Visszatérünk az 1-3-1-hez

   

Rich Chernomaz osztotta meg gondolatait az edzőtábor első napját követően.

Összefoglaljuk az icehockey.hu interjúját:

Ezúttal azokat hívták be, akikről úgy vélik, áprilisban jó eséllyel harcolhatnak a vb-szereplésért.

Módosítunk a taktikán, a semleges harmadban visszatértünk a két évvel ezelőtti vb első másfél meccsén játszott 1-3-1-hez, mert “muszáj rendszerezettebbnek lennünk, amikor a korong visszakerül a mi harmadunkba. Védekezésben és a korongkezelésben jobbnak kell lennünk, mert a legutóbbi tornánkon, novemberben éppen azért kellett sokkal többet védekeznünk, mert nem tudtuk ügyesen kihozni a korongot a harmadunkból. Ez a rendszer megengedi, hogy inkább a helyezkedésünkre és az átmenetre építsünk.”

A kapusoknak nincs nagy nemzetközi rutinjuk, hátvéd poszton vannak gondjaink, nem nagy a merítés, és a fiatalok a legutóbb gyengébb teljesítményt nyújtottak, mint 2013-ban. Mindezekből az következik, hogy az egész csapatnak nagyon jól kell védekeznie, ha győzni akarunk.

Csatárokkal jól állunk, van választási lehetőség,  Berta Ákos jó formában van.Ha nem sérült volna meg, Bartalis Istvánt hátvédként teszteltük volna Torunban.

Öt sorral megyünk Lengyelországba.

Chernomaz HUNKAZ

Fotó: Mudra László (MJSZ)

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 20., szerda
FELK 17:00 FHADAB 6-4VÉGE
FELK 18:00 MISUTE 2-3VÉGE
FELK 18:30 FTCDEB 3-1VÉGE
szeptember 22., péntek
FELK 18:00 DABFHA 1-2VÉGE
ICEHL 19:15 AVSRBS 1-4VÉGE
szeptember 23., szombat
SZK 18:00 FTCBJA 4-0VÉGE
    • M4 SPORT+
szeptember 24., vasárnap
ICEHL 17:30 KACAVS 7-3VÉGE
FELK 18:30 DEBMIS 3-5VÉGE
szeptember 26., kedd
ICEHL 19:15 AVSG99 
szeptember 29., péntek
EL 17:30 SCCGYE 
EL 18:30 AVSDAB 
EL 18:30 MISDEB 
EL 18:40 BJAUTE 
ICEHL 19:15 VICAVS 
Partnerünk
Archívum