Energiával a rutin ellen

   

Fiatal, harcos, energikus UTE várja a MOL Liga legrutinosabb csapatát a negyeddöntő egyik ágán. Három év után tér vissza a playoff hoki Budapestre.

2010. december 22-én játszotta utolsó mérkőzését a MOL Liga rájátszásában az UTE. Akkor többek között a ma az Érsekújvárt vezető Lubomir Hurtaj 2 góljával és 1 gólpasszával már 8-0 volt a HSC Csíkszereda javára az előny, amikor az amúgy is tartalékosan Csíkszeredába utazó, és a pályaválasztói jogát feladó, rengeteg saját nevelésű fiatallal felálló UTE létszáma a sérülések miatt az előírt minimum alá csökkent és a meccs félbeszakadt. Azóta most első ízben készülhetnek a lilák a rájátszásra, mégpedig a címvédő Érsekújvár ellen.

Ha a szezon eddigi történéseit nézzük, nem is esélytelenek az újpestiek a párharcban. Bár a jóval fiatalabb és a fizikai játéktól nem idegenkedő UTE számára Szilassy Zoltán edző szerint hosszabb sorozatban jobbak lennének az esélyek. A lilák a szezon nyitómeccsén már komolyan ráijesztettek az Érsekújvárra, négygólos előnyt szereztek, amelyet drámai módon adtak el az utolsó 20 percben, majd hosszabbításban kaptak ki. A szezon második összecsapásán Érsekújváron is büntetők döntöttek. Harmadik nekifutásra született az első rendes játékidős érsekújvári győzelem, de az a meccs sem volt túl sima. Az UTE vezetett, a hajrába döntetlennel fordultak a csapatok, az utolsó 5 percben nyerte meg a meccset az Újvár. A második felvidéki meccsen azt is megmutatták a lilák, hogy képesek nagy hátrányból is felzárkózni, végül azért 3 góllal kikaptak. A szezon egyetlen rendkívül egyoldalú meccsére újév után került sor. A meccs felétől összeomlott az UTE védekezése, és a vége 6 gólos újvári győzelem lett. Hatodik nekifutásra aztán sikerült a bravúr, a lilák 3-0-s vereséggel küldték haza az érsekújváriakat, amivel egyszersmind több, mint hat év után zártak kapott gól nélkül bajnoki meccset.

utenza-ml_140917_027_resize

Fotó: Mudra László (jégkorong blog)

A házigazda lilák szezonjára az első hónapokban a hullámzás és az instabil védekezés volt jellemző. Sokat mond teljesítményükről, hogy a szezon végén a fél csapatát kölcsönadó és kiárusító, utolsó 4 meccsén 25 gólt kapó HSC Csíkszereda is csak az utolsó fordulókban hagyta le őket a kapott gólok számát tekintve. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a szezon végére a csapat játéka és védekezése stabilizálódott, és a két tehetséges fiatal kapus, Pleszkán és Ágoston mellé hozott Ales Sila jelenléte is jót tett, amióta ő a csapatnál van, a két hazai kapus is jobb teljesítményt nyújt. Az UTE számára eddig igazából egyedül a Miskolc jelentett reménytelennek látszó feladatot, igaz, esetleges továbbjutás esetén éppen ők várnak rájuk majd az elődöntőben.

Az Érsekújváriak szereplésére rányomta a bélyegét, hogy idén egy kerettel kell két fronton vitézkedniük. Az idény első részében a legfontosabb az volt, hogy mindkét bajnokságban, tehát a MOL Ligában és a szlovák harmadosztályban is bebiztosítsák a rájátszást érő pozíciót. Ezért rotálni kellett a játékosokat, hogy a tapasztalt, ám sok idősebb játékosból álló keretben mindenki megfelelő pihenőidőhöz juthasson. Az Érsekújvár játékoskeretében hemzsegnek az olyan játékosok, akiket minden szlovák hokiszurkoló megsüvegel. Sok nagy egyéniség egyidejű jelenléte  azonban sokszor okoz problémákat az öltözőn belül. Ezt két edzőváltás, és Peter Polcik majd Marek Uram év közbeni távozása is jelezte. Lubomir Hurtaj személyében jelenleg a harmadik vezetőedzőjét fogyasztja a csapat. A nagy tekintélyű center talán megoldást kínálhat az összetartással kapcsolatos gondokra. Mivel ő már akkor vette át a stafétabotot, amikor az Újvár szempontjából a rájátszás ügye már eldőlt, az igazi próbatétel számára is az UTE elleni első negyeddöntő meccsel érkezik el.

“A DAB elleni meccs után kaptak 3 nap szünetet a fiúk – mondta Szilassy Zoltán, az UTE mestere. – A sérülteknek illetve a rengeteg beteg játékosnak is jól jött ez a szünet, és persze nagyon sűrű volt a január, sok meccs volt és mind élet-halál volt a számunkra. Van aki meggyógyult és vannak újabb betegek is. Dömötör, Gágyor, Elomo, Durak is lázas. Kedden fogom majd látni, hogy ki tud közülük jégre lépni. Sila már jégen edz, bár még nem 100%-os a lovaglóizma.

Csütörtökön és pénteken kemény terhelést kaptak a fiúk szárazon és jégen egyaránt. Szombattól már a Érsekújvár elleni játékterv illetve sebesség volt a fókuszban. Új edző van az ellenfélnél, ezért a videó elemzés még részletesebb a megszokottnál, mert új tendenciák lehetnek az Újvár játékában. Ez már a playoff és ez új bajnokság, másképp kell hokizni, itt harcolni kell minden pillanatban, cserében. Nem számít, hogy mi volt eddig, viszont remélem sokat tanultunk az egymás elleni 6 meccsből.

A rutin, a playoff-rutin nagyobb a másik oldalon, de mi ezt harccal, energiával, önfeláldozó és szervezett hokival akarjuk kompenzálni. Januárban szinte rájátszásszerű meccseket kellett játszanunk és nem tettük rosszul a dolgunkat. De ennél most sokkal több kell a játék minden szegmensében.”

“Elérkeztünk a MOL Liga végkifejlethez – nyilatkozta Lubomir Hurtaj, az Érsekújvár edzője –, kezdődik a rájátszás a számunkra is az UTE otthonában. Egy hetünk volt a felkészülésre és a regenerációra. Komoly munkát végeztünk, a játékosok jól állták a sarat. Napi két edzéssel készültünk. Tudatában vagyunk annak, milyen fontosak ezek a mérkőzések. Az UTE ebben az idényben nagyot lépett előre, komoly csapatuk lett, övék a liga egyik legerősebb sora. Egy kicsit hátráltatott bennünket a megfázás a készülés során, de szerencsére most már minden játékosom készen áll a rájátszásra. Idén is a döntőbe szeretnénk jutni, ehhez az első lépést szeretnénk megtenni kedden este.” Az Érsekújvárban biztos nem áll rendelkezésre a szlovák Universiade-válogatottal Granadában játszó Andrej Sucharda.

UTE–Érsekújvár 3-4

   

Egy harmadig tartott az UTE playoffos lámpaláza, és ez végül a meccsbe került. Az első harmadban három gólt kaptak a lilák, de aztán jött Pleszkán, aki lehúzta a rolót, elöl pedig összeállt a játék, így nem csak ledolgozta hátrányát a hazai csapat, de minden esélye megvolt a győzelemre is. Végül Weissmann középtávoli lövése döntötte el a korszerű hokit és nagy izgalmakat hozó meccset a negyedik játékrész 15. percében.

Az idei szezon leggyengébb első harmadát produkálta az Érsekújvár ellen az UTE. Idegesen, pontatlanul kezdtek Szilassy Zoltán tanítványai, az Újvár már 47 másodperc elteltével megszerezte a vezetést, Siláról jött ki egy korong Faith lövése után, amit Chrenko kotort a hálóba. Az 5-5 elleni játékot abszolút uralták ebben a periódusban a vendégek, gyorsabban és precízebben játszottak, villámgyorsan kerültek helyzetbe az újpesti kapu előtt. Különösen jó formában játszott Podstavek, aki a 8. és a 15. percben is villant. Előbb a kapu mögül vette észre kiválóan a középre érkező Kowalczykot, majd egy korongszerzést követően termett másodpercek alatt Sila előtt, a pakkot pontosan tette a túloldalon érkező Caladinak, amivel már 3-0-ra vezettek. Közben a liláknak is akadtak helyzetei jócskán, hiszen a vendégek nagyon sokat szabálytalankodtak. A negyedik percben közel két teljes percre emberelőnybe kerültek Elomóék, azonban a fórt végigdolgozó és Kiss Dániel helyett Csányival felálló első sor igazán komoly lehetőséghez nem jutott, távoli próbálkozásaikat magabiztosan hárította Cikánek. Ezt követően még három alkalommal játszottak négy mezőnyjátékos ellen, de gólt egyetlen alkalommal sem sikerült szerezni. Az első sort nagyon komolyan megfogták a felvidékiek, örömteli volt viszont, hogy a Csányival, Tóth Gergővel, Virág Csabával felálló második sor is komoly munkát végzett, helyenként kimondottan veszélyesen játszott. Két perccel a harmad vége előtt az UTE kapust cserélt, vélhetően Sila jelezte, hogy nem jött rendbe teljesen a lovaglóizom-sérülése, helyére Pleszkán érkezett.

UTENZA 2

Fotó: Rózsa Zoltán

A második játékrészre mindkét csapat egészen más felfogásban korcsolyázott ki. A vendégek az első pár perc alatt nem kevesebb, mint négy alkalommal ütötték tilosra a korongot, az UTE pedig élt a túloldalon fellazuló koncentráció adta lehetőséggel, Csányi juttatta közelről a korongot a hálóba, megszerezve csapatának a szépítő találatot a 25. percben. Szintén fontos volt, hogy Pleszkánnak egyre nagyobbakat kellett védenie, amit egyre nagyobb magabiztossággal meg is tett a fiatal magyar kapus. A gól után az Érsekújvár igyekezett kicsit aktívabb szerepet vállalni, a rengeteg les, köztük számos szándékos les jelezte, hogy nem is olyan egyszerű dolog ez. Azért a harmad felére sikerült rendbe tenni a támadójátékot, élvezetes oda-vissza meccset láthatott ekkor a kilátogató mintegy nyolcszáz néző. Mindkét oldalon akadtak gólszerzési lehetőségek szép számmal, az eredmény azonban nem változott. A harmad első kiállítására több mint tíz percet kellett várni, ekkor Hegyi Ádám Zoltán volt szabálytalan Podstavekkel szemben, aki ráadásul vérző orral hagyta el a jeget, így négy nagyon nehéz perc várt a lilákra. Amit azonban hibátlan teljesítményt nyújtva, nagyon fegyelmezetten védekeztek ki, igazán veszélyes helyzetet az Újvár nem tudott kialakítani, az érkező lövéseket pedig Pleszkán szedte össze. A harmad hajrájában az Érsekújvár igyekezett elejét venni az újpesti próbálkozásoknak, már a támadóharmadban letámadta ellenfelét, komoly zavart okozva a korongkihozatalban. De az UTE védekezése is összeállt, az Újvár is sokkal nehezebben, komoly fennakadásokkal tudta csak megoldani a korong bevitelét a hazaiak harmadába, így folyamatos nyomást nem tudott gyakorolni ellenfelére. Ráadásul az összeszedett újpesti védelem sokkal nagyobb hatékonysággal tudott korongot szerezni ellenfelétől. Egy ilyen koronglopás követően a meccs egyik legjobbja, Kiss Dániel varázsolta oda saját kapuja előteréből az ellenfél kékjénél várakozó Tóth Gergő ütőjére a korongot, aki elképesztő magabiztossággal értékesítette a szólót, egygólosra csökkentve a különbséget a harmad utolsó percében. Lehetett volna egál is, azonban Csányi szólóját Cikánek óriási bravúrral védte, így maradt a 3-2-es vendégelőny.

Újpesti fölénnyel kezdődött a záró húsz perc, a legnagyobb helyzet Elomo előtt adódott, de kimaradt a szóló, pedig elsőre úgy tűnt összejön a csel Cikánekkel szemben. Ha az első két harmad alapján megdicsértük a második újpesti sort, akkor kijár ugyanez a Reiter, Pichler és Turbucz alkotta harmadiknak is, amely szintén minden tőle telhetőt megtett és az idő múlásával egyre többet is tett hozzá csapata teljesítményéhez. A túloldalon egyszer tudott veszélyeztetni a Podstavek, Caladi, Chrenko hármas, de Pleszkán továbbra is jól védett. A hazai fölény végül a 49. percben hozta meg gyümölcsét, amikor Durak lövését nem tudta megfogni Cikánek, a lecsorgóra pedig az egész mezőnyben talán a legtöbb munkát végző Teemu Elomo ért oda, kiegyenlítve az állást. Az újabb hazai gólt ismét nehezen viselték a vendégek, Brandis ülhetett ki 2 percre palánkra lökésért. Az előnyben helyzetekig jutott az UTE, a vezetést nem sikerült átvennie Mihalikéknak. Kiegészülve nagyon komoly játékot nyomott az Újvár, elképesztően nagy iramban, sok és pontos passzal járatták a korongot, az UTE hősiesen védekezett. Mintegy négy percen keresztül tartott az elképesztő nyomás, ekkor Huba szabálytalankodott, ami után némi levegőhöz jutottak a hazaiak. Az előny alatt ráadásul Elomo meccslabdát passzolt Tapiónak, aki azonban nem tudta egyből ellőni a korongot, a második kísérletre pedig Cikánek már odaért.

Jöhetett a hosszabbítás első harmada, amelyben a szabályok szerint négy-négy mezőnyjátékos nézett egymással farkasszemet. Ez és a hirtelen halál azt jelentette, hogy szinte új meccs kezdődött a mérkőzésen belül, hiszen egészen mást kellett játszani mindkét oldalon, mint addig. A kezdeti rövid tapogatózás után az UTE hamar eldönthette volna a mérkőzést, előbb Tapio varázsolta Kiss Dániel ütőjére a korongot, majd Mihalik hozta helyzetbe Csányit, Cikánek mindkét esetben óriási bravúrral védett. Majd Elomo hozta nagyon szépen helyzetbe Durakot, a kapáslövést azonban ismét védte Cikánek. Egykapuzott ebben az időszakban a hazai csapat, nyomasztó fölényt alakítottak ki a vendégek kapuja előtt, azonban tudható volt, a legkisebb pontatlanság is a meccsbe kerülhet, roppant feszült játékot hozott a ráadás első harmadának első fele. Ezt nem bírta fejben az Újvár, Brandis akasztotta a mellette kilépni igyekvő Elomót, két percre emberelőnybe került az UTE. Feljavult azonban az újvári védekezés, így kihúzták a két percet. Két másodperccel az előny letelte előtt azonban Mihalikkal szemben is szabálytalankodtak a vendégek, így két másodpercig 5-3, majd 5-4 ellen folytatódott a játék. A legnagyobb helyzet Csányi előtt adódott, azonban jól helyezett lövését is fogta a szlovák kapus. Kiegészülve az első játékmegszakításig 5-5 mezőnyjátékossal játszottak a csapatok, ebben az Érsekújvár volt a jobb, de Kowalczyk közeli bombáját védte az addig hibátlanul védő Pleszkán. Aztán öt és fél perccel a harmad vége előtt Weissmann szánta el magát lövésre távolról és a korong valahogy utat talált a kapuba, ezzel 4-3-ra nyert az Érsekújvár.

Hőkamerás képen a Zámky harmada piros lenne

   

Mindkét edző szerint közel állt az UTE a győzelemhez a MOL Liga-negyeddöntő első meccsén.

Szilassy Zoltán (vezetőedző, UTE): Sajnos az első harmadban nagyon rosszul kezdtünk. Sikerült visszajönni nagy erőfeszítés árán. A második harmadtól mi domináltunk,  ha megnéznénk egy hőkamerás képen, hogy hol volt a korong,  a Zámky harmada piros lenne, a miénk meg zöld.  Már 3-3 után is, majd a hosszabbításban is nagyon sok lehetőségünk volt gólt lőni és megnyerni a meccset. Ez is egy tanulási folyamat a srácoknak,  hogy most össze kell szednünk magunkat, elmenni a bajnok otthonába és ott diadalmaskodni.

Lubomir Hurtaj (vezetőedző, Érsekújvár): Ilyen a sport, egyszer fent, egyszer lent.  Jól kezdtünk, kezünkben volt a meccs, aztán visszaestünk. Nagyon sok helyzete volt az UTE-nak, mi pedig nem találtuk magunkat. Nagyon sok emberhátrányunk volt,  nagy nyomás nehezedett ránk,  de elég volt egy helyzet, hogy megnyerjük a meccset. Nagyon boldog vagyok!

Erste Liga, Megyeri út, 907 néző. Játékvezetők: Varjú, Halassy, Pálkövi, Vas.
Sila: 76,9% (Pleszkán: 97,3%)
K
Cikánek: 94,3% (Krajcovic)
Durák, Kiss, Mihálik, Tapio, Elomo
1
Huba, Durco, Stefanka M., Frolík, Faith
Lindgren, Hegyi, Virág Cs., Tóth, Csányi
2
Kowalczyk, Siska, Podstavek, Caladi, Chrenko
Zalavári, Garbacz, Reiter, Pichler, Turbucz
3
Baron, Hrudík, Dubec Martin, Dubec Marek, Weissmann
Sommer, Fekti, Szűcs
4
Král, Duris A., Brandis, Stefanka O., Tábi
Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt
E
Lubomir Hurtaj, Peter Udvardy
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 00:47 NZÁ Chrenko Faith Frolík
0-2 07:25 NZÁ Kowalczyk Podstavek Caladi
0-3 14:32 NZÁ Caladi Podstavek Chrenko
1-3 24:01 UTE Csányi Virág Cs. Lindgren
2-3 39:16 UTE Tóth Kiss
3-3 48:29 UTE Elomo Durák Mihálik
3-4 74:27 NZÁ Weissmann Chrenko Hrudík
53 Kapura lövések száma 50
6 Kiállításpercek 38

Az UTE–Érsekújvár góljai

   

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum