Marián Hossa ezredes lett

   

A szlovák csatárnak 1100 meccs kellett az 1000 ponthoz. Másfél év után nyert szétlövésben a New Jersey, megvan Malkin 400. gólpassza, Floridában nyolcezren sem voltak a mérkőzésen.

Óriási meccset játszottak a szeles városban, ahol a Chicago és az Ottawa is két-két alkalommal vezetett a mérkőzésen, így 4-4-es döntetlennel mehettek a hosszabbításnak a felek. A ráadásig azonban más is történt, például az, hogy Marián Hossa duplán ünnepelhetett, 1100. mérkőzésén 1000. pontját szerezte a harmadik harmadban. Az extra öt perc nem hozott döntést, így jöhettek a szétlövések, ahol Patrick Sharp egyetlen találata döntött a Hawks javára.

Hossa 1000

Ha nehezen is, de hosszabbítás után legyőzte a Boston a Buffalót a TD Gardenben. A Bruins kétszer került hátrányba a találkozón, de Brad Marchand góljával és gólpasszával mindkétszer egyenlíteni tudott, utóbbi alkalommal bő öt perccel a befejezés előtt. A ráadásban ismét Marchand lépett elő főszereplővé, a 80. másodpercben Reilly Smith tökéletes centerezését váltotta gólra. A Boston ezzel a két ponttal ismét 50%-os.

A nap szenzációját a New Jersey szolgáltatta, amely 2013. március 10-ét követően nyert ismét szétlövésben. A történelem ismételte önmagát, akárcsak másfél éve, most is a Winnipeg volt az áldozat a Prudential Centerben. Az 1-1-es döntetlenre végződött meccs érdekessége az volt, hogy mindkét találat késleltetett kiállításnál született. A rávezetések során a Jets nem talált a kapuba, a Devilsből viszont Jacob Josefson eredményes volt, ezzel pedig végett vetett a New Jersey negatív NHL-rekordjának.

Meglepetésre ütött gól nélkül kapott ki a bajnok Pittsburghben. A Kings vesztét a Chris Kunitz, Marc-André Fleury kettős okozta, előbbi duplázott, győztes gólt szerzett és adott egy gólpasszt, míg utóbbi parádésnak mondható 36 alkalommal védett és jubileumi 30. shutoutját szerezte meg. A Pens kapusán kívül volt még egy jubiláns a csapatban, Jevgenyij Malkin pályafutása 400. gólpasszát osztotta ki.

A Nyugati-főcsoport másik elit csapata, az Anaheim is góltalan maradt a játéknapon, a Duckst a St.Louis nullázta le. A Blues kapujában Jake Allennek 24 védés elég volt a sikerhez és a hibátlan teljesítményhez, ezzel pályafutása második hibátlan mérkőzését játszotta. A St. Louis zsinórban harmadszor nyert, a Ducks azonban apróbb hullámvölgybe került, a hét győztes meccs óta háromból kétszer vereséggel hagyták el a jeget.

Három győztes mérkőzés után szenvedett vereséget a Flyers, amely a Tampa otthonában kapott ki. A Philly végig szaladt a Lightning után, amelynek húzóembere Steven Stamkos és Valtteri Filppula volt. A Bolt csapatkapitánya két gólt szerzett, egyet előnyből, míg svéd csapattársa három szolgálta ki a társakat, kétszer a már említett Stamkost. A Tampa ezzel a sikerrel továbbra is tapad az Atlantic-csoport listavezetőjére, a Montrealra.

Apropó Montreal. A Habs ma hajnalban kanadai rangadót játszott a Rogers Arenában és hosszabbítás után vereséget szenvedett Vancouver otthonában. A Canadiens bravúrosan mentett pontot, hiszen kevesebb mint nyolc perccel a vége előtt még kétgólos hátrányban volt. A vereséget a Montreal végül a Sedin ikreknek köszönheti, emberelőnyben Henrik tökéletes passzát Daniel váltotta gólra.

A BB&T Centerben a Florida nyerte az alsóházi összecsapást az Arizona ellen, amelyre mindössze 7691 néző látogatott ki, amely alig 380-nal több a negatív csúcsnál. A találkozó három gólt hozott, harmadonként egyet-egyet. A Coyotes szerezte meg a vezetést az első húsz perc hajrájában, erre felelt a Panthers egy-egy góllal a második és a harmadik harmadban. Az Arizona ezzel utolsó hat találkozójából az ötödiket bukta el.

A Wild óriásit küzdött, kétszer volt kétgólos hátrányban, mégis nyerni tudott a San José ellen büntetőlövések után. A Sharks a harmadik harmad elején Joe Thornton találatával másodszor vezetett két góllal az Xcel Energy Centerben, de jött Kyle Brodziak, aki öt perc alatt duplázott és ezzel kiharcolta a ráadást a Minnesota számára. A lélektani előnyt kihasználták a hazaiak és szétlövések alatt is fordítani tudtak. Logan Couture vezető találatára Mikko Koivu és Jason Pominville válaszolt, így a Wild kapta a plusz pontot.

Nem várt eredményt hozott a Pepsi Centerben az Avalance–Islanders meccs, a Colorado egy ötöst vágott az ellenfelének, miközben hátul Szemjon Varlamov lehúzta a rolót. Az orosz kapus nagyon nagyot játszott, 40 lövést hárított és karrierje 14. meccsén maradt makulátlan. Varlamov mellett a játékosok sem tétlenkedtek, öten is két ponttal zárták a mérkőzést. Az Avs szurkolói mégis annak örülhetnek, hogy végre magára talált a tavalyi év legjobb újoncának megválasztott Nathan MacKinnon, aki megszerezte idei első két gólját.

NHL, 2014. október 30.:

Buffalo–Boston 2-3 (videó)
G.: Stafford, Ennis ill. Marchand (2), McQuaid

New Jersey–Winnipeg 2-1 (videó)
G.: Ryder ill. Wheeler

Pittsburgh–Los Angeles 3-0 (videó)
G.: Kunitz (2), Letang ill. –

Ottawa–Chicago 4-5 (videó)
G.: Stone, MacArthur, Ryan, Zibanejad ill. Toews (2), Versteeg, Hossa

Tampa Bay–Philadelphia 4-3 (videó)
G.: Stamkos (2), Namesztnyikov, Garrison ill. Simmonds, Vorácek, Raffl

Florida–Arizona 2-1 (videó)
G.: Pirri, Upshall ill. Hanzal

St. Louis–Anaheim 2-0 (videó)
G.: Steen, Reaves ill. –

Minnesota–San José 4-3 (videó)
G.: Brodziak (2), Koivu ill. Mueller, Wingels, Thornton

Colorado–NY Islanders 5-0 (videó)
G.: MacKinnon (2), McLeod, Cliché, Johnson ill. –

Vancouver–Montreal 3-2 (videó)
G.: Bonino, Richardson, D. Sedin ill. Galchenyuk, Pacioretty

Cimkék:

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
január 20., péntek
U20 14:40 DHKAVS 6-5VÉGE
MOL 18:00 UTEBRA 6-2VÉGE
MOL 18:30 TITSCC 3-4 BVÉGE
EBJL 18:40 HKBMAC 0-6VÉGE
MOL 19:00 FTCGAL 9-0VÉGE
EBEL 19:15 G99AVS 5-2VÉGE
január 21., szombat
EBJL 12:40 HKBVIC 3-4VÉGE
EBYSL 14:30 RBSHKB 6-2VÉGE
EBJL 15:00 UTEEHL 4-1VÉGE
SVK3 15:30 HKBTRB 4-5 HVÉGE
EBJL 16:10 MACOHC 5-1VÉGE
EBYSL 17:00 DMJOLL 10-7VÉGE
EBYSL 17:10 VASMZA 7-2VÉGE
EBYSL 18:00 EHLMAC 2-4VÉGE
EBJL 18:30 MRBDMJ 0-4VÉGE
EBJL 18:55 VSVAVS 3-4 HVÉGE
MOL 19:00 MACGAL 15-2VÉGE
MOL 19:00 MISSCC 7-2VÉGE
január 22., vasárnap
EBYSL 12:00 RBSMAC 5-0VÉGE
MOL 12:30 FTCBRA 6-2VÉGE
EBJL 15:30 RBSETO 5-1VÉGE
EBYSL 15:40 VASTRK 0-1VÉGE
EBYSL 15:40 ZNOHKB 8-4VÉGE
EBYSL 17:30 SLLAVS 2-0VÉGE
MOL 18:00 BEOTIT 2-0VÉGE
MOL 18:00 MACUTE 4-0VÉGE
EBEL 18:15 AVSVSV 6-2VÉGE
    • M4 SPORT
január 23., hétfő
MOL 18:00 BEODAB INFO
MOL 18:00 DHKSCC INFO
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MISGAL INFO
január 24., kedd
KHL 14:00 AllStar
    • SPORT 1 (felv.)
U20 18:40 AVSKMH 
január 25., szerda
MK 18:30 MISDAB 
U20 18:40 KMHVAS 
MK 19:00 MACDHK 
U20 19:15 DHKMAC 
január 26., csütörtök
EBJL   UTEMAC 
U18   KMHMIS 
U18 14:30 PEFAVS 
KHL 17:30 JOKAVT 
    • SPORT 2
U18 17:40 VASETO 
EBYSL 18:10 AVSDMJ 
U18 19:30 DHKTVS 
január 27., péntek
U20 15:00 MACMIS 
MOL 18:00 SCCBEO 
EBEL 19:15 AVSOLL 
január 28., szombat
U18   ETOMAC 
U18   PEFDHK 
KHL 10:30 KUNMZA 
    • SPORT 2
EBYSL 12:15 DMJOHC 
EBYSL 13:40 AVSSLL 
U18 13:50 TVSMIS 
U18 14:40 AVSKMH 
MOL 17:00 GALBEO 
MK 17:30 döntő
U18 18:40 VASUTE 
EBYSL 19:40 VSVVAS 
január 29., vasárnap
EBYSL   DMJOHC 
EBYSL   HCIHKB 
EBYSL   MACZNO 
EBYSL   MZAVAS 
EBJL 13:10 AVSZAS 
EBEL 17:30 DECAVS 
január 30., hétfő
MOL 17:30 BRABEO 
MOL 18:00 DABFTC 
    • M4 SPORT
MOL 18:00 DHKUTE 
MOL 18:30 TITBRA 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk