

Nem tudtunk versenyben maradni
A második nagy vereségét szenvedte el ifiválogatottunk a debreceni vb-n. Williamson ígéri, mérgesek leszünk, feltöltődünk és beleállunk a hátralévő két meccsbe.
Glen Williamson (szövetségi edző, Magyarország): Az első harmadban és a második első felében jól játszottunk, azután viszont rengeteg kiállításunk volt. Az ellenfél pedig hajtott, és egyre több momentuma lett, elkezdett gólokat lőni. A fehéroroszok sokkal idősebbek, tapasztaltabbak és nagyon jól képzettek, az orosz ligában játszanak a játékosok. De felvettük a versenyt, nem adtuk fel és a kapusunk is jól védett. A csapat nagy része nagyon keményen dolgozott. Az eredmény nem volt igazán mérvadó a meccs első felében, a másodikban inkább. Egyszerűen nagyon kitámadtak és folyamatosan nyomtak, nem tudtunk versenyben maradni. Ezt a meccset nem elfelejteni kell, igazából nagyon is emlékezni kell rá. Két dolgot lehet csinálni a mi helyzetünkben: lehajtani a fejünket és feladni, vagy mérgesnek lenni, feltöltődni és beleállni a hátralévő két meccsbe. Mi az utóbbit fogjuk csinálni.
Jevgenyij Buckevics (szövetségi edző, Fehéroroszország): Sajnos gyenge ellenfélnek tartották játékosaim a magyarokat, kicsit elbízták magukat a srácok, az első harmadban emiatt két gólt is kaptunk. A második harmad előtti szünetben kaptak egy kis fejmosást, és a sorokat is megbolygattuk az első harmad tapasztalatai alapján. A célunk, tehát a feljutás felé, úgy gondolom, hogy jól haladunk.
Bors Gergely (kapus, Magyarország): Az első harmadot nagyon jól bírtuk, az egész csapat nagyon küzdött, mindenki odatette magát, blokkoltunk, jó volt a védekezés, kitámadtunk, amikor kellett. A második harmadban szereztünk egy gólt, ami jót tett nekünk, de aztán hirtelen rákapcsoltak a fehéroroszok, mi pedig kicsit talán leengedtünk. A második harmadban azzal a négy lőtt góllal nagyon levittek minket. A harmadik játékrészben sok volt a felesleges kiállítás, ennyi emberhátránnyal pedig nem lehet meccset nyerni. Próbáljuk a legtöbbet kihozni magunkból, csütörtökön lesz egy kis pihenés, és edzünk, hogy minél jobban fel tudjunk készülni a pénteki meccsre.
Szabad Kevin (csatár, Magyarország): A második harmadtól rengeteg kiállítást csináltunk, sok lehetőséget adtunk a fehérorosz csapatnak, ami visszaütött. A padon az első harmadban még mindenki buzdította a másikat, de aztán valamiért elcsitultunk. Sajnos nem először fordul elő, hogy kétgólos vezetés után kapunk sok gólt. Össze kell ülni az egész csapatnak, és meg kell beszélnünk, hogy mit tudunk tenni. A szünnapon sokat fogunk egymással beszélgetni.
Fotó: Derencsényi István
További cikkek
- Garát Zsombor a New York Islanders edzőtáborában
- Úgy éreztem, én vagyok itt a legbutább, de egyszersmind a legboldogabb ember
- Rég vártam ennyire izgatottan egy új szezont
- Henrik Nilsson Nilsson Henrik lett
- Egy új ciklus nem azt jelenti, hogy 15 új játékosra van szükség
- A 17 ezres gigaarénától a tábori retróig
- Kína mellett Dánia jutott fel az A csoportba
- Magyarország–Franciaország 3-2
- Magyarország–Románia 9-3