Jó formában van a Bolzano és a Fehérvár is

   

Megszerzi-e az elmúlt négy év negyedik bajnokának skalpját is a Fehérvár? A válogatott szünet előtt két nap alatt két meccset játszik a magyar EBEL-csapat a messzeségben.

Pénteken Bolzanóban a címvédő, szombaton Innsbruckban a helyi csapat lesz Rob Pallin csapatának ellenfele. Az olaszok nem kezdték túl acélosan a szezont, de aztán szorgos méhecske módjára kezdték gyűjtögetni a pontokat, jelenleg két ponttal és két hellyel lemaradva a Volántól hetedikek a tabellán. Két egymás utáni győzelemmel a hátuk mögött fogadják Szirányiékat. Előbb Ljubljanában nyertek 2-1-re, majd a Graz ellen otthon 1-0-ra. Sokkal kevesebb gól esik a dél-tiroliak meccsein, mint a fehérváriakén, a Bolzano 20 góllal kevesebbet lőtt és 15-tel kevesebbet kapott, mint a mieink. Különösen jól állnak a lábukon hazai jégen, ott eddig csak 14 gólt kaptak.

Hatalmas az olasz fölény a két csapat összecsapásain, a Fehérvár a tavalyi szezonban alig talált fogást rajtuk. Az egyetlen fehérvári győzelem a Palaonda-csarnokban több mint egy éve büntetőlövések után esett. A Bolzano nem számíthat Roland Hofer játékára, a válogatott kerettag védő sérült.

AVSHCB 6

A Fehérvár remek sorozatban van, sorrendben a Salzburg, a Linz és a KAC legyőzésével már megverte 2011, 2012 és 2013 bajnokát. Nyilvánvalóan nem is kívánhatunk mást, mint hogy ez a remek széria 2014 bajnokának legyőzésével folytatódjon. A hazai jégen rendkívül stabil bolzanói védelmet a liga egyik leggólerősebb támadósora fogja rohamozni, a Fehérvár 48 lőtt góljával jelenleg a negyedik leggyakrabban gólt szerző csapat az egész ligában. Szerencsére a sérültek kezdenek rendbe jönni és ez jó hatással van a mutatott játékra is. Az előzetes hírek szerint Rob Pallin edző nem kíván változtatni a legutóbbi mérkőzéseken győztes összeállításon, de Magosi Bálint eltiltás utáni visszatérését sem lehet kizárni.

A 82-es így írt jelenlegi helyzetéről a közösségi oldalon: “Utóbbi 4 meccsünkből 3-at hoztunk! Jó szériában vagyunk, ezt szeretnénk meghosszabbítani egy bolzanói és egy innsbrucki győzelemmel. A 3 meccses eltiltásom lejárt már múlt hét pénteken, azért nem játszom, mert az edzők így döntöttek. Mindenki jól szalad, nem kell megkeverni a sorokat. Így edzek keményen és várom a lehetőséget. That’s hockey! Szurkoljatok ma és holnap egyaránt! Hajrá Volán!”

“Rendkívül fontos és nagyon nehéz mérkőzés áll előttünk – fogalmazott Rick Schofield, az olaszok légiósa a hivatalos honlapon. – Az utóbbi meccseken végre összeszedett, erős, szilárd játékot mutattunk, ugyanakkor a támadásokon javítanunk kellene. Biztos vagyok benne, hogy a Fehérvár ellen nemcsak egyszer leszünk képesek gólt lőni. Egyszersmind segíteni szeretnénk Hübl kapusnak abban, hogy hibátlan teljesítményt nyújtson. A legutóbbi győzelmeink jót tettek az önbizalmunknak, de a kevés lőtt góllal nem lehetünk elégedettek. Mindenképpen két pontot akarunk szerezni a magyarok ellen.”

“A legutóbbi hat meccsünkből ötöt megnyertünk – kezdte az esélyek latolgatását Rob Pallin, a Fehérvár AV19 vezetőedzője. – Egységesek voltunk, jól játszottunk emberelőnyben és emberhátrányban, valamint 5 az 5 ellen is. Ha jó eredményt akarunk elérni ebben a ligában, akkor kiemelkedőeknek kell lenniük a speciális egységeinknek is. A támadóharmadok megnagyobbításával az emberelőnyök és emberhátrányok jelentősége megnőtt. Megfelelő önbizalommal utazunk a tiroli túrára. Minden sorunk hozzáteszi a magáét a sikerhez. A Bolzano nagyon jól védekezik, ezért megfelelően agresszíveknek kell lennünk a kapujuk előtt. Mivel szinte tabellaszomszédok vagyunk, igazi 4 pontos meccsről beszélhetünk.”

Érdekes módon a két csapat még nem találkozott ebben a szezonban, azonban most 6 héten belül háromszor is meccsel egymással. A mérkőzésről élő rádióközvetítést hallgathatnak, részletekért kattintsanak ide.

Bolzano–Fehérvár 3-4

   

Nyolc másodperccel a vége előtt egyenlített, majd büntetőlövésekkel megnyerte a meccset a magyar EBEL-csapat. Gyengén kezdett, majd közepessé fejlődött a Volán játéka, de végül ez is elég volt az utóbbi hetekben jól játszó Bolzano otthonában.

Nem indult jól a meccs, a 17. másodpercben vezetést szerzett a Bolzano. Az első harmadban gyengén teljesített a magyar EBEL-csapat, megérdemelten vezetett az olasz rivális.

Eggyel magasabb sebességbe kapcsolt a Fehérvár szünet után, de ennek kézzel fogható eredménye nem volt, mi több, a meccs felénél megduplázta előnyét a HCB. A kanadai Bryan Rodney első EBEL-gólját szerezte. A harmadik sor Németh Attila találatával két perccel a harmad vége előtt visszahozta a reményt, megszerezte a szépítő gólt. 2-1-ről várhattuk a záró 20 percet.

Sajnos Rodney a 43. percben megduplázta saját góljai számát és csapat előnyét. A Volán 3-1 után sem adta fel, és nagy szerencse, hogy Sikorcin révén két percen belül sikerült szépíteni. Következett egy kihagyott, majd egy kivédekezett speciális helyzet, s a végén a szokásos koreográfia. Időkérés, kapuslehozatal. A 6 az 5 elleni játékból előbb fórt csikartunk ki, a kétgólos Rodney ment le 59:38-nál, az előnyt 14 másodperc után Boivin használta ki. A Salzburgtól kölcsön kapott kitűnő hátvéd 7 mérkőzésen 4 gólt lőtt és 5 gólpasszt adott.

Boivin AVS 2

Mivel Rodney 2+2 percet kapott, előnyben kezdődött a hosszabbítás, de csak helyzetekig jutott a Fehérvár. Ez az öt perc gól nélkül ment le, jöttek a büntetők. McMonagle, Marino,  Schofield, Kovács Cs., Galvins egyaránt kihagyta, de a hatodik játékos, Sarauer bevágta, ezzel megszerezte a Fehérvárnak a második pontot is.

A Fehérvár folytatja fantasztikus sorozatát, az utóbbi 7 meccsből 6-ot nyert, 12 pontot szerzett, bőven a felső házban áll a tabellán.

Pihenésre nincs idő, a sorsolás kegyetlen, szombat kora este már Innsbruckban vár meccs a Fehérvárra, a lefújást követően alig 18 órával már a pénteken szabad napos tiroliak jegén kell állniuk.

EBEL, 1811 néző. Játékvezetők: Veit, Nothegger, Pardatscher.
Hübl: 87,9% (Hell)
K
Robinson: 90,0% (Rajna)
Egger, Rodney, Pance, Cullen, Nesbitt
1
Boivin, Ejdepalm, LoVecchio, Sarauer, Banham
Galvins, Oberdörfer, DeSimone, Schofield, Insam
2
Wehrs, Szirányi, Kovács, Sikorcin, Marino
Lee, Crowley, Keller, Bernard, Zanette
3
Tokaji, Orbán, Benk, Nemes, Németh
McMonagle, Gander, Zisser, Frank
4
Reiter, Hetényi P., Kocsis, Erdély, Vincze
Simioni Mario
E
Pallin Rob, Sille Tomas
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 00:17 HCB Nesbitt Cullen Pance
2-0 29:22 HCB Rodney Cullen
2-1 37:58 AVS Németh Benk Tokaji
3-1 42:19 HCB PP Rodney Nesbitt Cullen
3-2 44:02 AVS Sikorcin Marino
3-3 59:52 AVS PP Boivin Marino Sarauer
3-4 65:00 AVS GWS Sarauer
30 Kapura lövések száma 33
13 Kiállításpercek 15

A Bolzano–Fehérvár góljai

   

Fantasztikus végjátékkal hősies győzelmet aratott a Volán Dél-Tirolban, az este jelenete a Nemes Benjámin, Németh Attila párosé, az első gólnál óriásit játszottak.

A gólokért kattintsanak ide.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
szeptember 18., hétfő
U18 14:35 GEPSCC 0-0 VVÉGE
EL 20:00 MISVC2 7-1VÉGE
    • M4 SPORT
szeptember 19., kedd
ROM 17:30 PROSCC 2-7VÉGE
U18 18:40 KMHSCC 0-17VÉGE
U18 19:00 DHKVAS 5-1VÉGE
szeptember 21., csütörtök
U18 14:20 UTESCC 2-10VÉGE
U20 15:40 KMHZNO 2-6VÉGE
U18 16:00 PEFAVS 0-6VÉGE
U20 17:40 AVSETO 9-0VÉGE
U20 17:40 VASDHK 4-6VÉGE
U18 17:45 SZDKMH 2-8VÉGE
U18 18:00 ZEGMIS 2-3VÉGE
U20 18:30 UTEMAC 2-3VÉGE
szeptember 22., péntek
U18 15:40 RBSMAC 
U18 15:40 VSVETO 
U18 16:30 PEFSCC INFO
EL 17:50 VC2BRA INFO
EL 18:30 MISSCC INFO
EL 18:30 TITUTE INFO
EL 19:00 MACFTC INFO
U18 19:00 EHLMIS 
U18 19:00 ZASAVS 
szeptember 23., szombat
U18 12:40 VSVMAC 
U18 12:40 ZASETO 
KHL 13:00 BAADMO 
    • SPORT 2
U18 16:00 EHLAVS 
U18 16:00 KACVAS 
U18 16:00 RBSMIS 
ROM 17:30 GALSST 
U18 18:00 VICUTE 
U18 18:55 OHWKMH 
EBEL 19:15 HCIAVS 
szeptember 24., vasárnap
U20   DHKAVS 
U18 09:15 VSVAVS 
U18 09:15 ZASMIS 
ROM 10:30 GALSST 
U20 12:10 KMHVAS 
U18 12:30 EHLMAC 
U18 12:30 RBSETO 
U20 12:40 ZNOUTE 
U20 14:40 MACETO 
EL 17:00 DABVC2 
EL 17:30 TITMIS 
EBEL 18:00 HCBAVS 
EL 18:00 FTCBRA 
EL 18:30 UTESCC 
szeptember 25., hétfő
EL 18:00 DABSCC 
EL 20:00 MACBRA 
    • M4 SPORT
szeptember 27., szerda
MK   KMHVAS 
U20   ETOMIS 
U20   KMHPEF 
MK 18:00 UTEMAC 
MK 18:30 MISFTC 
MK 18:30 TITDAB 
szeptember 28., csütörtök
U18   AVSMAC 
U18   DHKSZD 
U18   ETOVAS 
U18   ZEGPEF 
szeptember 29., péntek
U20 15:40 VASRBS 
U20 17:10 MACVIC 
U20 18:00 UTEHCI 
U20 19:10 DHKEHL 
   H I R D E T É S
Partnerünk