Nagy-Britannia legyőzte Lengyelországot

   

Ukrajna pedig Gomelben szenvedett vereséget.

A divízió 1/A-s világbajnokság házigazdája, Lengyelország Nottinghamben lépett jégre. A 4000 néző előtt zajló találkozó 26. percében 2-1-re vezettek a lengyelek, ám a második harmad folytatásában 3 gólt lőttek a britek. A hazaiak megőrizték az előnyüket a harmadik játékrészben is, végül 6-4-re nyert Nagy-Britannia. A lengyelek elvesztették legjobb hátvédjüket. Adam Borzecki a DEL2-ben játszó Bietigheim Steelers csapatkapitánya, s mivel csapata bejutott az április 17-én kezdődő döntőbe, nem állhat a válogatott rendelkezésére. Ugyanez a veszély fenyegeti a másik oszlopot, Pawel Droniát, aki a másik elődöntőben érdekelt, éppen Vas Mártonék ellen játszik. Itt az állás 2-2.

Ukrajna is lejátszotta első felkészülési mérkőzését. A felbolygatott kerettel rendelkező északkeleti szomszédunk 3-2-es vereséget szenvedett a fehérorosz klubcsapat Gomel ellen. Andrej Mihnov és Roman Blahij egyaránt 1+1 ponttal zárt, a kapuban pedig Eduard Zaharcsenko állt.

Az A csoportos vb-re készülő válogatottak közül Finnország magabiztosan verte 4-0-ra Németországot Lahtiban. A hazaiak kapujában Atte Engrennek nem adtak sok feladatot a németek, 12 védéssel ért el shutoutot.

Büntetők döntöttek a cseh?szlovák rangadón. A Jihlavában megrendezett mérkőzésen a Kovár testvérek vezették 3-2-es sikerre a hazai csapatot. A kapus, Jakub Kovár mindegyik büntetőt védte, míg Jan Kovár volt az egyetlen, aki betalált a rávezetések során.

Az első harmadban lezajlottak az érdemi események Rigában. Már a 17. percben kialakult a 2-1-es francia sikert jelentő végeredmény. A lettek nem nevezték Janis Kalninst.

Dánia legyőzte Fehéroroszországot. A mérkőzésen 12 emberelőny maradt kihasználatlanul, amin végül 3-1-re nyertek a dánok.

Ausztria:

2015. április 8., 18.00: Ausztria?Magyarország 2-4
2015. április 10., 19.00: Magyarország?Ausztria (Budapest)
2015. április 19., 18.00: Szlovénia?Ausztria (Ljubljana)
2015. április 28., 20.30: Ausztria?USA (Bécs)
2015. április 29., 19.00: Ausztria?Kanada (Bécs)

Csehország:

2015. április 3., 19.00: Norvégia?Csehország 0-4
2015. április 4., 17.00: Norvégia?Csehország 0-1
2015. április 9., 17.00: Csehország?Szlovákia 3-2 h.
2015. április 10., 18.00: Csehország?Szlovákia (Jihlava)
2015. április 17., 19.00: Svédország?Csehország (Umea)
2015. április 19., 15.00: Svédország?Csehország (Timra)

Dánia:

2015. április 3., 20.00: Franciaország?Dánia 4-2
2015. április 4., 20.00: Franciaország?Dánia 4-3
2015. április 9., 17.00: Dánia?Fehéroroszország 3-1
2015. április 10., 17.00: Dánia?Fehéroroszország
2015. április 16., 19.30: Dánia?Svájc (Rungsted)
2015. április 18., 17.00: Dánia?Svájc (Rödovre)

Fehéroroszország:

2015. április 2., 19.00: Fehéroroszország?Lettország 2-1
2015. április 4., 17.00: Fehéroroszország?Lettország 0-1
2015. április 9., 17.00: Dánia?Fehéroroszország 3-1
2015. április 10., 17.00: Dánia?Fehéroroszország
2015. április 16., 16.30: Szlovákia?Fehéroroszország (Kassa)
2015. április 18., 17.00: Szlovákia?Fehéroroszország (Poprád)
2015. április 24., 18.00: Fehéroroszország?Norvégia
2015. április 25., 17.00: Fehéroroszország?Norvégia

Finnország:

2015. április 1., 19.45: Svájc?Finnország 4-1
2015. április 3., 15.45: Svájc?Finnország 0-2
2015. április 9., 17.30: Finnország?Németország 4-0
2015. április 10., 17.30: Finnország?Németország (Espoo)
2015. április 16., 18.30: Finnország?Oroszország (Tampere)
2015. április 18., 14.00: Finnország?Oroszország (Helsinki)

Franciaország:

2015. április 3., 20.00: Franciaország?Dánia 4-2
2015. április 4., 20.00: Franciaország?Dánia 4-3
2015. április 9., 19.30: Lettország?Franciaország 1-2
2015. április 10., 19.30: Lettország?Franciaország
2015. április 16., 19.15: Németország?Franciaország (Füssen)
2015. április 18., 20.15: Németország?Franciaország (Ravensburg)
2015. április 24., 19.30: Franciaország?Svájc (Grenoble)
2015. április 26.: Franciaország?Svájc (Lyon)

Kanada:

2015. április 29., 19.00: Ausztria?Kanada (Bécs)

Lettország:

2015. április 2., 19.00: Fehéroroszország?Lettország 2-1
2015. április 4., 17.00: Fehéroroszország?Lettország 0-1
2015. április 9., 19.30: Lettország?Franciaország 1-2
2015. április 10., 19.30: Lettország?Franciaország (Riga)
2015. április 17., 20.00: Norvégia?Lettország
2015. április 18., 17.00: Norvégia?Lettország
2015. április 24.: Lettország?Szlovákia (Riga)
2015. április 25.: Lettország?Szlovákia (Riga)

Németország:

2015. április 5., 20.00: Németország?Oroszország 0-3
2015. április 6., 16.30: Németország?Oroszország 2-3 b.
2015. április 9., 17.30: Finnország?Németország 4-0
2015. április 10., 17.30: Finnország?Németország (Espoo)
2015. április 16., 19.15: Németország?Franciaország (Füssen)
2015. április 18., 20.15: Németország?Franciaország (Ravensburg)
2015. április 24., 19.30: Dánia?Németország (Vojens)
2015. április 25., 19.30: Dánia?Németország (Vojens)
2015. április 29., 17.00: Németország?Szlovénia (Berlin)

Norvégia:

2015. április 3., 19.00: Norvégia?Csehország 0-4
2015. április 4., 17.00: Norvégia?Csehország 0-1
2015. április 10., 19.00: Svédország?Norvégia (Oskarshamn)
2015. április 11., 15.00: Svédország?Norvégia (Norrköping)
2015. április 17., 20.00: Norvégia?Lettország
2015. április 18., 17.00: Norvégia?Lettország
2015. április 24., 18.00: Fehéroroszország?Norvégia
2015. április 25., 17.00: Fehéroroszország?Norvégia

Oroszország:

2015. április 5., 20.00: Németország?Oroszország 0-3
2015. április 6., 16.30: Németország?Oroszország 2-3 b.
2015. április 8., 19.45: Svájc?Oroszország 3-4 h.
2015. április 10., 20.00: Svájc?Oroszország (La Chaux-de-Fonds)
2015. április 16., 18.30: Finnország?Oroszország (Tampere)
2015. április 18., 14.00: Finnország?Oroszország (Helsinki)
2015. április 24., 19.30: Oroszország?Svédország (Mityiscsi)
2015. április 25., 17.00: Oroszország?Svédország (Mityiscsi)

Svájc:

2015. április 1., 19.45: Svájc?Finnország 4-1
2015. április 3., 15.45: Svájc?Finnország 0-2
2015. április 8., 19.45: Svájc?Oroszország 3-4 h.
2015. április 10., 20.00: Svájc?Oroszország (La Chaux-de-Fonds)
2015. április 16., 19.30: Dánia?Svájc (Rungsted)
2015. április 18., 17.00: Dánia?Svájc (Rödovre)
2015. április 24., 19.30: Franciaország?Svájc (Grenoble)
2015. április 26.: Franciaország?Svájc (Lyon)

Svédország:

2015. április 2., 16.30: Szlovákia?Svédország 3-4
2015. április 4., 17.00: Szlovákia?Svédország 3-1
2015. április 10., 19.00: Svédország?Norvégia (Oskarshamn)
2015. április 11., 15.00: Svédország?Norvégia (Norrköping)
2015. április 17., 19.00: Svédország?Csehország (Umea)
2015. április 19., 15.00: Svédország?Csehország (Timra)
2015. április 24., 19.30: Oroszország?Svédország (Mityiscsi)
2015. április 25., 17.00: Oroszország?Svédország (Mityiscsi)

Szlovákia:

2015. április 2., 16.30: Szlovákia?Svédország 3-4
2015. április 4., 17.00: Szlovákia?Svédország 3-1
2015. április 9., 17.00: Csehország?Szlovákia 3-2 h.
2015. április 10., 18.00: Csehország?Szlovákia (Jihlava)
2015. április 16., 16.30: Szlovákia?Fehéroroszország (Kassa)
2015. április 18., 17.00: Szlovákia?Fehéroroszország (Poprád)
2015. április 24.: Lettország?Szlovákia (Riga)
2015. április 25.: Lettország?Szlovákia (Riga)

Szlovénia:

2015. április 7., 18.00: Horvátország?Szlovénia 2-5
2015. április 10., 19.00: Szlovénia?Japán (Jesenice)
2015. április 12., 17.00: Magyarország?Szlovénia (Budapest)
2015. április 15., 19.00: Szlovénia?Japán (Jesenice)
2015. április 19., 18.00: Szlovénia?Ausztria (Ljubljana)
2015. április 29., 17.00: Németország?Szlovénia (Berlin)

USA:

2015. április 28., 20.30: Ausztria?USA (Bécs)

Cimkék: , , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum