Az egyik legjobb csatársor küzd a legjobb védelemmel

   

Az EBEL csütörtöki mérkőzésén a Fehérvár a Vienna Capitalst fogadja. Idén még nem szereztünk pontot a bécsiektől, itt az ideje.

A Fehérvár nagy harcban áll a felsőházi tagságért, azonban eddigi remek teljesítménye miatt most nemcsak hátra, hanem előre is tekinthet. Az a kellemes helyzet állt elő ugyanis, hogy miközben a 7. helyezettel szemben 5 pont az előny, addig a 4. és 5. helyezett mindössze 1, a 3. helyezett pedig 2 ponttal áll jobban, mint a Volán. Mi több, ha sikerülne csütörtökön rendes játékidőben győzni, akkor az ezüstérmes helyen álló Vienna is lőtávolba, 3 pontnyira kerülne.

Remekül kezdte a szezont idegenben a Vienna, első 9 meccsét rendes játékidőben megnyerte. Azóta viszont új sorozat kezdődött, a legutóbbi három meccsét elvesztette, sőt az utolsó hatból találkozójából csak egyet nyert meg. Most a Fehérvár is csatlakozhatna ahhoz az illusztris társasághoz, amely tagjai legyőzik a Capitalst, ez ugyanis ebben a szezonban még sem itthon, sem kint nem sikerült. Ehhez persze nagyon fontos lenne, hogy a húzóemberek csütörtök este is hozzák a megszokott formájukat. LoVecchio szórja a gólokat, az elmúlt hét játékosa lett a ligában, Marino, Banham és Sarauer pedig egyaránt az EBEL legjobb pontszerzői között található. A győzelem egyik kulcsa az lehet most is, hogy mennyire sikerül nyomás alatt tartaniuk az ellenfél védelmét. Jó lenne folytatni a már-már szériának nevezhető kétmeccses győzelmi sorozatot.

AVSVIC

A Fehérvárnak, ahogy említettük, egy rossz sorozatot is meg kellene törnie. Ebben az idényben egyelőre a bécsiek ellen nem sikerült a pontszerzés, mindkét eddigi meccsen a Capitals nyert. Nem lehet azt mondani, hogy túlzottan jó passzban lenne Tom Pokel csapata, ugyanakkor a Vienna Capitals továbbra is a 2. helyet és a legjobb védelmet mondhatja magáénak. 23 meccsen 50 gólt kapott, ugyanennyi meccsen a Fehérvárt 81-szer mattolták az ellenfelek. A támadószekcióban viszont meglepő módon éppen fordított a helyzet. Sarauerék a harmadik legeredményesebbek a ligában, a bécsiek 21 góllal kevesebbnél járnak. Kérdés, hogy csütörtök este a szilárd védelem vagy az átütő erejű csatársor jut-e többre. A Bécsben ez évben nincsenek kiemelkedő pontgyárosok, egységes a csapat.

Rob Pallin, a Fehérvár AV19 vezetőedzője így látja a helyzetet a meccs előtt a hivatalos előzetesben: “A Capitals védelme nagyon erős, csak kevés lehetőséget engedélyez az ellenfélnek. Nagyon szoros meccset várok, ahol apróságon fognak múlni a dolgok. Éppen ezért a védekezésben nagyon fegyelmezettnek és erősnek kell lennünk. Megint sok múlhat a LoVecchio, Banham, Sarauer csatártrión. Szerencsére Bartalis István visszatérésével tovább nőtt a gólszerzési potenciálunk.”

Tom Pokel, a Vienna Capitals vezetőedzője: “A LoVecchio, Banham, Sarauer sor életveszélyes. Sok múlik azon, hogy mennyire sikerül őket semlegesítenünk.”

A Fehérvárnál a hírek szerint Kóger Dániel is játékra jelentkezett, így már három csatár és egy hátvéd marad ki a meccseken, Rob Pallin újra válogathat a fiatalok között. Sikorcin Ladislav beteg, aligha tudja vállalni a játékot. A Capitalsnál Patrick Peter már visszatért és Rafael Rotter is újra egészséges. Ugyanakkor Adam Naglich sérült, játéka kérdéses, miközben Markus Schlacher is hosszabb időre kiesett.

A mérkőzést a Sportklub Tv élőben közvetíti.

Fehérvár–Vienna Capitals 4-3

   

Nagy meccset nyert a Volán, óriási munkával, komoly tartással. Rég volt ennyire jó nézni EBEL-mérkőzést, gyakorlatilag 56 percen át egyértelműen a miénk volt a jobb csapat a liga egyik legerősebbje ellenében.

Nagyon gyors és jó színvonalú első harmadot produkált a két csapat. Szemmel látható volt, hogy a bécsiek tartanak a magyar támadásoktól, visszavontan játszottak, a kapujuk előtti biztonságra törekedve. Ezt nem mindig sikerült megvalósítaniuk, de Zaba kapus többször is parádésan segített a védelemnek, vagy ha már nem volt ellenszere, számíthatott a kapuvas jóindulatára. Pontozással talán elvitte volna a harmadot a Fehérvár, de az első emberhátrányban egy komoly hiba miatt a Vienna szerzett vezetést. Kiváló fórjátékkal válaszolt a magyar csapat, és bár 3-4 nagy helyzetet is kialakítottak Bartalisék, Zaba még akkor sem volt verve, amikor már úgy tűnt.

AVSVIC3

A második húsz percben ismét nagyot játszott a magyar EBEL-csapat. Hatalmas energiákat mozgósított a mezőnyben Rob Pallin együttese, egyértelműen a bécsiek fölé nőtt fizikailag. Szerencsére két alkalommal Zaba sem tudott menteni a társak helyett, először egy róla kipattanót vert be LoVecchio közelről, másodszor Boivin kék vonalas bombájába ért bele egy védő botja, így a lövés a bal felsőbe vágódott. Mindkét gólunkat előnyben szereztük és így fordítottunk a 32 percre, teljesen megérdemelten. A hátralévő időben is a Fehérvár uralta a játékot, jó volt nézni ezen az estén Bartalisékat. Ötletes, sokmozgásos, élettel teli játékot mutattak, ráadásul egységes képet festett a társaság, mind a négy sor hozta magát.

Ezúttal nem sikerült azt tartani, amit legutóbb a Bolzano ellen a harmadik harmadban, az első bécsi támadásból gólt kapott a Volán, Iberer lőtte el éles szögből a korongot valahogy Robinson és a vas között. Három előnyös gól után a meccs első azonos létszám melletti gólt volt ez. Négy hosszú percig nagyon rosszul nézett ki a történet, egyértelműen átvette az irányítást a Capitals. Nagy kaparással úsztuk meg a harmadik bécsi gólt, Banham és Boivin is csúszott-mászott, így akadályozták meg az utolsó passzokat hátul. És ekkor jött a sikerhez legtöbbször szükséges plusz, vagy ahogy hokis nyelven mondják, a momentum. A negyedik sor ért el kulcsfontosságú találatot. Németh Attila kerülte meg a kapus, Zaba pedig nem hitte el, hogy a fiatal magyar csatár fonákkal is megkísérli a kapuba juttatni a korongot. Pedig megpróbálta, és sikerült. Ezzel ismét vezetett a Fehérvár, 3-2 állt a táblán a 45. percben. Ettől megint fordult a meccs, feltámadt a hazai csapat, és egy kiállítást néhány másodperc alatt kihasználva a 49. percben máris 4-2-re vezetett. Nem jött be Tom Pokel taktikája, nem tudták megfogni a Volán góltermelő gépezetét, bent volt a negyedik is. Ejdepalm első EBEL-gólja volt ez.

Ez sem volt elég a megnyugváshoz, Smetana három perc alatt négy Volán-játékost állított ki, kétszer is több mint egy percig kettős előnyben játszhatott a vendégcsapat. Ebből az első lehetőséget kihasználta, de a másodikat hősiesen kivédekezte a magyar együttes. Szerencsére Ferland két centiről a hosszú oldali kapuvasra lőtte a teljesen üres kapus helyzetet.

Minden dicséretet megérdemelnek a srácok

   

Hízelgő a Fehérvárra nézve, hogy Tom Pokel szerint is jól játszott a Vienna Capitals, mégis a Fehérvár nyert.

Rob Pallin (vezetőedző, Fehérvár AV19): Borzasztóan nehéz meccs volt. Egy nagyon jó edző által dirigált, erős ellenféllel mérkőztünk meg. A bécsiek kiválóan játszották, de akkor mit mondjak a csapatomra, amely legyőzte őket? Minden dicséretet megérdemelnek a srácok. Az első harmadban még túlságosan tiszteltük a vendégeket, de utána megmutattuk, mit tudunk. Most élvezzük kicsit a sikert, de aztán gyorsan el is kell felejtenünk, hiszen a holnapi pihenő után szombaton már újra edzünk, és vasárnap Salzburgban is megpróbálunk győzni.

Tom Pokel (vezetőedző, Vienna Capitals): Két kiválóan felkészített csapat küzdött a jégen, az ilyen meccsek mindig élvezetesek. Kicsit csalódott vagyok, hiszen 2-2 után mi voltunk nyeregben, de a harmadik hazai gól fordulópontot jelentett. Ezután már csak üldöztük a Fehérvárt, de nem értük utol. A vereség ellenére rengeteg jó dolgot láttam a csapatomtól, egy percre sem adtuk fel. Kiegyensúlyozottan erős az idei bajnokság, ezért továbbra is így kell küzdenünk minden meccsen és akkor legközelebb nekünk pattan majd a korong.

Forrás: albavolanhockey.hu

EBEL, 3076 néző. Játékvezetők: Babic, Smetana, Kaspar, Nagy.
Robinson: 89,7% (Kornakker)
K
Zaba: 86,7% (Kickert)
Ejdepalm, Boivin, LoVecchio, Sarauer, Banham
1
Iberer, Carson, Foucault, Watkins, Ferland
Orbán, Varga, Benk, Erdély, Kóger
2
Fraser, Lakos, Nödl, MacArthur, Rotter
Szirányi, Wehrs, Kovács, Bartalis, Marino
3
Klimbacher, Peter, Fischer, Sylvester, Hartl
Tokaji, Reiter, Németh, Nemes, Magosi
4
Hackl, Bauer, Schiechl, Puschnik
Pallin Rob, Sille Tamás
E
Pokel Tom, Horsky Phil
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 16:30 VIC PP Watkins Carson Foucault
1-1 28:52 AVS PP LoVecchio Banham Boivin
2-1 31:36 AVS PP Boivin Sarauer LoVecchio
2-2 40:47 VIC Iberer Ferland Watkins
3-2 44:22 AVS Németh Reiter Magosi
4-2 48:03 AVS PP Ejdepalm Marino Szirányi
4-3 55:28 VIC PP2 Carson Iberer Foucault
30 Kapura lövések száma 29
14 Kiállításpercek 14

A Fehérvár–Vienna Capitals képes összefoglalója

   

A teljes galériát itt láthatják.

A Fehérvár–Vienna Capitals góljai

   

Ide kattintva tekinthető meg az összefoglaló.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
október 20., péntek
KK 13:30 TXUMIS 0-5VÉGE
U20 16:50 SLLKMH 2-3VÉGE
KK 17:30 BRACZB 8-4VÉGE
EL 18:00 DABMAC 3-6VÉGE
EL 18:00 UTEVC2 4-0VÉGE
EBEL 18:30 ZNOAVS 2-3 HVÉGE
EL 18:30 TITFTC 1-2 BVÉGE
U20 20:00 HDJMAC 2-1VÉGE
október 21., szombat
U18 12:30 ZNOAVS 2-7VÉGE
U20 12:40 VSVKMH 5-0VÉGE
KK 13:30 MISCZB 4-1VÉGE
U20 14:45 G99DHK 1-3VÉGE
U20 15:50 SLLMAC 1-3VÉGE
EWHL 17:30 SKPKMH 0-4VÉGE
KK 17:30 BRATXU 4-1VÉGE
U18 18:00 ETOKMH 7-1VÉGE
U18 18:30 MACMIS 5-0VÉGE
U18 19:00 UTEVAS 3-2VÉGE
október 22., vasárnap
U20 09:40 VSVMAC 4-2VÉGE
U18 12:45 VSVKMH 11-0VÉGE
U20 12:50 HDJKMH 4-5VÉGE
EWHL 13:00 KMHNEH 7-0VÉGE
KK 13:30 CZBTXU 2-3 HVÉGE
KK 17:30 MISBRA 3-0VÉGE
EBEL 17:45 AVSEHL 1-4VÉGE
EL 17:50 VC2DAB 0-3VÉGE
EL 18:00 FTCMAC 4-3VÉGE
U20 18:00 VICVAS 0-3VÉGE
EL 18:30 UTETIT 5-2VÉGE
október 24., kedd
U18   AVSMAC 
október 25., szerda
MK 18:00 FTCTIT 
MK 18:40 VASMIS 
október 26., csütörtök
U18   MISVSV 
U18   PEFDHK 
U20   ZNOMAC 
EBEL 16:00 RBSAVS 
U18 17:30 SZDGEP 
U20 19:00 UTEAVS 
U20 19:25 KMHDHK 
október 27., péntek
U18 15:40 VASOKR 
U18 17:10 KMHVIC 
EL 17:50 VC2BRA 
EL 18:00 FTCUTE 
EL 18:30 TITMIS 
EL 19:00 MACSCC 
U18 19:10 UTEKAC 
EBEL 19:15 DECAVS 
október 28., szombat
U18 12:40 AVSZNO 
U18 13:10 KMHKAC 
U18 14:00 MACVIC 
U18 16:10 UTEOKR 
U18 16:40 VASOKW 
EWHL 19:00 BOZKMH 
október 29., vasárnap
U20   DHKVIC 
U20   OHCVAS 
U18 10:10 UTEOKW 
EWHL 11:30 BOZKMH 
U20 12:40 MACMIS 
U18 13:10 KMHOKR 
U18 13:40 VASVIC 
U20 15:20 UTEG99 
EL 17:00 DABVC2 
EL 18:00 FTCBRA 
EL 18:30 UTESCC 
EL 19:00 MACTIT 
október 30., hétfő
EL 18:30 TITBRA 
EL 20:00 MISSCC 
    • M4 SPORT
   H I R D E T É S
Partnerünk