Az első helyezett vendége a Fehérvár

   

Két nagyon erős támadójátékot nyújtó csapat találkozik, a legutóbbi salzburgi meccset megnyerte a Volán.

Majdnem pontosan 7 gól esik átlagban a Fehérvár mérkőzésein, ezzel a leggólgazdagabb mérkőzéseket játssza Rob Pallin csapata. 83 adott és 84 kapott gól áll a klub neve mellett. A termésből 6 adott és 11 kapott gól jut a Salzburg elleni eddigi két mérkőzésre, amelyek érdekessége, hogy mindkétszer a vendégcsapat nyert. Nem véletlen a sok gól a két csapat meccsein, mindkét gárda a legjobban támadók közé tartozik a ligán belül. A Salzburg 96 gólja a 2., a Fehérvár 83 gólja a 4. legtöbb. Apró különbség, hogy az elsöprő támadójátékhoz Salzburgban betonbiztos védekezés is tartozik, az 55 kapott gól a liga 2. legjobb védelmét jelenti. Ebben a kategóriában a Volán továbbra is ligautolsó.

RBSAVS

A kezdeti évek sikertelen meccseit és emlékezetes skandalumait követően mostanra a Fehérvár a salzburgiak egyik legkellemetlenebb ellenfelévé vált. Több váratlan győzelemmel rukkolt ki a fehérvári csapat a liga krőzusa ellen, gyakran borult az összehasonlíthatatlanul jobb körülmények között dolgozó klub kárára a papírforma.

Döcögősen indult a folytatás a Fehérvárnak a nemzetközi szünetet követően, de most hárommeccses győzelmi, négymeccses pontszerző szériával a hátuk mögött utazhattak Banhamék Mozart szülővárosába. A Salzburg jobban pörgött novemberben, ki tudja, mit jelent, hogy a legutóbbi fordulóban az éppen a hátulról harmadik Dornbirn mért vereséget az EBEL-t négypontos előnnyel vezető Rafflékra a Stadtgartenben.

A két csapatot jelenleg 7 pont választja el egymástól, a Salzburg kényelmesen szemlélheti a többiek felsőházi pozíciókért való tülekedését, szerencsére jelenleg a Fehérvárt is megnyugtató 6 pont választja el a 7. helyezettől. De ne is nézzünk hátra, amikor előre is lehet. Kétféleképpen is jól alakulhat a nap Bartalisék számára, feltéve, ha folytatódik a hagyomány és idegenben nyer a Fehérvár. Ha az egyaránt alsóházi csapatokkal meccselő Graz, Linz és Znojmo nyer, még nagyobb lehet az előny az üldözők előtt, ha viszont ők nem nyernek, akkor akár a dobogó harmadik fokáig is előreléphet a csapat, ilyen előkelő helyen a bajnokságnak ebben a szakaszában talán még sosem állt a magyar klub. A motiváció tehát megvan ahhoz, hogy két ponttal gazdagodhasson a Fehérvár vasárnap estére, most a játékosokon a sor. A remény pedig pontvesztés esetén is adott, ne legyünk telhetetlenek, ha a salzburgi túra után is csak hat pont lesz az előnyünk a 7.-kel szemben.

“Újra el kell kezdenünk irányítani a mérkőzéseken, rá kell kényszeríteni akaratunkat az ellenfelekre és már az első, második harmadban a magunk javára eldönteni a mérkőzéseket – mondta Dominique Heinrich, a Salzburg kiváló bekkje. – A saját játékunkat akarjuk játszani, nem pedig az ellenfél után loholni. Az emberelőnyökben is javulnunk kell. A Fehérvár nagyon erős mostanában, a Viennát is legyőzte. Amikor legutóbb Salzburgban játszottak, akkor is ők győztek. Most revánsot akarunk venni az akkori vereségért!”

“Ha valaki jó eredményt akar elérni Salzburgban, akkor az első pillanattól jól kell beleállnia a meccsbe – latolgatta az esélyeket Rob Pallin, a Fehérvár edzője. – Mint mindig, most is a szilárd védőmunka és a jó kapusteljesítmény lehet ennek az alapja. Le kell szorítanunk a lehetséges minimumra a Salzburg kapura lövéseinek a számát. Jó speciális játékra is szükségünk lesz, ahogy legutóbb a bécsiek ellen.”

Salzburg–Fehérvár 6-3

   

A magyar EBEL-csapat háromszor vezetett, ám végül pont nélkül zárt az első helyen álló Salzburg otthonában.

A Fehérvár nagyon jól kezdte a mérkőzést, a 63. másodpercben Kóger Dániel passzát Erdély Csanád váltotta gólra, így korán vezetést szerzett a magyar csapat. Három perccel később egyenlítettek a hazaiak, Welser talált be Robinson kapujába. A harmad közepén 38 másodpercben keresztül kettős emberhátrányban játszott a Fehérvár, amikor Kovács Csaba és Marino is kinn ült a büntetőpadon. A kivédekezett hátrány után emberelőnybe került az Alba Volán, de nem használta ki azt.

Ahogyan az első játékrészben, a másodikban is beköszönt a 2. percben a Fehérvár, Marino találatával újra vezetett a csapat. A Salzburg 18 másodperc múlva egyenlített Raffl révén. A 24. percben Bartalis lőtt gólt Banham passzából, így megint nálunk volt az előny. A folytatásban kivédekezett két emberhátrányt a Fehérvár, egy pedig áthúzódott a harmadik húsz percre.

Az áthúzódó emberelőnyt viszont Duncan góljával kihasználta a Salzburg, így megint döntetlen volt az állás. A 45. percben emberelőnybe került a Fehérvár, de nem élt a lehetőséggel. A 49. percben már vezettek a hazaiak, Duncan megszerezte önmaga 2., csapata 4. gólját. A hajrában 45 másodperc alatt két gólt lőtt a Red Bull, előbb Milam, majd Walter talált be Robinsonnak. A Fehérvár 6-3-as vereséget szenvedett, legközelebb december 13-án, szombaton játszik hazai jégen a Bolzano ellen.

A játékunk minősége sokat javult

   

Jól játszó Salzburg verte a szintén jól teljesítő Volánt.

Rob Pallin (vezetőedző, Fehérvár AV19): A Salzburg kiváló csapat, nem véletlenül áll a tabella élén. De mi is jól teljesítettünk, hiszen negyven perc után még nálunk volt az előny. A mérkőzés az utolsó harmad elején fordult meg, amikor a hazaiak kihasználták az emberelőnyüket és harmadszor is egyenlítettek. Ha azt sikerül kivédekeznünk, talán a vége is máshogy alakul.

Daniel Ratushny (vezetőedző, Red Bull Salzburg): Már az első játékrészben is sok lehetőségünk volt, de csak a záró harmadban jöttek meg a gólok. Ennél is fontosabb, hogy a játékunk minősége sokat javult a pénteki, Dornbirn elleni mérkőzéshez képest. Az utóbbi időben kisebb gödörben voltunk, így nagyon jól jött ez a győzelem.

Forrás: albavolanhockey.hu

EBEL, 2045 néző. Játékvezetők: Gruber, Ettlmayr, Rakovic.
Hovinen: 89,7% (Brückler)
K
Robinson: 88,2% (Kornakker)
Trattnig, Heinrich', Latusa, Komarek, Raffl
1
Boivin, Ejdepalm, LoVecchio, Sarauer, Banham
Milam, Fahey, Duncan, Sterling, Hughes
2
Wehrs, Szirányi, Kovács, Bartalis, Marino
Pallestrang, Mühlstein, Walter, Beach, Welser
3
Orbán, Varga, Benk, Erdély, Kóger
Rauchenwald, Brucker, Cijan, Kristler
4
Reiter, Németh, Nemes, Magosi
Daniel Ratushny, Rob Davison
E
Rob Pallin, Sille Tamás
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 01:03 AVS Erdély Kóger Orbán
1-1 04:13 RBS Welser Walter Beach
1-2 21:21 AVS Marino Kovács Bartalis
2-2 21:39 RBS Raffl Komarek Pallestrang
2-3 23:51 AVS Bartalis Banham Boivin
3-3 40:46 RBS PP Duncan Welser Walter
4-3 48:24 RBS Duncan Trattnig Hughes
5-3 54:51 RBS Milam Fahey Duncan
6-3 55:36 RBS Walter Welser Beach
51 Kapura lövések száma 29
4 Kiállításpercek 10

A Salzburg–Fehérvár góljai

   

A vasárnapi EBEL-mérkőzés összefoglalója.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
január 20., szombat
EWHL 11:25 SAVKMH 3-2VÉGE
U18 11:30 GEPZEG 3-7VÉGE
U18 14:30 KMHMIS 4-5VÉGE
U18 16:15 KACAVS 5-2VÉGE
MK 17:15 MISUTE 4-0VÉGE
    • M4 SPORT
U20 17:15 RBSAVS 5-4VÉGE
ROM 17:30 BRAGAL 10-3VÉGE
ROM 17:30 SCCSST 15-0VÉGE
DEBL 17:45 MARGEP 2-5VÉGE
U18 18:15 UTEOKW 1-0VÉGE
U18 19:10 VASETO 5-6 HVÉGE
EBEL 19:15 RBSAVS 2-0VÉGE
U18 20:00 ZNOMAC 2-1 HVÉGE
január 21., vasárnap
ROM 10:30 SSTSCC 0-24VÉGE
U20 14:15 ZNOAVS 3-6VÉGE
U18 14:20 MISOKW 4-5 HVÉGE
U18 14:30 RBSAVS 8-3VÉGE
U20 15:10 VASHCI 8-1VÉGE
U18 16:00 ETOVSV 2-4VÉGE
EBEL 17:30 DECAVS 3-2 HVÉGE
U20 18:00 RBSMAC 6-3VÉGE
U20 18:40 KMHUTE 3-1VÉGE
január 22., hétfő
EL 17:30 BRAVC2 7-1VÉGE
EL 20:00 TITFTC 5-2VÉGE
    • M4 SPORT
január 23., kedd
VIS 18:00 NITMIS Ö:7-6 BVÉGE
    • SPORT 2
január 24., szerda
EL 18:00 FTCTIT 
EL 18:00 SCCVC2 
U18 18:40 AVSMAC 
U20 19:00 MISDHK 
U18 19:05 EHLKMH 
január 25., csütörtök
U18   MISKMH 
U18   ZEGPEF 
U20 15:45 UTEOHC 
KHL 17:30 DMISBA 
    • SPORT 2
U20 17:40 VASG99 
U18 18:45 UTEVAS 
január 26., péntek
ROM 17:30 PROSTE 
EL 18:00 FTCSCC 
EL 18:00 MACUTE 
EL 18:30 MISDAB 
január 27., szombat
DEBL   KMHGGV 
U18   AVSRBS 
U18   VSVETO 
U18   ZEGGEP 
U20   HDJMAC 
U20   VSVAVS 
U20 12:45 ETODHK 
EWHL 13:00 KMHSAE 
U18 15:50 MACKAC 
EL 18:30 TITBRA 
U18 18:45 UTEMIS 
U18 19:40 VASEHL 
január 28., vasárnap
DEBL   GEPGGV 
U18   OHCMIS 
U20   HDJAVS 
U20   OHCDHK 
U20   VICVAS 
U20   VSVMAC 
U20 11:30 UTEKMH 
EWHL 13:00 KMHSAE 
U18 13:20 MACRBS 
U18 15:20 UTEETO 
U18 16:35 KMHEHL 
EL 18:30 UTEDAB 
EL 19:50 VC2SCC 
január 29., hétfő
EL 18:00 FTCBRA 
EL 20:00 MACMIS 
    • M4 SPORT
január 30., kedd
U20 15:30 PEFKMH 
EL 18:30 TITSCC 
Partnerünk