Rossz tendenciát mutattak a meccsek

 

A magyar junior válogatott kiesett csoportjából, miután szombaton 5-1-es vereséget szenvedett Japántól. Nyilatkozatok a magyar?japán vereség és a vb-kiesés után.

Rich Chernomaz (szövetségi edző, Magyarország): Valamennyire nyilvánvaló volt, hogy a nyomás ma kijön a játékosokon. Rossz folyamat volt ez a világbajnokság, rossz tendenciát mutattak a meccsek. Nehezen megnyertük az első meccset, majd a legvégén vesztettünk el kettőt, aztán a kazah meccs. A játékosok most tanulják, hogyan legyenek az elsőtől az utolsó percig fókuszáltak, ez a tanulási folyamat része. Ezen a vébén nem tudtuk kiépíteni a magabiztosságot a meccsek alatt, ami végső soron felelős volt a mai vereségért.

Mark Mahon (szövetségi edző, Japán): Először is, végre úgy játszottunk, ahogy az egész torn?n próbáltunk. Kicsit csalódott is voltam, hogy nem tudunk egyszerűen játszani, túl sok volt a forgatás, és nem sok a struktúra. Ma ezek egyszerűen működtek, és a kulcspillanatokban is sikerült megőrizni a nyugodtságunkat és megfelelően koncentráltunk. Mindemellett tudom, mennyire nehéz hazai pályán játszani és nyerni, megértem, hogy a magyarok most mit éreznek. Persze örülök, hogy ma mi hoztuk ki a potenciált magunkból.

Galló Vilmos (csatár): Úgy éreztem, jól jöttünk ki az elején, de aztán valamiért nem játszottunk csapatként. Ezen a világbajnokságon mindegyik csapatnál mondhatni talán jobbak voltunk egyénileg, de valamiért most nem sikerült együttműködni. Nem jó érzés, hogy jövőre alacsonyabb csoportba megyünk, mert az volt a cél, hogy most feljutunk, de a feladat adott, jövőre vissza kell jutnunk ebbe a csoportba.

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
november 28., kedd
EL 18:30 DEBGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCBRA 7-1VÉGE
EL 18:30 MISSCC 4-3 HVÉGE
ICEHL 19:15 RBSAVS 4-1VÉGE
december 1., péntek
EL 18:00 DEBFHA 2-3 HVÉGE
EL 18:30 FTCUTE 2-1VÉGE
AL 19:00 ASPETO 8-4VÉGE
ICEHL 19:15 AVSVSV 3-2VÉGE
AL 20:45 WRMSPC 5-3VÉGE
december 2., szombat
EL 15:00 DABBJA 2-4VÉGE
ICEHL 17:30 AVSHCI 5-3VÉGE
AL 19:30 FTCVAS 7-8 HVÉGE
AL 19:30 ÓHADBF 3-6VÉGE
AL 20:00 LHLIKO 7-3VÉGE
december 3., vasárnap
EL 17:00 UTEDAB 3-6VÉGE
EL 17:30 FHAMIS 2-4VÉGE
EL 18:30 DEBFTC 0-4VÉGE
december 5., kedd
AL 21:00 IKOWRM 
december 6., szerda
AL   VASLHL 
AL 19:40 FTCSZG 
Partnerünk
Archívum