

Napokon belül kaphatók a prágai vb jegyei
Február 12-én indul az egyéni jegyértékesítés. A bérletek árusítása már zajlik, 12-én 13 órától azonban egy-egy mérkőzésre is meg lehet váltania a jegyeket. Négy hónappal a korongbedobás előtt a székek 45%-a már elkelt.
Nagyon jól haladnak a bérleteladások, eddig közel 330 ezer ülőhelyre adtak el jegyet. Erről Marketa Sterbova, a szervezőbizottság főtitkára számolt be az iihf.com-nak. November 4-én kezdték meg az árusítást, a cseh csapat csoportmeccseire öt óra alatt minden jegy elkelt. Az értékesítés második fázisa február 12.én indul. Mivel a szervezők a lehető legtöbb jegyet szeretnék olyanoknak eladni, akik ki is mennek a mérkőzésre, ezért mindenkinek, aki előzetesen foglalt bérletet, beleértve a torna hivatalos partnereit is, legkésőbb február 10-11-ig lesz módja kifizetni, illetve átvenni azt. Február 11-én az egész értékesítési rendszer működését leállítják, az át nem vett vagy ki nem fizetett jegyeket visszaforgatják a rendszerbe és február 12-én indítják újra az eladásokat.
Jegyeket vásárolni a két helyszínen, vagyis a prágai O2 Arénában, illetve az ostravai CEZ Arénában, valamint online a www.sazkaticket.cz weboldalon keresztül lehet. Mivel a jegyek száma erősen limitált, ezért egy személy csak 10 jegyet vehet meg. A csoportkörre szóló jegyek ára 7-61 euró között mozog, a negyeddöntőket vagy 86 vagy 107 euróért lehet megtekinteni, az elődöntőkre szintén két árkategóriát alakítottak ki a szervezők: egy 168 eurósat és egy 208 eurósat, a bronzmeccsre 154 vagy 194 euróért juthatunk be, míg a döntőre szóló jegyek 258 és 323 euróért vásárolhatók meg.
Az árak tájékoztató jellegűek, hiszen cseh koronában kell azt kifizetni, aminek változhat a napi árfolyama, minden további tudnivalóért kattintsanak ide.
További cikkek
- Kihirdették a juniorválogatott vb-keretét
- A Sport TV képernyőre tűzi válogatottunk U20-as vb-jét
- Tisztában voltam vele, hogy ez a váltás valahol visszalépés lesz
- Klagenfurtban vébézhet női válogatottunk
- Megvan a bolzanói vb-menetrendünk
- Elindult a jegyértékesítés a budapesti U20-as vb-re
- Úgy éreztem, én vagyok itt a legbutább, de egyszersmind a legboldogabb ember
- A 17 ezres gigaarénától a tábori retróig
- Kína mellett Dánia jutott fel az A csoportba