Az elejéről kell kezdenem mindent

   

Kiss Ákos Dunaújvárosból Ferencvárosba történő igazolása nagy port kavart. Azari Zsolt klubelnök véleménye után jöjjön a csatáré a történtekről.

Mióta érlelődött a váltás gondolata a fejében?

Nyáron kaptam már ajánlatot a Ferencvárostól, jobbat is, mint Dunaújvárosban, kis híja volt, hogy nem igazoltam el már akkor, de úgy gondolom, nem döntöttem rosszul. Remek edző érkezett Dunaújvárosba, és légiósok helyett mi játszottunk. Sok bizalmat, sok lehetőséget kaptam, sok volt a jégidőm. Be tudtuk bizonyítani, hogy a dunaújvárosi mag nagyon jó, a szezon eleje nagyon jól sikerült. Aztán jött ez a hullámvölgy, ami azt a visszajelzést hozta, hogy ez még mindig nem elég. Húsz éve játszom Dunaújvárosban, és úgy gondolom, tettem le annyit az asztalra, hogy kiharcoljam a bizalmat és a megbecsülést. A vezetőség által nem éreztem magam megbecsülve, be lettem skatulyázva, amiből egyszerűen nem tudtam kijönni. A szurkolókkal mindig is nagyon jó viszonyom volt, és a csapattársaimmal sincsen semmi problémám, régóta ismerem őket, jó viszonyunk van.

Kiss Akos DAB 2014_15 B

Fotó: Mudra László (dabdocler.hu)

Hogy érzi, sokszor hozta hátrányos helyzetbe csapatát a felesleges kiállításaival?

A pályán az ember akarva akaratlanul is elkövet dolgokat, amiket a bírók kiállítással jutalmaznak. Régen valóban jellemző volt rám a sok felesleges kiállítás, de három éve elkezdtem dolgozni ezen, és úgy gondolom, sokat változtam mára. Összességében egy kilencéves történetről van szó, amelyben most érett meg a váltás. Megpróbálom egy másik csapatnál bebizonyítani, hogy megérdemlem a megbecsülést és a bizalmat, hogy számíthatnak rám.

Miért éppen a Ferencvároshoz ment? Kapott máshonnan is ajánlatokat?

Lehettek volna más lehetőségeim, de szerettem volna a Ferencvárosba igazolni. Először is, mindenképpen Budapestben gondolkodtam, másodszor, a ferencvárosi vezetésből Pap Gáborral már nagyon régóta ismerjük egymást, és kölcsönösen nagy bizalommal vagyunk egymás iránt. Sok kérdés nem volt tehát, hogy a Fradiba igazoljak-e. Mindent meg fogok tenni a csapatért, 100%-ig odateszem magam a jégen.

Vasárnap a Dab.Doclerrel játszik az FTC, nevelőegyesülete ellen kell majd harcolnia. Hogy gondol most erre?

Ez még nagyon új nekem. Dunaújvárosi nevelés vagyok, egy rövid amerikai kitérőn kívül sosem játszottam máshol. Nagyon megszoktam, hogy azt kívánom, a DAB nyerjen, furcsa lesz még ez a meccs, az biztos. Most át kell állnom arra, hogy új csapatom, a Fradi nyerjen. Ez persze nem fog gondot okozni, vasárnap is odateszek mindent, amit tudok, és csak  a győzelemre koncentrálok, a góllövés lesz a célom. De nem azért szeretnék jól teljesíteni, hogy a DAB ellen megmutassam, hanem azért, hogy a Ferencvárosnál bizonyítsak. Az elejéről kell kezdenem mindent, ki kell harcolnom a bizalmat és a megbecsülést, azért fogok küzdeni teljes szívből, hogy lássák, maximálisan számíthatnak rám.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
augusztus 19., szombat
PRE 15:00 DABKOS 1-6VÉGE
U16 19:00 HUNEBB 11-0VÉGE
augusztus 20., vasárnap
PRE 11:00 DABBAY 2-6VÉGE
U16 15:00 HUNMAN 1-0VÉGE
augusztus 22., kedd
VIS 18:00 MISPOP 4-3 HVÉGE
VIS 18:00 NITMAC 5-1VÉGE
VIS 18:00 UTEZIL 1-2 HVÉGE
VIS 18:30 NZÁAVS 4-3 HVÉGE
augusztus 23., szerda
U20 19:15 HUNGSE INFO
augusztus 24., csütörtök
PRE 17:00 SKADAB 
U17 17:10 HUNNOR 
BL 18:00 KLPMIF 
    • SPORT 2
PRE 18:00 TITFTC 
U20 19:30 HUNAUT 
augusztus 25., péntek
VIS 17:00 ZILMAC 
U17 17:40 HUNNOR 
PRE 18:00 TOPDAB 
VIS 18:00 MISNZÁ 
BL 19:00 MÜNCRA 
    • SPORT 2
U18 19:00 POLHUN 
VIS 19:00 AVSNIT 
VIS 19:00 POPUTE 
U20 19:15 HUNBIE 
PRE 20:00 AMIBRA 
augusztus 26., szombat
U20 12:00 HUNFBK 
BL 15:00 FRÖKAC 
    • SPORT 2
U17 15:40 HUNNOR 
U18 16:00 MORHUN 
NŐI 17:40 HUNPOL 
PRE 19:30 VC2KL2 
PRE 20:00 ROUBRA 
augusztus 27., vasárnap
U18 11:00 SVKHUN 
U20 11:00 HUNNOR 
BL 14:30 H71ESB 
    • SPORT 2
VIS 17:00 NZÁUTE 
NŐI 17:40 HUNPOL 
VIS 18:00 MACPOP 
VIS 18:00 NITMIS 
PRE 19:00 KL2VC2 
VIS 19:00 AVSZIL 
augusztus 29., kedd
VIS 17:00 ZILMIS 
VIS 18:00 UTENIT 
augusztus 30., szerda
KHL 19:00 SBADMI 
    • SPORT 2
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk