Örömmel toltam a talicskát

Rajz Attila tragikus halála megrázta a jégkorongos közösséget, határon innen és túl. Az éppen lábra álló kiskőrösi hokiklubban nyáron kezdte meg a munkát. A Jégkorongblog az egykori válogatott csatár már edzőként adott, a Kőrösi Hírekben megjelent, egyik utolsó interjújának felelevenítésével búcsúzik a Magyarországon és Romániában is bajnoki címet nyert jégkorongozótól.

Rajz Attila edzőként szombaton, játékosként vasárnap vett részt utolsó mérkőzésén. Gólokkal, pontokkal búcsúzott csapattársaitól, barátaitól. Azon a pályán vesztette életét, ahol évekkel ezelőtt életveszélyes sérülést szenvedett, de azt a csatát kiváló fizikai állapotának köszönhetően megnyerte. Rajz Attila 38 évet élt, Székesfehérvár Megye Jogú Városa, a Fehérvár AV19 egyesülete, az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia, valamint a Magyar Jégkorong Szövetség saját halottjának tekinti.

“Éremmel a nyakukban ünnepeltek a kiskőrösi szuperminik a budapesti Jégcsarnokban megrendezett Őszi Gyermek Jégkorong Fesztivál záróján szeptember 26-27-én. Rajz Attila tanítványai két csoporttal, kétszer 8+1 fővel vettek részt az országos eseményen. Öt győzelemmel és két vereséggel zártak.

Szülőkkel, gyerekekkel és edzőtársaimmal együtt minden egyes gólt örömujjongással fogadtunk. A találkozó végén büszkén vettük át az érmeket. Azt azért tudni kell, hogy a szövetség által rendezett tornán minden résztvevő éremmel gazdagodik. Itt ugyanis a cél a sportág népszerűsítése, a gyerekek lelkesedésének növelése, motiválása – mondja az edző, Rajz Attila.

Augusztustól vagy főállású trénere a Kiskőrös HC-nek. Hogy érzed magad az egyesületnél?

Hivatalosan csak egy hónapja van szerepem a csapatnál, de a baráti szálak ennél jóval korábban születtek meg a Szekeres és a László család, valamint közöttem. Én is Csíkszeredán születtem, bár dédapám kiskőrösi származású. 14 évesen kerültem igazolt játékosként Székesfehérvárra. Ott végeztem sportiskolát, majd lettem az Alba Volán tagja. Későbbiekben a magyar válogatott kerettagja is. Életem a jéghoki, ez a múltamból adódik. Szekeresékkel akkor találkoztam, amikor a Csíkszeredáról elszármazott jéghokisokat hazahívták a világ minden részéből, egy nagy találkozóra. Ott ismerkedtünk meg, és azóta tart a baráti, sportbaráti kapcsolatunk. Annak idején én is segítettem a kiskőrösi jégcsarnok építését, örömmel toltam a talicskát, segítettem a pakolásban.

Milyen célt tűztél ki magad és a gyerekek elé?

Mint edző, számomra a legfontosabb, hogy EMBEREKET neveljünk a ránk bízott lurkókból. Csupa nagybetűvel. Erős, egészséges, fegyelmezett, kudarctűrő és egymáshoz tisztességes, jóindulatú embert. A sportteljesítmény csak másodlagos. Ez közös cél az egyesület vezetésével és a szülőkkel is. Persze a sportágbéli tudás maximális elsajátítása mellett. Ehhez a munkához Kiskőrösön minden adott. Kiváló a jégcsarnok felszereltsége. Remek a közösség, összetartó szülői gárda segíti a munkánkat. És arról sem feledkezhetem meg, hogy remek edzőtársakkal működött eddig is az egyesület. Karcsiék pedig mindent megtesznek, hogy a lehető legjobb körülményeket biztosítsák nekünk.

Van elég jelentkező?

Azon vagyunk, hogy legyen. Beindítottuk az óvodai látogatásokat, köszönet ezért az ötletet befogadó intézményeknek és a szervezőknek. Egyre többen fedezik fel a jég világát, a korcsolyázás örömét. S ha mindenkiből nem is tudunk Szuper Leventéket nevelni, ha egy-két ügyes jéghokist tudunk adni a magyar szövetségben működő egyesületeknek, már megérte a küzdelem. Én ezen leszek!”