Felelősen kell játszanunk

   

Ismét négypontos meccs vár a Fehérvárra, a jelenleg felsőházi pozícióban tartózkodó csapat ugyanis a felsőházba igyekvő címvédőt, a Bolzanót fogadja.

A dolgok jelenlegi állása szerint – bár még rengeteg mérkőzés van hátra az alapszakaszból – egy, legfeljebb két csapat számára lesz hely az alapszakasz végi erősebbik hat között a Fehérvár, Bolzano, Villach, Innsbruck, KAC, Dornbirn hatosból, így e csapatok minden egymás közti csatája kiemelt fontosságú lehet a végelszámolásnál. Ebben egyelőre a legjobb lapjai a Fehérvárnak vannak, hiszen minden fentebb említett riválisa előtt legalább 4 ponttal vezet. Hogy az előny továbbra is megnyugtató maradhasson, netán a két lépés távolság három lépésnyire nőhessen, fontos lenne az újabb győzelem, lehetőleg rendes játékidőben.

A Bolzano idén egyelőre közel sem olyan meggyőző, mint egy éve. Eddigi 10 idegenbeli meccséből 7-et elbukott, összesen 6 pontot szerzett. Ugyanakkor a Fehérvár egyik legnagyobb mumusa hazai jégen éppen a Bolzano. Eddig négyszer csapott össze a két csapat Székesfehérváron, és mind a négy meccset az olaszok nyerték. Ideje lenne tehát javítani a mérlegen, megmutatni Eggeréknek, hogy Fehérvárra nemcsak nyerni jár az olasz.

Rob Pallin, a Fehérvár vezetőedzője a Bolzano elleni meccsről ezt nyilatkozta blogunknak: “A Linz megmutatta nekünk az erejét, ráadásul túl sok korongot vesztettünk, amelyekből Kozekék életveszélyes helyzeteket teremtettek. 24 óra alatt két meccsünk következik. A Bolzano ellen négypontos mérkőzést játszunk. Nagyon fontos, hogy növelni tudjuk a különbséget pontszámban köztünk és a minket követő csapatok között. Jó csapatunk van, de fontos, hogy tudjuk kontrollálni a játékot és a korongot, és a védekezésünkön javítanunk kell. Minden játékosnak úgy kell játszania, hogy átérezze a felelősségét, a csapat eredményéért. Különösen utolsó emberként nem szabad felelőtlen megoldásokat választanunk. Nagyon fontos lenne, hogy a kapusteljesítmény javuljon. Kornakker Dániellel elégedett voltam, de úgy érzem, még túl nagy lenne a nyomás rajta, ha ő kezdene. Rajna Miklós a héten megpróbálkozott már az edzéssel, de 15 perc után le kellett menjen a jégről, az orvosok úgy látják, 2-3 hét szükséges még neki a felépüléshez.”

“A fehérvári mérkőzésünk az egyik legfontosabb lesz a szezonban – mondta Jaroslav Hübl, a Bolzano kapusa. – Mindenképpen szeretnénk csökkenteni a hátrányunkat az első 6 csapat felé, és ehhez az egyik legfontosabb lépés lehet a Fehérvár legyőzése. Nagyon kemény, harcos mérkőzést várok. Nagyon fontos lenne, hogy minél kevesebbszer látogassuk meg a büntetőpadot, de legalább annyi szenvedély kell, mint a Ljubljana ellen. A Fehérvárnak nagyon jó csapata van, elsősorban a csatársoruk életveszélyes. Ez azt is jelenti, hogy nagyon feszes és fegyelmezett védőmunkára van szükség, türelmesen kell várni a lehetőségeinkre és hidegvérrel kell értékesíteni azokat. Mindenképpen a legjobb tudásunkat fogjuk adni, mert pontokkal akarunk gazdagodni.”

Fehérvár–Bolzano 3-2

   

Az alapszakasz egyik legfontosabb mérkőzését nyerte meg a Fehérvár. A második harmad volt a kulcs, amikor a nehéz percek átvészelése után Varga Arnold meglőtte élete első EBEL-es gólját, amelyet sokáig fognak még mutogatni és amely meccset eldöntő találat volt.

Nem kezdődött jól a mérkőzés a Fehérvár szempontjából, hiszen Bartalist már a második perc legelején kiszórták a játékvezetők. LoVecchio azután a szükségből kovácsolt erényt, amikor a kissé kényelmes vendégektől korongot szerzett, megindult a kapu felé és nagyon magabiztosan bombázott a hosszú felsőbe, Hüblnek esélye sem volt. Nem sokáig örülhetett azonban a hazai publikum, hiszen az 5. perc legelején korongot vesztettünk a saját kapunk mögött, majd Zanette maradt egyedül a kapu előtt, a menetrendszerűen érkező koronggal nem okozott megvernie Robinsont. Nagy sebesség és sok védelmi hiba jellemezte az első periódust mind a két oldalon. Szerencsére mi is élni tudtunk az ellenfél bizonytalankodásaival, Bartalis például a 7. perc legelején saját harmadából megindulva csapott le egy korongra, lekorcsolyázta Galvins, majd egy az egyben megverte Hüblt is és visszavette a vezetést csapatának. Ezt követően átvette az irányítást a Volán, mezőnyben talán nem is volt olyan látványos a különbség, helyzetekben azonban egyértelműen a hazaiak voltak sokkal jobbak, jelezte ezt Sikorcin és Kovács kapuvasa is. Hiába azonban a sok lehetőség, Bernard egy kontra végén másodszor is egalizált a 18. perc végén. Ettől kicsit szétesett a Volán védelme, a hátralévő alig több, mint két perc alatt is több nagy helyzetet dolgozott és hagyott ki a Bolzano, úgyhogy a második gól után bosszankodhattunk, de a szünetben összességében megérdemeltnek volt mondható a döntetlen.

avf_bozen
Fotó: Soós Attila (www.albavolanhockey.hu)

A második harmad első fele nem a Volánról szólt, már a kezdeti másodperceiben sokadszor maradt egyedül bolzanói csatár a fehérvári kapu előtt, de Cullen nem találta el jól kapásból, így Robinson védeni tudott. Ezt követte Erdély, majd Boivin kiállítása, így az első öt és fél percből négyet emberhátrányban védekezett a csapat. Ezt azonban hibátlanul tette, így az eredmény nem változott. Az előnyök letelte után is maradt az olasz fölény, a Volán nem találta a kibontakozás útját. A harmad felénél jegyezhettük fel az első nagyobb hazai helyzetet, amikor Nemes, Kocsis és Bartalis okozott komoly zavart a vendégek védelmében, majd Erdély is helyzetet alakított ki. Ezt követően az olaszok eggyel nagyobb fokozatba kapcsoltak, nagy nyomás alá helyezték a fehérvári kaput, de a csapat állta a sarat. Aztán akkor szerezte vissza a vezetést a Volán, amikor arra talán a legkevésbé vártuk. A 33. percben Szirányi passzolt a kékvonal magasságában a túloldalon várakozó Varga Arnoldnak, aki nem sokat teketóriázott, kapásból lőtt ritkán látható hatalmas gólt a rövid felsőbe, megszerezve karrierje első EBEL-gólját, amely csapata számára sem jöhetett volna jobbkor. A gól ezúttal a Bolzanót vetette vissza, a harmad hátralévő részében nyoma sem maradt a korábbi nyomásnak, sőt a játékrész vége egyértelműen a Voláné volt, így 1-0-val jöttünk ki ebből a roppant nehéz periódusból.

A záró húsz perc hatalmas helyzetekkel indult, előbb Bernard hámozta át magát a hazai védelmen, az ellentámadásból pedig Kovács vitte be a korongot a támadóharmadba és passzolt nagyon okosan a középen érkező Marinónak, aki bele is tette az ütőjét, ám Hübl a helyén volt, akárcsak Kovács kapáslövésénél nem sokkal később. A magyar helyzetekre az olaszok is helyzetekkel válaszoltak, ám Robinson is sikerrel őrizte kapuját a góltól. Maradt a nagy iram, a mezőnyjáték pedig újfent kiegyenlített volt. A harmad felénél Kellernél szakadt el a cérna, fejre irányuló ütközést mutatott be Wehrsen, amit a játékvezetők végleges kiállítással jutalmaztak, ami automatikus kétmeccses eltiltást és fegyelmi eljárást von maga után. Az ötperces hátrányban nagyon okosan játszottak a vendégek annak második percében még helyzetet is sikerült kialakítani, csak Robinsonon múlt, hogy nem szerezte meg az egyenlítést a Bolzano. Erdély Csanád kapuvasa volt az első értékelhető momentum ebben az előnyben, de nem sokkal később egyedül léphettek ki az olaszok, LoVecchio védekezett példásan. Ahogyan az várható is volt, a kiállítás letelte után mindent egy lapra feltéve rohamoztak a vendégek, ám többnyire jól zárt a védelem. Valamivel több, mint három perccel a vége előtt az olaszok elcserélték magukat, Marino bombáját azonban hárította Hübl, a kipattanót pedig LoVecchio nem tudta bejuttatni a kapuba. Két perccel a vége előtt Rob Pallin időt kért, ami megtette hatását, hiszen nem csak elhoztuk a korongot, de Benk, Bartalis és Sarauer azonnal támadásba is ment át. Az utolsó percben a Bolzano lehozta kapusát, de az eredmény már nem változott, 3-2-re nyert a Fehérvár.

A televíziós időkérés a legjobbkor jött

   

Rob Pallin (vezetőedző, Fehérvár): Nagyon örülök ennek a győzelemnek. Lendületes mérkőzést játszottunk a Bolzanóval, az elején nálunk volt az előny, de aztán kiadtuk az irányítást a kezünkből, amit a harmad harmadra visszaszereztünk. A második harmadban nehéz helyzetben a televíziós időkérés a legjobbkor jött, akkor változtatni tudtunk a meccs folyásán. Fontos figyelembe venni, hogy több játékosunk is hosszú sérülés után tért vissza nemrég, ők még csak néhány tétmeccset játszottak a szezonban, még nem tudják minden egyes pillanatban felvenni a ritmust. A mérkőzés első felében volt hiányérzetem, de a végére visszaköszöntek játékunkban azok a jó dolgok, amit edzéseken gyakorlunk. Sajnos a harmadik harmadban nem tudtam mind a négy sornak játéklehetőséget adni. Még egyszer mondom, borzasztóan fontos meccset nyertünk, így boldogok lehetünk. Most az a legnagyobb feladat, hogy azonnal elfelejtsük ezt a meccset, mert vasárnap már Grazban kell helyt állnunk.

Mario Simioni (vezetőedző, Bolzano): Az első harmadban két nagy hibából lőtt gólt a Fehérvár, nem jellemző csapatunkra, hogy szólózni hagyjuk az ellenfelet,ez most kétszer is megtörtént. A harmadik gólt pedig nagy kapushibából kaptuk. Csalódott vagyok, mert nagyot dolgoztunk, az ötperces hátrányban még helyzeteink is voltak, ennek ellenére nem jutott pont nekünk ezúttal.

EBEL, 3225 néző. Játékvezetők: Gruber, Németh, Soós.
Robinson: 92,9% (Kornakker)
K
Hübl: 89,3% (Cortese)
Boivin, Ejdepalm, LoVecchio, Sarauer, Banham
1
Egger, Rodney, Keller, Cullen, Insam
Orbán, Varga, Benk, Erdély, Bartalis
2
Galvins, Oberdörfer, Pance, Schofield, Nesbitt
Szirányi, Wehrs, Kovács, Sikorcin, Marino
3
Crowley, McMonagle, DeSimone, Bernard, Zanette
Reiter, Tokaji, Kocsis, Nemes, Vincze
4
Frank, Gander, Zisser
Rob Pallin, Sille Tamás
E
Mario Simioni
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 02:49 AVS SH LoVecchio
1-1 04:09 HCB Zanette Schofield Nesbitt
2-1 06:11 AVS Bartalis Benk
2-2 17:45 HCB Bernard DeSimone Galvins
3-2 32:25 AVS Varga Szirányi Kovács
28 Kapura lövések száma 28
8 Kiállításpercek 27

A Fehérvár–Bolzano képei

   

A teljes galériát itt találják.

A Fehérvár–Bolzano góljai

   

A szombati szép győzelem mind az 5 találata megtekinthető itt.

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
január 18., szerda
U20 16:50 KMHMIS 5-1VÉGE
U20 19:30 MACZEG 10-1VÉGE
január 19., csütörtök
U18 15:30 DHKPEF 6-1VÉGE
U18 16:00 AVSUTE 3-4 HVÉGE
U18 16:00 ETOMIS 2-3 HVÉGE
EBYSL 18:00 AVSVIC 5-1VÉGE
MOL 18:00 DABBRA 3-4 HVÉGE
U18 18:10 VASMAC 1-4VÉGE
január 20., péntek
U20 14:30 DHKAVS 
MOL 18:00 UTEBRA 
MOL 18:30 TITSCC 
EBJL 18:40 HKBMAC 
MOL 19:00 FTCGAL 
EBEL 19:15 G99AVS 
január 21., szombat
NHL 01:05 BOSCHI 
    • SPÍLER TV
EBJL 12:40 HKBVIC 
EBYSL 14:30 RBSHKB 
EBJL 15:00 UTEEHL 
EBJL 16:10 MACOHC 
EBYSL 17:00 DMJOLL 
EBYSL 17:10 VASMZA 
EBYSL 18:00 EHLMAC 
EBJL 18:30 MRBDMJ 
EBJL 18:55 VSVAVS 
MOL 19:00 MACGAL 
MOL 19:00 MISSCC 
NHL 21:05 WINSTL 
    • SPÍLER TV
január 22., vasárnap
EBJL   ZASVAS 
NHL 04:00 CGYEDM 
    • SPÍLER TV
EBYSL 12:00 RBSMAC 
EBJL 15:30 RBSETO 
EBYSL 15:40 VASTRK 
EBYSL 15:40 ZNOHKB 
EBYSL 17:30 SLLAVS 
MOL 18:00 BEOTIT 
MOL 18:00 FTCBRA 
EBEL 18:15 AVSVSV 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MACUTE 
NHL 21:05 PITBOS 
    • SPÍLER TV
január 23., hétfő
MOL 18:00 BEODAB 
MOL 18:00 DHKSCC 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MISGAL 
január 24., kedd
U20 18:40 AVSKMH 
január 25., szerda
MK   MACDHK 
MK   MISDAB 
U20   DHKMAC 
U20 18:40 KMHVAS 
január 26., csütörtök
EBJL   UTEMAC 
U18   DHKTVS 
U18   KMHMIS 
U18   PEFAVS 
U18   VASETO 
EBYSL 18:10 AVSDMJ 
január 27., péntek
U20   MACMIS 
MOL 18:00 SCCBEO 
EBEL 19:15 AVSOLL 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk