleadott apait-anyait, és sikerült. Teljes mértékben otthon éreztük magunkat, a szurkolók voltak a 23. játékos. Belegondolva a szezonba, nyugodtan mondhatom, hogy ez életem szezonja volt eddig. De minden miskolci ezt mondhatja.

Kovács Csaba (csatár, Magyarország): Ezt nem lehet megunni, elképesztő. Az érzést azzal tudtuk fokozni, hogy ennyi magyar itt volt, és meg tudtuk osztani velük, és nagyon köszönjük nekik, hogy ennyi áldozatot hoztak azért, hogy itt lehessenek és támogathassanak minket, ez egy hihetetlen történet. Azt, hogy Krakkóban túléneklik a lengyeleket, hát nem is tudom, hogy tudnánk ezt meghálálni nekik.

Bálizs Bence (kapus, Magyarország): Ez parádés érzés. Ez a világbajnokság most nem rólam szólt, de hát ez egy ilyen történet. Nagyon örülök így is a csapat sikerének, és ez egy különleges élmény nekem, hiszen még U18-ban is együtt jutottunk fel egyszer Rajna Mikivel. Most nagy pihenés következik, az biztos.

Vas János (csatár, Magyarország): Hihetetlen érzés, még fel sem fogtam, 2008-ban is egy eszméletlen élmény volt azzal a csapattal, de kicserélődött sok mindenki, és rengeteg minden történt is azóta. És most újra átélni ezt, az tényleg hihetetlen. Mindenki nagyon jóban van minden csapattaggal, ez volt a lényeg. Jól fejeztem be az évet.

Szirányi Bence (hátvéd, Magyarország): Most a megérdemelt pihenőt fogjuk tölteni, aztán pedig kezdődik a felkészülés. Rég volt ilyen összetartó a csapatunk, nagyon családias környezet lett, és ez segített feljutni. A kulcs a kemény munka volt, azt is kérték tőlünk, hogy dolgozzuk túl az ellenfeleket, amit meg is tudtunk tenni. Nagyon jó érzés volt látni a szurkolókat, ők voltak a pályán a 7. játékos, ha a kapust is belevesszük.

Orbán Attila (hátvéd, Magyarország): A meccs előtt nyilatkoztam, hogy csodára leszünk képesek, ez sikerült is. Óriási élmény ez! Régóta nem volt ilyen sanszunk, és éltünk vele, megcsináltuk azt, amire legbelül mindenki vágyott. Rengeteg magyar szurkoló volt kinn, sikerült elnyomni a lengyeleket a pályán és azon kívül is, nagy plusz erőt adtak nekünk a drukkerek. Nagyon boldog vagyok, büszke vagyok rá, hogy itt lehetek a válogatottal, és a csapat tagja lehetek. Remélem, a következő évben is csodát tudunk majd mutatni azzal, hogy bennmaradunk.

Pozsgai Tamás (hátvéd, Magyarország): Még nem tudom földolgozni ezt, nem tudom elmondani sem, milyen érzések vannak bennem. Szerintem ez még csak később fog bennünk tudatosulni, hogy mit is vittünk mi itt végbe. Mindenesetre az biztos, hogy ez nagyon jó érzés. Ahogy a csapat összeállt erre a vébére, az fantasztikus volt, az utóbbi években ez volt a legjobb brigád, most volt a legjobb a hangulat. Minden meccsen ki tudtuk hozni a csapatnak azt a karakterét, amelyiket éppen kellett.

Benk András (csatár, Magyarország): Sok értelmeset nem hiszem, hogy tudok mondani. Nem tudom még, hogy mi történt. Ez nekem már a második ilyen, és nagyon hasonló, apró különbség, hogy pár ezerrel több magyar szurkoló van itt. Ez annyira hihetetlen volt, amikor kijöttünk, azt hittem, otthon játszunk, az Arénában. Megcsináltuk, sikerült, ott vagyunk, jövőre megyünk az A csoportba!

Sebők Balázs (csatár, Magyarország): Rettentő boldogok vagyunk, nehezen találok szavakat. Ez nem semmi, amit ezen a héten produkáltunk. A közönség egészen fantasztikus volt, baromi jó volt a hangulat. Nagyon jó mérkőzés volt a lengyelek elleni is, és most mi vagyunk a boldogak. Kicsit hollywoodi volt ez az egész hét, kellett is ez az izgalmas befejezés.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum